részletes keresés

Zöld füge cukorban recept

Zöld füge cukorban
  • előkészület:
  • főzés:
hozzávalók 4 főre
  • 1 kg füge
  • 1 ek ecet (+ főzéshez annyi víz, hogy ellepje a fügéket)

Cukorsziruphoz:

  • 1 kg cukor
  • 1,5 dl víz
  • vaníliás cukor
  • 3 karika citrom
story

Szerettem volna, ha nem csak lekvár formában tudom belopni a kamrámba ezt a finom gyümölcsöt.
Gondoltam, ha naranccsal, citrommal működik a dolog, talán fügével is.
Meg kell mondanom, nem kellett üvegekbe töltenem ezt az adagot, mert a hétvégén elcsipegettük. :-)

ajánlat

Úgy gondolom, tortákhoz, krémekhez sokoldalúan felhasználható, nagy örömmel fogom elővenni a zöld fügéimet télen, ünnepek táján. :-)
Csak úgy, csemegének sem utolsó.
Beleforgathatjuk kristálycukorba is, barnacukorral még finomabb! :-)
Az elkészítési idővel kicsit bajban voltam, mert a folyamat ugyan három napig tart, de a konkrétan ráfordított idő meglepően kevés, szinte csak perceket foglalkoztam vele minden nap.

egyéb elnevezések

füge cukorszirupban, cukrozott fügebefőtt

elkészítés
  1. Egy lábasban felforraljuk az ecetes vizet, ebben felfőzzük a fügéket. (A fügék szárát vágjuk le, mert az nem fog megpuhulni.)
  2. A cukorból és a vízből szirupot főzünk, és az ecetes vízből kiszedett fügéket most ebben főzzük fel. Ízlés szerint ízesíthetjük a szirupot a citrommal és a vaníliával, de ezek nélkül is finom lesz.
  3. Letakarjuk, és másnapig állni hagyjuk.
  4. Másnap a fügéket kiszedjük a szirupból, a szirupot újra felforraljuk, beleforgatjuk a fügéket, és újra állni hagyjuk.
  5. Harmadnap ugyanezt ismételjük.
  6. A harmadszori felfőzés után üvegekbe tesszük a fügéket, a szirupot felfőzzük, ráöntjük a fügékre, végül lezárhatjuk az üvegeket.
kapcsolódó cikkek
...

Zöld füge cukorban hozzászólások (33)

2013.01.08 15:30

Kedves Éva,

most kezdtük fel a fügét és nagyon finom lett. Köszönet a receptért!:-)
Üdv, Gabi

2012.10.12 10:42

zöld-diót is el lehet rakni, hasonlóan.
Zöld- diót megmosod és megszurkálob, majd simán cukros szirupot főzől, bele teszed a megszurkált zöld- diókat és felforralod, (teszel bele, ha akarsz vanilliás culrot, vagy rumot, )de ezek nem fontosak. Amikor felforrt, üvegekbe teszed a sziruppal együtt és 24 órára száraz dunsztba rakod. Nagyon jó, széklet rendezésre is, de desszert ként is tálalhatod.
Jó étvágyat hozzá.
Egyébként is minden gyümölcsöt eltehetsz csak cukros szirupban, az nélkül, hogy tartósítószert használnál. Nagyon fontos. a tartósítószer tönkre teszi a vérlemezkéket ( tronbocytákat ) és így vérzékenységet okoznak. Gyerekeknél, alvadásgátlókat szedő embereknél nagyon figyelni kell rá.

2012.07.21 20:11

nem tudja valaki hogy a zöld diót is el lehet így rakni ?

