
- előkészület: 15 perc
- sütés: 5 perc

hozzávalók 4 főre
- 2 cs rozmaringág (14 darab)
- 1 cs tofu
- 1 édesburgonya
Páchoz:
- 2 kis mandarin leve és lereszelt héja
- 1/2 - 1 dl szójaszósz
- 1-2 gerezd fokhagyma apróra vágva
- 1 tk gyömbér
Mogyorómártáshoz:
- 50 g földimogyoró
- a maradék páclé
Sütéshez:
- olaj
story
Ez egy olyan recept, amelyet sokáig érlelgettem magamban. Nem tudok már pontosan visszaemlékezni a fázisokra, de az alapgondolat az volt, hogy rozmaringnyársat szerettem volna használni. Aztán szép sorban bekúszott a fejembe egy-egy ötlet, és ez lett belőle.
14 nyárs lesz belőle.
elkészítés
- A tofut vágjuk kb 1,5 cm x 1,5 cm-es darabokra, öntsük le a páclé hozzávalóival, és letakarva tegyük a hűtőbe 1 órára.
- Az édesburgonyát hámozzuk meg, majd vágjuk hasonló méretű kockákra. Sós vízben főzzük majdnem-készre. Jól csepegtessük le.
- A rozmaringágakat mossuk meg, majd ritkítsuk meg a közepüket. Húzzunk rájuk felváltva 2-2 tofukockát és édesburgonyát.
- Felforrósított serpenyőben, kevés olajon süssük minden oldalukat aranybarnára.
- A mogyorót robotgépben turmixoljuk össze, és a páclével állítsuk be a kívánt állagot.
recept adatok
- Beküldve:2010.02.08
- Nézettség:584
- Receptkönyvben:8
- Elkészítve:6
- Elküldve:0
- Megosztva:0
ajánlat
Friss madársalátából és mandarinból álló saláta illik hozzá.

hozzászólások (0)
szólj hozzá!