Túró guru torta recept

Túró guru torta
  • előkészület:
  • sütés:
hozzávalók 12 főre

A tésztához:

  • 6 tojás
  • 6 ek cukor
  • 5 ek liszt
  • 1 ek kakaópor
  • csipet só

A krémhez:

  • 75 dkg túró
  • 2-2,5 dl tejföl
  • 2 dl tejszín
  • 15-20 dkg cukor
  • 1 citrom héja

A díszítéshez, rétegzéshez:

  • 2 tábla olvasztott csoki / 1-1 tábla tej és ét tortabevonó
  • 3 ek cukor
  • 3 kk tej
  • kevés tört, pörkölt mogyoró (natúr)

 

story

Az elnevezésben szereplő édesség ízeit próbáltam házi sütiben előcsalni születésnapra.

egyéb elnevezések

túró rudi torta, csokis-karamellás túrótorta, csokis-mogyorós túrótorta, csokis-mogyorós-karamelles torta, mogyorós túrótorta csokival és karamellel

elkészítés
  1. A tészta hozzávalóiból sütőpapírral bélelt, kapcsos tortaformában a szokott módon kakaós piskótát sütünk.
  2. Közben kikeverjük a túrót a cukorral, tejföllel, citromhéjjal, majd beleforgatjuk a felvert tejszínt. Könnyű, jól kenhető túrókrémet kapunk, ezzel töltjük majd meg a piskótát.
  3. A kihűlt piskótakarikát háromfelé vágjuk, a krémből kiveszünk 3 evőkanállal, a maradékot harmadoljuk, majd megkenjük vele a lapokat.
  4. A túrókrém tetejére mindhárom lapnál olvasztott csokival csíkokat húzunk, tetszőleges irányokban.
  5. Cukrot karamellizálunk, 3 kk tejet belekeverünk, majd ezt is elosztjuk a lapokon, az olvasztott csokival azonos módon. A karamellel gyorsan kell dolgozni, mert hamar köt, vigyázva, hogy bőrünkre ne cseppenjen, égési sérülést okozhat!
  6. A lapokat durvára tört mogyoróval megszórjuk (itt a tetejére nem jutott, csak közé).
  7. Összeállítjuk a tortát: egymásra helyezzük a túrós lapokat, majd az oldalát is megkenjük a 3 ek krémmel. Ha marad a csokiból, az oldalát is lehet díszíteni.
  8. Hűtőben pihentetjük 2-3 órát, utána szeleteljük.
sütési hőfok:
180°C
sütési mód:
alul-felül sütés
tepsi mérete:
24 cm
kapcsolódó cikkek
...

Túró guru tortahozzászólások (17)

2012.04.11 23:04

Én kevesebb tejfölt és egy kis vízben feloldott, csapott ek. zselatint kevertem a krémhez, így egyáltalán nem folyt. A piskótát csak kétfelé vágtam én is, de így is tökéletes szerintem! :) Mindenképpen érdemes elkészíteni, nem fogtok csalódni!

2012.03.10 17:03

Kipróbáltam,nagyon ízlett!!!Köszönjük,mentve!!

2012.02.25 14:02

Szerencsére nem folyt le, a folyékony részét beszívta a piskóta :)

2012.02.25 13:02

Én most készítem éppen szülinapi torta gyanánt, de nagyon szomorú vagyok, a túrókrém folyik, mint a víz. Le fog folyni a tortáról, pedig úgy tettem, ahogy le van írva. Mi lehet a baj?

2011.07.30 11:07

Megsütöttem egy hete. Rettentő finom volt. Nekem a piskóta összeesett kicsit, így csak kétfelé vágtam a lapot, de a krémmel pótoltam a magasságot. Nagy sikerem volt vele, köszönöm!

2011.02.03 09:02

Kedves Hajni!
Tiéd lett 2011.február 2. legnézettebb receptje!
Gratulálunk!
Nosalty.hu csapata

2011.02.02 22:02

Hát ezt én is kipróbálom!Valószínű,szülinapomra meglepem magam!Receptkönyvbe mentve!

2010.09.15 18:09

Nagyon finom, köszönöm a receptet. Torta formában és tepsiben is megsütöttem. A karmellizált cukorba tűzról levéve én is vajat valamint folyékony tejszínt kevertem, majd állandóan kevergetve felfőztem. Ezután lehűtöttem, és egy vaníliás pudingporral újra felfőztem. Igazi nyúlós karamell krém lett. Ezzel vastagon megcsurgattam. Isteni lett. A maradék karamellt hűtőbe tettem és tejkaramella szerű lett belőle.

2012.04.11 22:04

Én is elkészítettem, kipróbáltam a pudingporos karamellt, tényleg isteni lett!! Köszönöm az ötletet! Nagyon frankón lehet díszíteni a csokival meg a karamellel :) Egyik kedvenc tortám lett! :)

2010.07.29 11:07

Pöttyös Guru túródesszert a teljes neve: édes túró, közepén folyós karamell, karamellizált mogyorós csokiba burkolva. Olyan fél éve került piacra.

2010.07.29 07:07

Elnézést, hogy ennyire tájékoztalan vagyok, de mi az a guru, sőt a turu gurut sem értem, amit kicsimamut említ

2010.07.28 23:07

Szia,
Nyár elején én is kísérletezgettem guruval. A mogyoróhoz ajánlom, hogy próbáld ki karamellizálni, majd összetörni, nagyon finom úgy. Igazság szerint annyira, hogy mi párommal megettük a nagyját, mielőtt a tortába került volna:D Amúgy nagyon jól hangzik a recepted, ment a receptkönyvbe.

2010.07.28 22:07

Szia Hajni, nagyon tetszik a tortád mivel az egész család nagy guru-rajongó! köszi mm

2010.08.05 23:08

Kedves Hozzászólók,nálunk az utolsó morzsáig elfogyott,családi összejövetelekre nagyon alkalmas,kiadós torta,elég egy vékony szelet belőle!:-)))

2010.07.28 19:07

Ez valami eszméletlen nagy ötlet,gratulálok!!!!!!!!!!!
A lányom kedvence a turu guru,biztos ki fogom próbálni.
Köszönöm:-)

2010.07.28 16:07

ez zseniális kísérlet! ez mindenképpen egy próbára érett torta, bár lehet csak süti lesz belőle egyelőre :)
az jutott eszembe, hogy ennél - http://www.nosalty.hu/karamelles-csokis_toltott_ostya_recept_15385 - a receptnél lévő karamellkrémmel egészítem ki vékonyan a ropogós karamell helyett, és arra húznám át a csokit. mit szólsz? :)

2010.08.05 23:08

Kedves sz.ildiko,most olvastam a felvetésed,a vaj biztos nem rontja el a karamellt,de egyébként a saját verziómnál azt vettem észre,hogy amit ropogósan rátettem,a hűtőben néhány óra állás után megpuhult,nem maradt kemény,így nem tört bele a fogunk.:-))Üdv!