
töltéshez
tálaláshoz
Ha fokozni szeretnénk a látványt és az ízeket, bevonhatjuk a tekercset csokimázzal.
Természetesen ízlés szerint bármilyen krémmel, vagy lekvárral megtölthetjük a piskótát. Én most sárgabarack lekvárral készítettem.
lekváros piskóta
Kedves BoBoBo!
Jó az elképzelésed annyi kanállal kevesebb lisztet kell beletenni, ahány kanál kakaót teszel bele, én
két evőkanállal ajánlanám, de úgy hogy a kakaót keverd össze a négy evőkanál liszttel és úgy tedd
bele a felvert tojásba.Akkor nem esik össze a felvert tojás, ha lazán kevered hozzá a lisztet.tudom ajánlani egy másik receptem "Vanilíakrémes kakaós rolád" amit szintén megtalálsz a NO SALTY-n
természetesen abba is bármilyen krémet tehetsz, vagy akár lekvárt.
Üdvözlettel: Klári
Kedves Klári!
Kísérletezem a piskótatekercs sütéssel. .Arra jutottam,hogy valószínűleg túl hamar veszem ki a sütőből,mert ragacsos a felülete. Ezzel az egyben kevert tojással félve próbálkozom,mert a legutóbbi alkalommal összeesett,mialatt a lisztet kevertem hozzá. Egy másik recepttel nem régen sikerült végre jól a tekercs,szeretném a Tiedet is kipróbálni.A sok pozitív hozzászólás csak egyre jobban bíztat engem. Szeretném kakaósan sütni,ez esetben elég egy részét kicserélni a lisztnek,vagy tudsz pontos arányt ajánlani?
Köszönöm előre is a válaszodat!
szia Klári!
Gratulálok a recepthez ma megcsináltam és tökéletes lett. örülök hogy rá leltem e szuper receptre köszönöm.
Kedves Klári!
Mindent úgy csináltam, ahogy leírtál... És hát mit is mondhatnék? Egyszerűen tökéletes lett!!!!!! Édesanyámnak is vittem belőle, aki kérte egyből a receptet, mert nemcsak finom, hanem nagyon szép is! A páromnak eddig is egyik kedvenc sütije volt a piskótatekercs, de ezek után már csak így kéri! Nagyon szépen köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt a receptet!
Szia Klári!
Megcsináltam ma a piskótatekercset.Hát öszintén szólva a 22 évem alatt nekem eddig semmilyen piskóta nem sikerült ugy igazán. De megláttam ,hogy itt mindenki csak jókat ir ezért beleéltem magam ,hogy akkor hátha nekem is megy. Annyira jól sikerült ,hogy holnap csinálhatom az ujabb adagot:)
Köszönöm hogy megosztottad velünk és annak is ajánlom aki nem tud sütni mint én mert ez a recept hm isteni jó és könnyü.
Annyit változtattam,hogy kristálycukrot raktam bele mert nincs darálom se porcukrom,nem volt sütöpapirom igy alufóliára öntöttem rá és kézzel kevertem ki 20percig mert gépem sincs:)
amikor kész lett megvizeztem az alufóliát és nagyon szépen lejött a piskótárol.Feltudtam tekerni is törés nélkül.Szóval köszönöm neked ezt a remek receptet! betti
Kedves Klári!
Hogy soha ne repedjen meg a piskóta, ajánlom a következő módszert. Egy tiszta konyharuhát hideg vízzel bevizezni, NAGYON ALAPOSAN kicsavarni, kiteríteni, vékonyan megszórni kevés porcukorral. Erre csúsztatod a megsült piskótát, és lefeded egy ugyancsak bevizezett (nem cukros) konyharuhával. Amikor kihűlt annyira, hogy meg tudod kenni a krémmel, megkened, és a még kissé nedves konyharuha segítségével rögtön fel is tudod tekerni. A módszer számtalanszor kipróbált, tuti, soha nem reped meg, nem kell göngyölgetni! (Ha a sütőpapírt le kell húzni, olyankor én kiborítom a nedves ruhára, majd átfordítom a cukrosra az egészet, de a lényeg ugyanaz, csak ez már négykezes művelet.)