2011.11.05 14:21

Köszönöm kedves Évikém, én is nagyon várom, hogy mostantól majd bővebben terem.
Örülök a hasznos tanácsaidnak, puszi: Anci

2011.11.04 17:22

Kedves Évikém !
Köszönöm a jó tanácsokat ! Maximálisan ki lett elégítve a kíváncsiságom a füge termesztésével kapcsolatban.
Azért nem termett nekem szegény kis bokor, mert én minden évben tövig visszavágtam, sajnos lassan 8-10 éve?
De ez az én hibám, mert én is azt hittem, hogy vissza kell vágni. Szép estét ! Puszi: Anci

2011.11.05 12:09

Kedves Anci! Látod, én is tévedésben éltem, mert nem én gondozom a fügénket, és én már csak a hasznosításban segédkezem. Már rég megkérdezhettem volna a páromat, hogy pontosan mit is csinál vele. Azt láttam, hogy metszőollóval tüsténkedik körülötte, de pontosan sosem figyeltem, mit is vág le, és mit nem. Pedig a szőlőmetszéshez pl. én is értek, dehát minden növény mást igényel. Mindenesetre jobb későn, mint soha, mostmár másképp csináljuk! Remélem, hamarosan nálad is beindul a termés, én nagyon szurkolok! Szép napot! :-) Puszi: Éva

2011.11.02 20:42

Nagyon finom!!! Most nassoljuk a szomszédokkal együtt. Remélem jövőre nekem is lesz, de ha nem, újra körbejárom a szomszédokat. Köszi a receptet. Üdv: Cili

2011.11.04 15:33

Kedves Cili! Csak most vettem észre a az előző hozzászólásodat is, nem tudom, hogy kerülték el a figyelmem éppen ezek a kedves sorok. Igazán nagyon örülök, hogy elnyerték tetszésedet a receptjeim, remélem, lesz még olyan közöttük, amelyeket szívesen kipróbálsz majd. :-) A zöld füge nálunk is nagy kedvenc, nagy öröm nekem, hogy nálatok is sikere volt, reméljük, a szomszédok is rákapnak, és vígan csemegéznek ezután. Biztos nem bánták meg, hogy hozzájárultak a fügegyártáshoz! :-D A mi fügefánk a párom a szüleinek udvarában van, kb. 5 éves, hatalmasra nőtt már, ezért tényleg rengeteg van rajta már 2-3 éve. Ha jól tudom, nem volt nagyon visszavágva csak az első 1-2 évben, azóta csak annyira, hogy formásabb legyen, most szabadon nő. Amíg kicsi volt bebugyoláltuk télire, mostmár csak a tövét védjük, takargatjuk be, elég jól bírja a telet. Remélem, jövőre már nálatok is bőséges termés lesz! :-) Üdvözöl: Éva

2011.11.04 15:46

Köszönöm az ötletet. A mi bokrunk kb. 3 éves, 170 cm. magasra nőtt az idén,pedig teljesen vissza vágtuk, csak sajnos termés nem volt rajta.Úgy tudom, hogy már előző évben vannak rajta gyümölcskezdeményezések és igazából ezek érnek be. A tavaszi kis zöld fügék csak akkor, ha hosszan elnyúló meleg van. Mivel szoktátok bebugyolálni? Én csak a tövét szoktam védeni, lehet,hogy még fiatal és több védelem kell neki. Remélem az idők múlásával megerősödik majd. Üdv: Éva-Cili

