Az élesztőt 2dl langyos, cukros tejben felfuttatom.
Egy tálban összekeverem a lisztet és a sót.
Miután az élesztőm szépen felfutott, hozzáadom a 2 evőkanál olívaolajat, elkeverem, majd a liszthez öntöm és gyúrni kezdem. A maradék 3,5 dl tejet fokozatosan (0,5 dl-ként) adagolom a tésztához, így könnyebben dagaszthatóvá válik. Amikor a tésztám már elválik a táltól, akkor tisztára mosott, szárazra törölt konyhai munkapulton még legalább 10 percig dagasztom. A további masszírozást, egyre több hólyagocskával hálálja meg, amitől még levegősebb, puha tésztát kapok.
Szobahőmérsékleten, letakarva 1 órát kelesztem.
Addig elkészítem a paradicsommártást: pici olajon apróra vágott hagymát pirítok, majd hozzáadom a sűrített paradicsomot, a fűszereket és összeforralom.
A tésztát vékonyra nyújtom, megkenem paradicsommártással, csíkokra vágom és egyenként feltekerem.
Vajjal kikent tepsibe teszem nem túl szorosan, mert még híznak a csiguszok.
Tojássárgával megkenem, 1 órát kelesztem.
Előmelegített sütőben, közepes fokozaton kb. 30 percig sütöm.
Kedves Szintia! Épp most kel egy adag tészt; már készítettem, úgyhogy tudom, mennyire finom! Köszönöm a receptet! Az egyik felét pizzaalapnak használom, a másikból pedig csigákat készítek! Üdv: Ági
Úgy örülök,hogy megtaláltam ezt a receptet,mert egyszerűen zseniális!!! Nagyon finom és puha.
Sajnos egy nagy hibát vétettem,csak fél adagot készítettem,mert már egyszer megjártam egy recepttel és kuka volt az egész.
Így viszont kevés volt,a férjem vacsira ezt ette,reggelire(maradt 2 db) és ebédre is kért volna,de mondtam,hogy sajna már nincs ;-)
Nagyon jó receptjeid vannak!! hajrá!!csak így tovább!
Egyszerűen szuper ez a recept,a vendégeim imádták.Egy kis hibát vétettem,mert kicsit tovább sütöttem,így kicsit szárazabb lett.Sajnos elmaradt a vizes tálka is,amit én mindig teszek a sütőbe kelt tésztánál.Máskor is el fogom készíteni,főleg azért,mert nekem szinte nem is maradt és be kell pótolnom!:)
Akkor nem volt elég a tej.
Adni kell még hozzá apránként.
Ez egy teljesen hétköznapi tészta, tökéletes arányokkal.
Ha mégis több vagy kevesebb folyadék kell bele, az egyedül a liszt minőségén múlik...Modjuk a manapság kapható lisztek mellett ez nem is csoda...
Akkor valószínűleg sem a liszt, sem pedig a 1,5%-os tej nem volt az igazi, pedig abból is jóval többet raktam bele a receptben leírtnál. Mindegy, a lényeg az, hogy tojással végül összeállt a tésztája, csak meg kellett küzdeni vele. Köszönöm azért a tanácsaidat! :)
megcsináltam vacsira, igaz csak fél adagot, de első körben elég lett. nagyon finom, a srácok már a sütő előtt toporogva várták, mikor lesz kész. tuti máskor is elkészítem. köszi.
annyi, hogy én rizstejből csináltam, sütéshez csak ezt használom már.
Nagyon szépen köszi a receptet, különösen a tésztáét.... Azóta szinte minden sós kelt tésztához (hagyományos pizza, bundás virsli stb.) ezt tésztát használom!!!!
Sziasztok!
Ma megcsináltam ezt a finomságot!!! Én a paradicsomos szósz helyett pizza krémet használtam és jó vastagon bereszeltem sajttal és úgy tekertem fel mint egy hengert ezután kb. 2 cm vastag csigákat vágtam! Nagyon finom lett! Köszönöm a receptet :)
Holnap az iskolai rendezvényen én csinálom a büfét - ez volt az egyik, amit választottam a srácoknak! Dupla adagnak ugrottam neki, és most vettem ki az első adaggal a tepsiből: mennyei! Még Nagykamaszom igenkényes ízlésének is megfelelt! .-)
Köszönöm a receptet!
Most készítem a második tepsivel.. párom már most odavan érte, úgyhogy legközelebb is csinálnom kell:D
hamarosan.