Az egész tojásos piskótát most én is kipróbálom.
Kedves Klári, én is köszönöm szépen a piskótareceptet, gyönyörűséges és isteni finom charlotte lett belőle a párom névnapjára:) Eddig sose mertem piskótát sütni, mert mindenhol azt hallottam, hogy nagyon könnyű elrontani de hála Neked már az első próbálkozás gigantikus sikerélmény. Ja , és szóról szóra követtem a receptet, EGYBEN a tojások, és így is sikerült, szóval akik emiatt szólták le a receptet, vagy nem próbálták ki, vagy nem követték az általad megadott lépéseket... Köszi még egyszer!
Ez hihetetlen,még nekem is múúkodott. Életem első piskótája.
És pár perc alatt elkészültem.
Köszönöm Neked!
Kedves Klára!
Nagyon KÖSZÖNÖM a receptjét, 2 perce lett kész, nagyon szép és fincsi lett!
Átnézem a felrakott összes receptjét és, ha nem bánja, fel is használnám itthon!!!
Még egyszer KÖSZÖNÖM!
Évekkel ezelőtt próbáltam utoljára elkészíteni,sajnos sikertelenül.A recept olvasása után voltak fenntartásaim,de a végeredmény lenyűgöző!Tuti a tekercs!Köszönöm
Kedves Klára !
Eddig a család nem volt túlzottan piskóta kedvelő, de ez olyan gusztán néz ki, hogy tutira kipróbálom. Kérdésem az lenne, hogy légkeverésesre állítva sütitek vagy csak alsó-felső sütésen.
Nekem is sikerült, pedig nagyon ritkán sütök, piskótatekercset pedig még soha! Köszi a receptet!
Sziasztok, ez egy tuti jó recept! Mindenkinek csak ajánlani tudom! Nagyon örülök hogy rátaláltam! Szuper piskóta! Köszi Klári!!!
Kedves Klári, az Ég Áldjon!! Amióta sütni tudok, azóta kísérletezgettem nagy bőszen egy normális piskóta tészta összehozásával - IDÁIG. Ez elképesztő, de tényleg működik! Nagyon hálás vagyok a receptedért, mostantól mindig így készítem a piskótát. Igaz, először megijedtem, mert a letelt (összes) sütési idő után is nyers volt még a közepe, viszont azonnal elkezdett (szokás szerint) összemenni, laposodni, de gyorsan visszanyomtam a sütőbe, és átállítottam a gépsárkányt légkeveréses üzemmódra (az addigiakat alsó-felső álláson sütöttem), s így adtam neki 175°C-on még 10 percet. Na, így már tökéletes lett! Na jó, majdnem, mert azért csak horpadni kezdett a teteje, ezért a tetejével lefelé borítottam egy konyharuhára, ami működött, és így nem bírt lelohadni. Szóval kalandos volt, de megérte. Köszönöm!
Köszönöm a receptet nagyon finom lett.Kedves Bereg Barbara ez sajnos a te hozzá nem értésedet tükrözi ha nem sikerült,pedig igen egyszerű.
Megsütöttem és fantasztikus lett! :) Annyit változtattam rajta, hogy a tojásokat külön vertem fel. ( Külön a sárgáját a porcukorral és külön a fehérjét habbá.) A konyharuhát amire kiborítottam a tésztát, egy ici-picit bevizeztem és úgy tekertem fel. Mindenkinek ízlett aki megkóstolta. Köszi a receptet!
Kedves Bereg Barbara! Sajnos a hsz-ed stílusa minősít Téged. Így érthetővé válik, hogy miért nem érted azt, hogy egészben vered fel a tojást. Értsd Úgy, hogy EGÉSZBEN (sárgáját és fehérjét együtt, a héját nem kell....) Láttad, a kezdőknek is sikerült, csak egy kicsit akarni, vagy küzdeni kell. Tisztelettel: Mrs Smith
Nos emberek nem tudom ti melyik receptet néztétek de titkárnővel értek egyet ugyanis ez egy kalap szar. Mi az h egézben verd fel a tojást?????
Szia!
Nagyon kezdő vagyok, de sikerült! És ahogy látom, én vagyok a századik aki elkészítette :)
Nagyon köszönöm, isteni!