2011.11.04 16:53

Kedves Cili! Időközben megkérdeztem a fügefafelelőst (páromat :-)), hogy is szokta csinálni. :-) Azt mondta, az első 1-2 évben kell földig visszavágni a vesszőket, és az erősebb hajtásokból kialakítani a bokrot. Később már csak akkor ritkítjuk, ha nagyon sűrűnek találjuk, valamint levágjuk a száraz ágakat. A 3-4. évben kezd el teremni a bokor igazán, és mivel a rügy, amiből a kis fügék lesznek kb. május közepén fakad ki, nem szabad metszeni, mert akkor éppen a kis fügéket vágjuk le, azaz nem lesz termésünk. Ha jól tudjuk -15°C alatt megfagy, de a töve túléli ezt is, viszont utána állítólag 2-3 évig nem fog teremni. :-( Be lehet bugyolálni sokmindennel, jó hozzá a szalma a nád, a kukoricaszár, az avar is, kis földdel is be lehet előtte takarni. Mi pl. amíg kicsi volt textilzsákkal is körbetakargattuk. Amikor nagyobb a bokor, már nem kell ennyire védeni, de azért a tövét érdemes betakarni. Egyébként biztos számít az is, hogy jó helye van, szélvédett, napos hely, állítólag az öntözést is szereti nagy melegben. Olvastuk még azt is, hogy hazánkban csak az adriai típusú füge él meg, ami önmegtermékenyítő. A nemesebb szmirnai típus nem termelhető, mert azt egy kis darázsféle porozza, ami nem él meg a mi klímánkon, és ennek hiányában a kis fügék éretlenül lepotyognak. Remélem, neked adriai típusúd van! :-) Sikeres bokorápolást kívánok neked, remélem, tudtam segíteni valamit! :-))) Üdvözöl: Éva

2011.09.26 18:34

Kedves Éva !
Nagyon finom volt a füge, alig bírtam ki, hogy ne merüljek bele a nassolásba !
De akkor mit teszek az üvegbe ? Nem győz érni a fügém, mert még kicsi a bokrom.
Minden évben visszavágom, vagy nem kellene?
Egyáltalán nem csalódtam, sőt ! Köszönöm, köszönöm, köszönöm.........Puszi: Anci

2011.11.04 17:03

Kedves Anci! Csak most jöttem rá, hogy némileg félrevezettelek fügebokor ügyben. Más is érdeklődött közben, hogy hogyan is és mikor vágjuk vissza a bokrunkat, hogy ilyen szépen terem. Írtam is neked, hogy mi is visszavágjuk évente, de közben a párom felvilágosított, hogy nem vágja vissza, csak ritkít rajta itt-ott, úgyhogy most javítanám a tévedésemet! Olvasd el te is, amit evacilinek leírtam a gondozásáról, hátha sikerül valami hasznos ínfóval szolgálnom! :-) Sok puszi: Éva

2011.10.01 19:12

Kedves Anci! Csak most látom, hogy írtál, nem is tudom, hogy nem vettem észre rögtön! De jó, nagyon örülök, hogy nálatok is finomnak találtatott a cukros füge! :-) Én az idén még nem tettem el így, csináltam viszont belőle vagy hatféle lekvárt. De azért tervben van még ez is, a párom már megrendelte tőlem. :-) Mi is visszavágjuk a fügénket minden évben (5-6 éves a fa), és gyönyörűen terem, hatalmasra nőtt már. Tavaly és idén már rengeteg volt rajta, alig győztem eltenni, de télen olyan jó lesz majd elővenni a sok csemegét! Sok puszi: Éva

2011.10.28 23:10

Szia Éva! Imádom a receptjeidet! Ez a zöld füge lázba hozott és mivel az idén nem volt fügénk, körbejártam a szomszédokat 1 kilónyi zöld fügéért. Holnap megcsinálom. Sajnos a fügebokrunk télen elfagyott-pedig a tövét védtem- vissza kellett teljesen vágnunk. Ti mennyire vágjátok vissza és mikor, hogy mégis annyi termésetek van? Kiváncsi vagyok a zöld fügére, de a hozzászólásokat olvasva nincs kétségem, hogy csodás élvezetben lesz részünk. Üdv: Cili

2011.09.24 19:14

Kedves Éva!
Holnap teszem üvegbe a fügét. Nagyon szépen úsznak a szirupban és jól néznek ki.
Biztosan megkóstolom, mert úgysem bírom ki, hogy ne tegyem !
Köszönöm a tanácsokat, hasznosítani fogom őket !Sok puszi neked is : Anci