Viszont a második 1 órás kelesztést nemtudtam már megvárni, így tettem be sütni, és istenien omlós így is!:)
Szóval tökéletes recept!:)
Kedves Szintia!
Mesés lett a pizzás csiga! Hamarosan jönnek a lányaim az egyetemről,iskolából,és eszüket vesztik,ha megérzik az illatát.Köszönöm ezt a csodás receptet!
Most sütöttem meg:) Az első kelt tésztám, ami sikerült. A tésztát kettéosztottam, és az egyik feléből túrós batyuk készültek... Isteni finom édesen is. (csak kevés sót tettem a tésztájába)
Köszönöm!!! Már egész elszontyolodtam, hogy én nem tudok kelt tésztát sütni, de most tökéletesre sikerült!!!
Anna:)
ma korán reggel megsütöttem. amíg mindenki a lóbőrt húzta én már nagyban dagasztottam és nyújtottam a tésztát. az eredmény: isteni lett. nagyon köszönöm! :)
Elkészítettem a hétvégén a kis csigákat és fantasztikusan nagy öröm volt! :) Az első egyedül készített kelttésztám volt és elsőre sikerült! :) Bár nem lettek ilyen szépek, mint ezek és én egybe felcsavartam és utána szeleteltem fel, mégis nagyon finom! Igaz nem mindegyiknek lett csigu formája, de azt sem bántuk se én, se a srácok a koliban :)
A hétvégén szeretném megsütni ezt a csigát házibuliba.. Megmondaná nekem valaki, hogy mégis egy adagból hány db lesz kb??? Nagyon megköszönném, mert tanácstalan vagyok....
Elkészült,nekem 48 db kisebb fajta csigám lett,egy nagyobb összejövetelre/bulira én mondjuk dupla adagot sütnék(bár ehhez hozzátartozik,hogy itthon biztos elkopna belőle pár szem) :)
Szia Szintia! Imádom a recepteidet, mind nagyon guszta és még finomak is :) Ez az egyik kedvenc, meg a pillangók, a bögrés süti, és még jópár :) Lassan végigsütöm a receptkönyvedet :) Köszönjük, hogy vagy nekünk :)
Sziasztok!
A természetes dolgok híveként rendes paradicsomot fogok összeturmixolni fokhagymával, és oregánó helyett bazsalikomot teszek rá, sajt, szezámmag :-)
Szia! Kb. 2-3 héttel sütöttem először ezt a pizzás csigát és azóta a 3 éves kisfiamnál ez a sláger! :) Minden héten sütnöm kell. :) Köszi a receptet! Üdv Manó
Szia Szintia,
istenien finom lett a csiga, csak ajánlani tudom mindenkinek, és ajánlom is. Nézd meg, nekem hogy sikerült :)
Szép napot, és még sok receptet és konyhai sikert kívánok,
szia szintia!
az elkészített pizzaszósz meddig áll el a hűtőben? jó az előre elkészített mennyiség, de mi nem bírunk ennyit megenni egyszerre :)
van erről valami tapasztalatod? vagy valakinek? esetleg lezárt befőttesüvegben egy kis szalicillal? a házi paradicsomszószt/levet így szoktam tartósítani.
jó reggelt!
igen, de épp csak a húsvét miatt, leveles tésztából pici csigákat is töltöttünk vele locsolkodó-falatozónak :)
nagyon jó a szósz, jó íz, jó arányok, és mivel nem szerepelek benne kifejezetten friss hozzávalók (pl. paradicsomra gondolok) szívesen készítenék belőle nagyobb adagot, ezért érdekelne az eltarthatóság kérdése :)
Szia Ildikó!
Örülök, hogy ízlik a szósz és feltudtad hasznosítani a maradékot is!
Sajnos a tartósításban nincs tapasztalatom! Azért kérdeztem én is!;)
Szintia
Nagyon finom lett köszi,hogy megosztottad velünk a receptet.
Most készítem ,jövök és majd beszámolok róla:-)
Kedves Szintia! Épp most kel egy adag tészt; már készítettem, úgyhogy tudom, mennyire finom! Köszönöm a receptet! Az egyik felét pizzaalapnak használom, a másikból pedig csigákat készítek! Üdv: Ági
Úgy örülök,hogy megtaláltam ezt a receptet,mert egyszerűen zseniális!!! Nagyon finom és puha.
Sajnos egy nagy hibát vétettem,csak fél adagot készítettem,mert már egyszer megjártam egy recepttel és kuka volt az egész.