Egyszerűen, fantasztikus ez a recept. Mindenkit levett a lábáról. Isteni finom.
Köszönet érte!
Szia Klári!
Először is nagyon köszönöm Neked ezt a piskóta receptet. Ez csodálatos. Nem is gondoltam volna, hogy a tojást így együtt is habosra fel tudom verni a piskótához. Eddig én ezt mindíg külön csináltam.
Hét végén volt a lányom és az unokám szülinapja és mindkettőjüknek ily módon sütöttem a tortát.
Az unokámnak piskótatekercset sütöttem, amiből kis vonatot kreáltam, a lányomnak pedig kerek tortaformában sütöttem és karamelltortának csináltam meg. Valami csodálatosak és finomak lettek.
Köszönöm még egyszer!
Szia..A recept tökéletes!!!A titok hogy ne törjön meg a piskóta:vizes/nedves/konyharuhával feltekerni,még forron:))isteni és guszta..mindenkinek sok sikert hozzá és jó étvágyat!!
Most végeztem a piskóta megsütésével, bár én póruljártam :S Kis tepsibe tettem és vastag lett a tészta így nem mertem feltekerni, hanem inkább 3 felé vágtam, megkentem a lapokat lekvárral és szórtam rá diót, a tetejére pedig porcukrot :)
Remélem legközelebb nekem is tekeredni fog :)
Amúgy a recept kiváló!
Sziasztok!
Ma én is újra megsütöttem. Még fiatalasszony koromban sokszor elkészítettem, mert ez a férjem egyik kedvenc sütije és akkor még igencsak spóroltunk. Aztán rákaptunk a cukrászdás sütikre, mert ez hozzá tartozott a vasárnap délutáni sétákhoz.
Most ismét kettecskén vagyunk. Ez a süti most Valentin napi meglepim neki. Örülök, hogy ismét rátaláltam. :)
Bocssss! A pudingot a szásos módon, de csak 3 dcl tejjel.
luna7 szia.
Mindent ugy csináltam ahogy irtad, a hőmérsékleten nem változtattam, mert az úgy is fokozatosan hül le, de
3 percel hosszabb ideig sütöttem.A vizes ecset módszert én is alkalmaztam, és kristálycukorral megszórtam
gyengén a konyharuhát.
A töltelék viszont egész más mint az eddig elhagzottak mégpedig:
1 zacskó vaniliás főzős puding, a szokásos módon elkészitve, amikor kihűlt, 25 dkg túrót hozzá kell adni, én
botmixerrel finom krémmé kevertem.
A kihült piskótára saját készitésü magtalan málna lekvárt kentem hajszál vékonyan és erre a pudingos túrót.
Már elfogyott. Elől hagytam a gépet, a holnapi adagot is e l ő készitettem,sima lekváros lesz mert elfogyott a túróm.
Ez igazán gyors üzenet volt, Nagyon örülök, mert én hajnalban kelek és ezzel fogom inditani a napom.
Az eredményről beszámolok. Köszi.
Jól hangzik ez a recept, de számomra az nem egyértelmű,hogy a sütőporos lisztet is géppel kell
folyamatosan hozzákeverni??? Vagy 20 perc tojások a cukorral, majd keverő kanállal óvatosan
a sűtőporos liszt??
Valaki sürgősen válaszoljon, már aki kipróbálta, mert szeretném a hétvégén megsütni.
Szia!
Èn is megcsináltam, már pár hete. 20 percig kevered a tojásokat a cukorral, de tényleg tartsd be a 20 percet! Aztán apránként adagold hozzá a lisztet, én ezt is géppel kevertem, de már alacsony fokozaton finomabban.
Ìgy nekem nagyon jól sikerült, de én nem ezen a hömérsékleten sütöttem. Számomra kétséges volt, hogy ha ennyit hirtelen visszaveszek a sütés höfokából, akkor nem esik-e majd össze a tészta, én így a kettö közti hömérsékleten sütöttem kicsit tovább.
Nagyon jó lett.
Eddig nekem sem sikerült nem töredezett, szépen feltekert piskótatekercset készíteni.
A recepted és a részletes leírást nekem is bevált. Már többször villogtam vele a vendégeim előtt és mindig dícsérték. Köszi!