2011.09.26 17:36

Kedves Anci! Hogy ízlett a cukros füge? Mert ha jól számolom, épp elkészültél vele, és nagyon várom a beszámolót az eredményről! Remélem, nem csalódtál! :-) Puszi: Éva

2011.09.23 17:53

Kedves nyamóka !
Még nem tettem el fügét ilyen formában, de most azonnal megyek és megteszem az első lépéseket a cél
érdekében ! Imádjuk a fügét, a piacon elég kevés van és drága, de 2 éve nálunk is ÉRIK A FÜGE!!!!!!!!!
a kertben !Ezért most megyek és ezerrel fügézek !
Köszönöm a receptet, puszi érte : Anci

2011.09.24 18:52

Kedves Anci! Nekünk is van sajátunk, illetve a párom szüleinél van az udvarban egy szép nagy fügefa, ami már évek óta ontja gyümölcsöt. Nálunk mindenki szereti, sokféle formában készítem, de mivel villámgyorsan romlik, muszály tartósítni valahogyan, mert nem győzzük megenni. :-) Ez jó módszer akkor is, amikor az utolsó adag már nem érik be, mert beköszönt a hideg. Remélem, hogy nektek is ízleni fog, mi nagyon szeretjük, az egyik kedvenc téli csemegénk. Sok puszi: Éva

2011.06.16 21:40

Kedves Nyamóka és Bori!
Én most csinálom ezt először,az első napnál tartok, de nagyon várom a végeredményt!
Csodálkozva olvastam ezt a csokiba mártos történetet!
Hogyan is kell ezt csinálni, nagyon örülnék ha valamelyikötök megirná mert nagy fügerajongók vagyunk és minden különlegességet szvesen készítek!
Köszönöm előre is a segítséget!
További szép napot!
És nagyon köszönöm a fügebefőtt receptet, remélem nekem is jól fog sikerülni!

2011.06.29 00:21

Kedves Sylvacska!
Ha fügerajongók vagytok, akkor ezt egész biztosan szeretni fogjátok, nálunk is nagyon sikeres mindig. :-) Ha elkészítetted, nagyon örülnék, ha megírnád, hogyan sikerült! :-)
Ha elkészült a füge, egyszerűen csak mártsd bele olvasztott csokiba, és rácson szárítsd meg, de beleforgathatod, cukorba, barnacukorba is. A töltött fügereceptemet itt találod: http://www.nosalty.hu/toltott_fuge_recept_29868 Várom a visszajelzésed: Éva

2010.10.15 08:01

Köszi "nyamóka" ! a recepted szerint készítettem el, de annyi változtatással , hogy fél nap szikkasztás után jó fajta étcsokoládéban megmártottam őket és csodálatos csemege lett a puha édes füge és a keserű csoki nagyon jól harmonizál ...2 kg fügéből már csak mutatóban maradt a hütőben...jövőre többet kell készítenem! Bori

2010.10.15 10:31

Kedves Bori!
Nagyon örülök, hogy nálatok is ilyen sikere van a cukros fügének, nálunk is éppen ilyen ütemben fogy, minden héten gyártom, ma is éppen két üvegre való fog elkészülni. :)
Igazad van, a keserű csokival tényleg nagyon összeillenek, mi is felfedeztük, tettem is fel egy töltött, csokiba mártott fügereceptet, csak még várakozik. Remélem, az is tetszeni fog!:)
Szép napot kívánok neked: Éva

2010.10.03 08:54

Kedves Nyamóka,
Köszönöm a gyors választ. Már neki is kezdtem a megvalósításnak:) Így, most megmenthetem a sok gyümölcsöt a recepted alapján. Mégegyszer nagyon köszönöm a tippet és a pontos információkat.
Melinda

2010.10.04 16:03

Kedves mezimeli, én örülök, hogy elkészíted! Remélem, ízleni fog nektek is! :) Éva

