Ezt az ételt Anyukámtól tanultam, és azért is kedvelem, mert azon túl, hogy isteni finom, nagyon gyorsan elkészíthető, ami nálam fontos kritérium. Akkor igazán finom, ha a galuska ruganyos lesz. Ezt nem könnyű elérni, mert valószínűleg főleg a túró minőségétől függ az állaga, ill. a tojások mérete sem másodlagos. Sajnos elég sok sót igényel; hihetetlen, hogy én mennyit teszek bele. Kevés étel jó kihűlve, de ezt speciel jobban szeretjük hidegen. Nem lehet abbahagyni, annyira eteti magát.
Jó étvágyat kívánok hozzá!
Önmagában is fogyasztható, de köretként pörköltekhez, csirkepaprikáshoz is kiváló.
Ha magában fogyasztjuk, lehet rá sajtot is reszelni. Aki szereti, kaporral is készítheti.
Mostanában próbáltam ki úgy, hogy a tejfölbe fokhagymakrémet vagy zúzott fokhagymát teszek, és ezzel keverem össze a galuskát. Így még finomabb. Ha pedig igazán meg akarjuk bolondítani, akkor olyan olajat vagy zsírt használjunk, amiben előzőleg grillfűszeres húst sütöttünk. Ettől a galuska narancsos árnyalatú lesz.
Túrónokedli, túrós galuska
Szia Gabi!
Nemrég elkészítettem édesen is, úgy is nagyon finom volt. :))
Szia Flóra! Ügyi vagy, és örülök, h. úgy is finom! Én még nem próbáltam édesen, de atlán egyszer sort kerítek rá. Szép napot neked: Gabi
Kedves Gabi!
Ez is nagyon finom lett! :)) Köszi a receptet! :)
Szép napot!: Flóra
Szia Flóra! Jól esik, h. más receptjeimet is elkészítesz! Örülök, h. ez is ízlett! Remélem, egyszer mindet kipróbálod, és nem fogsz csalódni egyikben sem! Neked is szép napot: Gabi :-)
Szia "mezimeli"!
Hú, ez jó kérdés... talán 20 percig kell állni hagyni, mire megpuhul. (Mindenképpen nyalj bele, és akkor úgyis kiderül, h. megpuhult-e már!) Én nem is teszem hűtőbe erre az időre, különben lelassul a folyamat. Ha teheted, ne zacskós túróból csináld, hanem a 250 g-os kiszerelésű, téglatest alakúból, mert az nem morzsalékos. Én a Sissy túrót szoktam használni, ami a Pennyben kapható.
Sok sikert hozzá!
Üdv: "makkermanó"
Nagyon tetszik a recept, hamarosan kipróbálom. Egy kérdésem, azonban lenne:)
kb mennyi ideig kell pihentetni a masszát? Remélem nem olyan sokáig:)