Sziasztok! Az én nagyanyám mindig úgy csinálja, hogy a konyharuhát, amivel feltekeri a piskótát, kicsit meghinti kristálycukorral. Így a piskóta teteje nem ragad oda a ruhához. :) Most 80 éves és 13 éves kora óta főz. Szóval tapasztalatban nincs hiány! Próbáljátok ki!
Na, most én is megyek és megsütöm ezt a piskótát a gyerekeknek!
Nem vagyok nagy konyhatündér,de még nekem is jól sikerült a süti!A gyerekek pillanatok alatt eltüntették!
A piskóta szerintem teljesen oké, ha az ember betartja a szabályokat!
Az a baj a legtöbb "titkárnővel", hogy a körömlakkozás közben elfelejtik elolvasni az apró betűs ööö jelen esetben a vastagon szedett részt..miszerint 20 percig kell verni..mármint a tojásokat:)
Köszönöm, köszönöm, köszönöm.
pontosan erre a receptre "vágytam".
Viszont kicsit tanultam is az első sütésemből: nem hagytam kihúlni teljesen a tésztát, úgy töltöttem meg, és amikor feltekertem kicsit néhol "ledobta a bőrét". De íze kárpótol :)
üdv Sandra G.
Utóirat: most volt a "minőség ellenőrzés" vagyis a kóstolás. Hát ez valami isteni finom! :-)
Köszönöm a receptet! (Hjaj, csak az a törés ne lenne.... )
Én éppen most végeztem vele, és még nem kóstoltam, de kinézetre gyönyörű! A bajom csak az, hogy a feltekerés folyamán nekem mégiscsak megtört a két széle. Pedig rögtön a sütés után kiborítottam a konyharuhára, még büszke is voltam, mert nem tapadt a sütőpapírra, aztán rögtön le is törtem. :-( Tulajdnonképpen miért is van ez a törés? Mit csináltam rosszul?
(Elnézést, talán ez evidens kérdés, csak én vagyok nagyon kezdő. Ez az első piskótatekercsem. :-)
Üdv: Edit
Tökéletes piskótarecept, könnyű elkészíteni és isteni finom! Köszi
Hát ez egészen egyszerűen nagyon jól sikerült :) Én eddig csak a káromkodós változatával találkoztam (azaz válogatott szavak kíséretében készült el a tekercs), de ilyen jól kezelhető tésztával persze könnyű jót sütni :)
köszi!
nagyon finomnak nez ki ma probalom megsutni ,,ezzel csak at a baj hogy nem vagyok jo a sutesbe de lessz ami lessz ennyi jo velemeny utan mar en is enni akarom ..majd visszaterek es elmondom hogy ugyes voltam vagy nem ,,
Na ezt én is megcsinálom !
15 éves vagyok és Alexandrának hívnak!
AM EDDIG ANYUKÁM SÜTÖTE ÉS NAGYON FINOMAN SZOKTA CSINÁLNI DE MOST ÉN AKAROM MEGLEPNI ŐT HOG YÉN SÜTÖK REMÉLEM FOG SIKERÜLNI ! ÜDVÖZLETTEL : Babybogyó( Alexandra )
Jah és a Titkárnőcskére visszatérve: biztos valami beképzelt nő aki nem bírja elviselni h valami seikerül valakinek és neki nem ennyi sztem nagyon finom és egyszerű!
Na megyek is és meg is sütöm remélem ne rontom el és finom lessz : )
Puszi mindenkinek és sok sikert mindenkinek !
Kedves Klári!
Én is megsütöttem a piskótatekercset,viszont kristálycukorral.
Isteni lett:Elárulom neked ,hogy én inkább a feltekerés miatt néztem be hozzád,hál Istennek nagyon jól sikerült az is.
baracklekvárral isteni.
Mindenkinek ajánlom és köszönet érte.
Szerintem nagyon jó recept!
Köszönöm Klári! végülis "halgattam Rád" és porcukrot tettem bele, nem mertem kristálycukrot. tényleg szépen felverődött, de így legalább,már tudom a porcukor lényeg "titkát":..! :)
Valóban nagyon jó ez az oldal, örülök, hogy rátaláltam!!! minden nap többször is böngészem!! Férjem, családom örömére!!!