Így viszont kevés volt,a férjem vacsira ezt ette,reggelire(maradt 2 db) és ebédre is kért volna,de mondtam,hogy sajna már nincs ;-)
Nagyon jó receptjeid vannak!! hajrá!!csak így tovább!
Egyszerűen szuper ez a recept,a vendégeim imádták.Egy kis hibát vétettem,mert kicsit tovább sütöttem,így kicsit szárazabb lett.Sajnos elmaradt a vizes tálka is,amit én mindig teszek a sütőbe kelt tésztánál.Máskor is el fogom készíteni,főleg azért,mert nekem szinte nem is maradt és be kell pótolnom!:)
Szuper recept:)
Egyetlen kérdésem lenne: hogy a madárfüttyös fityfenébe áll össze ez az tészta tojás nélkül???
Tökéletesen.
Számtalan tésztaféle egyáltalán nem igényel tojást mert nem attól áll össze a tészta...
Például a kenyér is ilyen. :-p
Ezt én is így gondoltam, de ez a recept valahogy nem állt össze tojás nélkül, hiába gyúrtam hosszasan...
Akkor nem volt elég a tej.
Adni kell még hozzá apránként.
Ez egy teljesen hétköznapi tészta, tökéletes arányokkal.
Ha mégis több vagy kevesebb folyadék kell bele, az egyedül a liszt minőségén múlik...Modjuk a manapság kapható lisztek mellett ez nem is csoda...
Akkor valószínűleg sem a liszt, sem pedig a 1,5%-os tej nem volt az igazi, pedig abból is jóval többet raktam bele a receptben leírtnál. Mindegy, a lényeg az, hogy tojással végül összeállt a tésztája, csak meg kellett küzdeni vele. Köszönöm azért a tanácsaidat! :)
Nem irigyellek. Elég bosszantó tud lenni az ilyen. Azért lehet, hogy legközelebb jobb lesz. ;-)
Nagyon finom :) Köszönöm a receptet!
Ma elkészítettem, tényleg nagyon finom!
Ez egy csúcs recept. Nagyon finom lett.
Ezt ki irta,? mert én nem! Csak most készülök megcsinálni.
Szia!
Kérdezni szeretném egy üveg sűrített paradicsom hány dekának felel meg!
Hmm ez lett az egyik kedvenc receptem.Hihetetlen,h milyen jól néz ki és milyen finom.Teljesen,mint a profi fornettis pizza.Nagyooon köszönöm !!! :)
Köszi a receptet,nagyon finom volt!
Megcsináltam, és nagyon finom lett, még aznap elfogyott.:)
Köszi a receptet!:)
megcsináltam vacsira, igaz csak fél adagot, de első körben elég lett. nagyon finom, a srácok már a sütő előtt toporogva várták, mikor lesz kész. tuti máskor is elkészítem. köszi.
annyi, hogy én rizstejből csináltam, sütéshez csak ezt használom már.
Nagyon szépen köszi a receptet, különösen a tésztáét.... Azóta szinte minden sós kelt tésztához (hagyományos pizza, bundás virsli stb.) ezt tésztát használom!!!!
Sziasztok!
Ma megcsináltam ezt a finomságot!!! Én a paradicsomos szósz helyett pizza krémet használtam és jó vastagon bereszeltem sajttal és úgy tekertem fel mint egy hengert ezután kb. 2 cm vastag csigákat vágtam! Nagyon finom lett! Köszönöm a receptet :)
Sziasztok!
Megsütöttem. Isteni lett. Pénteken készült és ma ebédre még tökéletes volt. Köszönöm a receptet!
Üdv.: szabob
Holnap az iskolai rendezvényen én csinálom a büfét - ez volt az egyik, amit választottam a srácoknak! Dupla adagnak ugrottam neki, és most vettem ki az első adaggal a tepsiből: mennyei! Még Nagykamaszom igenkényes ízlésének is megfelelt! .-)
Köszönöm a receptet!
Most készítem a második tepsivel.. párom már most odavan érte, úgyhogy legközelebb is csinálnom kell:D
hamarosan.
Viszont a második 1 órás kelesztést nemtudtam már megvárni, így tettem be sütni, és istenien omlós így is!:)
Szóval tökéletes recept!:)
Kedves Szintia!
Mesés lett a pizzás csiga! Hamarosan jönnek a lányaim az egyetemről,iskolából,és eszüket vesztik,ha megérzik az illatát.Köszönöm ezt a csodás receptet!