2010.10.03 00:19

Ez nagyon szép lett! Ez is olyan jó kis békebeli hangulatú, ami egy ilyen befőtthöz nagyon illik! Igazán megérdemli a kiemelést, gratula!:))) Ja, és külön köszönöm, hogy ránk is gondoltál, akiknek nem érett meg a fügéjük!:DDDD Pusz: Mrs Smith

2010.10.04 16:01

Drága Nelli, én már mindig gondolok rád, amikor fügéset teszek fel! :D Nagyon de nagyon örülök, hogy tetszik, köszönöm a gratulát! :)) Puszi: Éva

2010.10.02 16:17
2010.10.02 16:44

De jó, köszönöm!!! :-)

2010.10.02 10:00

Szia, engem is érdekelne ez a dolog. Nálunk is rengeteg kis zöld füge van a fán, ami már nem fog beérni. Mivel nagyon szeretem, igy legalább megmenthetném. Szóval a kérdésem az , hogy ezekről a kis zöld fügékről van szó a receptben? köszi előre is a választ.

2010.10.02 11:30

Kedves kovtama, igen, ahogy mezimelinek is írtam, én is ezeket a félérett és éretlen zöld fügéket használtam hozzá. Minél zöldebb a füge, annál "roppanósabb" lesz a végeredmény, de még így is épp eléggé megpuhul mindegyik, és édesek lesznek a zöldebb példányok is. Nekünk nagyon bejött, szerintem nem bánod meg, ha kipróbálod. :-) Kár lenne veszni hagyni őket! :-D
Üdvözlettel: Éva

2010.10.02 09:03

1,5 dl víz? Tuti?:):):)

2010.10.02 08:58

Kedves Nyamóka,
Rengeteg fügénk nem érett be az idén. Több kiló gyümölcs árválkodik az ágakon és várja a sorsát:(
A recepted szerint zöld fügét használhatunk. Ez azt jelenti, hogy a be nem érett példányok használhatók? Nagyon várom a választ, remélem a sok- sok gyümölcs így megmenthető és felhasználható lesz. Melinda

2010.10.02 11:24

Kedves mezimeli!
Mi is így voltunk a fügékkel, sajnos nem mind érett be az esős idő miatt, bár még mindig folyamatosan érik, még mindig nem szedtük le mindet, amíg nincsen fagy, addig hagyjuk őket.
Igen, itt most valóban nem a füge fajtájára gondoltam, hanem arra, hogy éretlenek, azaz félérettek.
Úgy tapasztaltam, hogy a félérettek a legfinomabbak erre a célra, de a kis zöldek is finomak lesznek a szirupban. :) Van, aki csak leszedi, és azonnal megfőzi a cukorral, én előtte azért főzöm kicsit a gyenge ecetes vízben, hogy a kicsit fanyar fehér nedvet így semlegesítsem. (Amikor narancs-, vagy citromhéjat kandírozok, akkor is eljátszom ezt az ecetes vizes dolgot, mert akkor nem lesz keserű a héj fehér része sem.) Én azt tapasztaltam, hogy így megrottyantva több cukrot is vesz fel. Minél többször forrázzuk, annál több lesz benne a cukor. Nálunk annyira ízlik a családnak, hogy folyamatosan gyártom, mert folyamatosan nassoljuk.:D
Az észrevételed, hogy 1,5 dl vizet írtam a receptben teljesen jogos, a felsorolásban csak az a másfél dl víz szerepel, ami a cukorsziruphoz kell. Az ecetes víz külön értendő, köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet, mindjárt javítom is, hogy egyértelmű legyen! :)
Azaz, az ecetes víz annyi legyen, hogy ellepje a fügét, felfőzés után ezt leőntjük róla, és külön elkészítjük a szirupot a másfél deci vízzel. Remélem, sikerült segítenem! :)
Sok sikert a fügementéshez! :-) Szép napot: Éva