Kedves Dórianyu!
A kristálycukor nem felel meg, ha azzal csinálod nem fog úgy felverődni. Sütőpapír használata nem
kötelező, én azért használom, mert szerintem nagyon jó, de egyszerű a kivajazás lisztezés is.
Nagyon örülök, hogy sikerült a piskótád. További sikeres sütést-főzést kívánok Neked itt az oldalon
nagyon sok jó receptet találsz.
Üdv: Klári
Drága Klári!
Nagyon nagyon finom volt a recepted által elkészített piskóta!!!
Annyira egyszerű elkészíteni, nagyon nagy sikerem lett vele!!!
Egy picit nekem is ráragadt a sütőpapírra a tészta, de nem volt vészes, törni meg egyáltalán nem tört el!!!!!
Amugy ha a sütőpapír helyett kizsírozott, lisztezett tepsibe tenném nem lenne egyszerűbb, mint a sütőpapíros megoldás??
Üdv. és Köszi: Dórianyu
Miért fontos a porcukor?? Sima kristálycukor nem jó???
Én is kezdő vagyok...:)
Amugy nagyon tetszik a recept,szeretném kipróbálni!!!!!
Szia Klári!
Még mindig én. Aki a recepteddel kapcsolatosan a hideget adta, az tuti, hogy nem próbálta ki, csak első olvasatra ledorombította. Pedig bátraké a szerencse, ha kipróbálja. Én a blogomon híreltem a leírást, és egy társamról tudom, hogy kipróbálta, és ugyanúgy áradozott róla, mint én. Piskótakarikára találtam egy másik receptet, az is csúcs szuperül sikerült, de egy legközelebbi alkalomra lehet, kipróbálom ezt.
Nem vagyok egy kezdő háziasszony, de ha van még ilyen bombabiztos recepted, nagyon szívesen veszem. Nem tudom, hogy ezen az oldalon vannak e fent ajánlásaid (elég hosszú idő lenne végigböngészni), örömmel veszem, ha címszavakban megemlítenéd.
Köszönettel: Gyöngyi
Szia Nöné!
Köszönöm a kedves dicsérő szavakat, nagyon jól esett,hisz a piskótával kapcsolatban kaptam már
hideget-meleget. Örülök,hogy tudtam segíteni, különben mikor a barátnőm mondta, hogy mindig így
készíti a piskótát én kétkedve fogadtam és csak akkor mertem kipróbálni mikor nem jöttek vendégek,
de azóta mindig így készítem el a kerek tortákhoz is csak akkor a sütési idő változik.
Üdvözlettel: Klári
Szia Klári!
Nagyon örülök, hogy Rád találtam! A piskóta maga lett a csoda, alig hiszem el. Életem 21 éve alatt, mióta háziasszony vagyok, elég sok piskótatekercset sütöttem, de mindegyiknek volt valami bibije. Na, ennek nem! És még mondja valaki, hogy nem lehet habot verni, ha belecsöppen egy picinyke sárgája.Én mindig úgy szoktam, mert óhatatlan, hogy valamelyik tojás ne cseppenjen meg. Olyan lett a nyers tészta, mintha külön-külön vertem volna fel a tojásokat. Volt időm, 20 perc, hogy rácsodálkozzak, miként nő egyre jobban a tészta a habverő alatt, a végén már teljesen elnyelte a verő részt. Pont találtam olyan méretű tepsit, amit ajánlottál, a sütési idő pontosan annyi volt, amennyit írtál, és szinte csak egy picike tészta tapadt a konyharuhára, az is inkább a széléről. És ez a vizes ecsetes módszer pedig szintén klassz dolog!
Egyszóval, isten őrizz a kukába dobni a receptet! Mindenkinek csak kipróbálásra tudom ajánlani!
Köszönet érte!
Szia Kebab!
El nem tudom képzelni, hogy mit csinálsz rosszul. Pl.:eléggé megsütöd?,száraz konyharuhára borítod?,
a feltekerést ismételgeted?, az utolsó feltekerés után rácsra teszed? szerintem csak az lehet a baj, hogy beizzad.
Üdv.:Klári