Most sütöttem meg:) Az első kelt tésztám, ami sikerült. A tésztát kettéosztottam, és az egyik feléből túrós batyuk készültek... Isteni finom édesen is. (csak kevés sót tettem a tésztájába)
Köszönöm!!! Már egész elszontyolodtam, hogy én nem tudok kelt tésztát sütni, de most tökéletesre sikerült!!!
Anna:)
Ma megsütöttem a csigabigákat, és nagyon finom lett! A két évesem csak úgy falja:) Köszönöm a receptet, ezt megéri többször is megsütni!
Elkészítettem és családi sikert arattam vele!Mentettem is a receptet!Köszönöm...
megcsináltam, finomlett, na de ez azért nem két órás süti, márhogy az elkészítése. Ez inkább egésznapos süti. :)
köszi a receptet!
Péntek délután csináltam meg uzsira és nagyon izlett mindenkinek! Isteni finom, a kis kétévesem csak a konyhába rohangált csigáért! Köszi a receptet!
ma korán reggel megsütöttem. amíg mindenki a lóbőrt húzta én már nagyban dagasztottam és nyújtottam a tésztát. az eredmény: isteni lett. nagyon köszönöm! :)
Megsütöttem és fantasztikus lett!!!! Ilyen jó csiga receptet még nem találtam, gratulálok.Mennyei finom lett!!! kb öt perc alatt elfogyott az egész.
Elkészítettem a hétvégén a kis csigákat és fantasztikusan nagy öröm volt! :) Az első egyedül készített kelttésztám volt és elsőre sikerült! :) Bár nem lettek ilyen szépek, mint ezek és én egybe felcsavartam és utána szeleteltem fel, mégis nagyon finom! Igaz nem mindegyiknek lett csigu formája, de azt sem bántuk se én, se a srácok a koliban :)
Sziasztok!
A hétvégén szeretném megsütni ezt a csigát házibuliba.. Megmondaná nekem valaki, hogy mégis egy adagból hány db lesz kb??? Nagyon megköszönném, mert tanácstalan vagyok....
Köszi: Niki
Szia!
Én most látok neki,ha gondolod,este megírom,hogy mennyi lett...:)
Elkészült,nekem 48 db kisebb fajta csigám lett,egy nagyobb összejövetelre/bulira én mondjuk dupla adagot sütnék(bár ehhez hozzátartozik,hogy itthon biztos elkopna belőle pár szem) :)
Ui:Nagyon finom lett,köszi a receptet!
Szia Szintia! Imádom a recepteidet, mind nagyon guszta és még finomak is :) Ez az egyik kedvenc, meg a pillangók, a bögrés süti, és még jópár :) Lassan végigsütöm a receptkönyvedet :) Köszönjük, hogy vagy nekünk :)
Sziasztok!
A természetes dolgok híveként rendes paradicsomot fogok összeturmixolni fokhagymával, és oregánó helyett bazsalikomot teszek rá, sajt, szezámmag :-)
Ezt elgondoltam, majd megírom,milyen lett.....
Szia! Igen, tipikus gyerek kedvenc! Az enyimek is imádják!;)
Szintia
Szia! Kb. 2-3 héttel sütöttem először ezt a pizzás csigát és azóta a 3 éves kisfiamnál ez a sláger! :) Minden héten sütnöm kell. :) Köszi a receptet! Üdv Manó
Szia Szintia,
istenien finom lett a csiga, csak ajánlani tudom mindenkinek, és ajánlom is. Nézd meg, nekem hogy sikerült :)
Szép napot, és még sok receptet és konyhai sikert kívánok,
Andici
Szia Andi!
Meseszépek a csigáid!
Nagyon örülök, hogy ízlett!:)
Szia Szintia!
Ez immár a sokadik recepted és mind nagyon jól sikerült.
Köszönöm a receptet és ötletet. :)
Szilvi
Nagyon örülök, hogy tetszenek Szilvi!:))
További jó sütögetést!
Szintia
szia szintia!
az elkészített pizzaszósz meddig áll el a hűtőben? jó az előre elkészített mennyiség, de mi nem bírunk ennyit megenni egyszerre :)
van erről valami tapasztalatod? vagy valakinek? esetleg lezárt befőttesüvegben egy kis szalicillal? a házi paradicsomszószt/levet így szoktam tartósítani.
Szia Ildikó!
Én kérdezem, tudtad hasznosítani a maradék paradicsomszószt?;)