részletes keresés

Póréhagymaleves villámgyorsan recept

Póréhagymaleves villámgyorsan
  • előkészület:
  • főzés:
hozzávalók 4 főre
  • 2 szép szál póréhagyma
  • 3 dkg vaj
  • 1,5 dl tejföl
  • 1 ek liszt
  • ételízesítő
  • bors
  • személyenként 2 szelet pirítós
  • sajt
story

Nagyon sokáig csak csodálkoztam, hogy lehet hagymából levest főzni. Egyszer azonban rávettem magam, gondoltam, ha nem jó, legfeljebb kiborítom. De finom lett, ízlett még a gyerekeimnek is. Így bekerült a családi recepttárba. Azóta is gyakran kerül az asztalra. Érdemes kipróbálni!

ajánlat

A levest kevesebb vízzel szoktam feltenni és a habarást  több vízzel kikeverni, mert így jobban el lehet kerülni, hogy a tejföl csomós legyen. Aztán ha mégis kicsit sűrű, még lehet hozzáönteni egy kis vizet.

egyéb elnevezések

tejfölös leves póréhagymából, póréhagymás leves

elkészítés
  1. A póréhagymát nem túl vékonyan felkarikázzuk, és a vajban kicsit megdinszteljük.
  2. Felengedjük vízzel úgy, hogy 2 ujjnyira ellepje, és fűszerezzük az ételízesítővel és a borssal.
  3. Kikeverjük a lisztet, a tejfölt egy kis vízzel, és a leveshez öntjük. Néhány percig még kis lángon kavargatva, főzzük.
  4. Megpirítjuk a kenyereket, szeletelünk rá sajtot, és a mikróban ráolvasztjuk, fűszerezzük.
  5. Tálaláskor még egy kis darált szines borsot rakhatunk a leves tetejére, nagyon jól mutat.
költség:
400 Ft
költség egy főre:
100 Ft
elkészítettem:
50 alkalommal
kapcsolódó cikkek
...

Póréhagymaleves villámgyorsan hozzászólások (6)

2012.11.22 11:47

Isteni ez a leves, köszönöm a receptet! Én csak annyit változtattam rajta, hogy raktam bele húsleves kockát, biztos, ami biztos :) További szép napot!

2012.11.22 17:06

Örömmel tölt el, hogy ízlett!!! :-) Szép napot!!

2012.05.16 17:38

Drága Ági!Utólagos engedelmeddel változtattam egy picit a recepteden.Egészen pontosan az elkészült levest botmixerrel megkevertem.Ugyanis az én kis berzengóciai családom nem szereti a "darabos" levest.Az így elkészült leves krémlevessé változott, és teljes volt a sikerem ebédidőben.Köszi a sikerélményt.

2012.01.31 15:37

Kedves b.agi!
Már hónapok óta terveztem, hogy megpróbálok elkészíteni egy hagymalevest. A tiedet választottam, és nagyon finom lett! Gratulálok a recepthez, tényleg érdemes kipróbálni :)

2011.08.22 18:10

Ma elkészítettem ebédre és nagyon finom! :) Tettünk bele mindenféle zöldséget is, amiket a habarás előtt kivettünk. Úgy tálaltuk, hogy pirítóst tettünk a tányér aljára, rászeleteltünk vékonyan sajtot és a tetejére jött a forró leves. hmmmm, nagyon finom! :)))

2011.08.23 12:05

Kedves SDetty!
A végtelenségig lehet variálni! Úgyis szoktam, hogy a sajtot apró kockára vágom, és úgy teszem a forró levesbe. Nagyon finom benne a megolvadt sajt. Friss bagettel !!!! :)))