részletes keresés

Szerb gyuvecs recept

Szerb gyuvecs
  • előkészület:
  • sütés:
hozzávalók 4 főre
  • 30 dkg sertéslapockából készült pörkölt (esetleg darált húsból)
  • 40 dkg héjában főtt burgonya
  • 10 dkg párolt rizs
  • 50 dkg zöldpaprika
  • 4 paradicsom
  • 1 vöröshagyma
  • 2 ek olaj
  • 4 dl tejföl
  • 1 ek Rama
  • 1 ek zsemlemorzsa
story

A bolgár gyuvecsnél megígértem, hogy közzéteszem a szerb változatot is. Ez sem ördöngősség, remek alkalom maradék pörkölt és párolt rizs felhasználására. Én személy szerint imádom az ilyen mindenféle jóval rakott, „egyben sütött” ételeket, ezt is szívesen készítem a családnak.

elkészítés
  1.  A héjában főtt burgonyát vékony karikákra, a vöröshagymát apróra vágjuk. A paprikát és a paradicsomot megpucoljuk karikákra vágjuk.  
  2. A hagymával lecsóalapot készítünk: olajon megpirítjuk, rádobjuk a paradicsomot, kb. 5 pecig fedő alatt pároljuk, majd rátesszük a paprikakarikákat is, ezzel még 5-8 percig főzzük.
  3. Egy közepes tepsit vagy tűzálló tálat margarinnal kikenünk, majd beszórjuk zsemlemorzsával. A fele burgonyát elterítjük a tepsi alján, rátesszük a pörkölt felét (szaftjával együtt!), rászórjuk a fele rizst, majd a lecsó felével rakjuk meg.
  4. A tejfölbe sót keverünk és a felével beborítjuk a rakottast. A rétegezést a burgonyával folytatjuk, a tetejére a maradék tejfölt simítjuk és előmelegített forró sütőben 40 percig sütjük, míg a teteje piros-ropogósra sül.

 

     

    sütési hőfok:
    200°C
    sütési mód:
    alul-felül sütés
    kapcsolódó cikkek
    ...

    Szerb gyuvecs hozzászólások (4)

    2012.10.16 10:57

    Kedves Szakácsunk!
    Receptedet kiemeltük a Facebook oldalunkon!
    http://www.facebook.com/Nosalty
    Legyél Te is ismerősünk a Facebookon!
    NoSalty.hu csapata

    2011.07.09 12:24

    A szerb gyuvecset NEM sütik!!!

    2010.10.23 10:33

    Nagyon jól néz ki, gyönyőrűek színek! :-) Üdv.: Éva

    2010.10.22 21:41

    Bolgár gyuvecs csúcs!De a szerb se kullog mögötte, hanem mellette!Köszi.Szép hétvégét!Éva-Anyóca