Káposztasaláta tavaszi frisskáposztából recept

Káposztasaláta tavaszi frisskáposztából
  • előkészület:
hozzávalók 4 főre
  • 1 fej káposzta (kiló körüli)
  • 1 tk köménymag
  • 1 csokor újhagyma
  • fél dl olaj
  • fél dl ecet

 

story

Velőtrázó gasztronómiai élményeim nem ritkán egészen egyszerű ételekhez kötődnek. Egyik ilyen a káposztasaláta. Egyszer Pécsett Kassai Klici bácsi kínált egy ’közönséges’ (= átlagos magyar családban megszokott módon készített) káposztasalátával, amely egészen egyszerűen felejthetetlenül finom volt, mint látjátok.
Annak - azt hiszem - az volt a legnagyobb trükkje, hogy egészen hajszál vékonyra volt szelve a káposzta. Szinte krémes volt. Persze nyilván az ízesítése is  rendben lehetett – Kassai Klici bácsit rég nem tudjuk megkérdezni már!
A másik káposztasalátás felejthetetlen egy csopaki kiskocsmában esett, ennek is már jó ideje – még egyetemre jártunk. A kiskocsma sincsen már, ne keressétek.
Megrendeltük az ételeket és előre kihozták a káposztasalátát. Belekóstol az ember persze, mert már dögéhes! Mire a főétel megérkezett, fejenként három adag salátát biztosan bepusztítottunk, annyira finom volt! Azóta minden évben alig várom a tavaszi első káposzták megjelenését!
Tegnap Imrénél mindenki vett káposztát, aki velem együtt az üzletben volt, olyan szemléletesen ecseteltem e tavaszi csodát!
Akkor a legesleg finomabb, ha egészen zsenge a káposzta, nincs is szinte tömör feje, csak üdezöld levele. Ez most még nem egészen olyan volt, jó kemény fejű, de azért már…..
Ha megjelenik az igazi, el ne mulasszátok!

ajánlat

A téli (fehér) káposztából ugyanígy készül, de akkor kifacsarósra sózzuk a szeletelt káposztát, azaz túlsózzuk, megvárjuk, míg levet ereszt és kifacsarjuk. Tovább ugyanúgy dolgozunk.
Újhagyma helyett télen természetesen apróra vágott vöröshagymával.

egyéb elnevezések

káposztasaláta

elkészítés
  1. A káposztát éles késsel, a türelmünktől telhető, legvékonyabbra szeleteljük.
  2. Besózzuk. VIGYÁZAT: NEM KIFACSARÓSRA! Annyira, hogy kellemesen sós legyen.
  3. Egy órán át pihentetjük, néha megkeverjük.
  4. Rászórjuk a köménymagot és az újhagymát.
  5. Olajjal és ecettel locsoljuk (étolaj, ételecet).
  6. Megkeverjük és állni hagyjuk. Addig, amíg a köménymag megpuhul kissé, hozzáérik a káposztához.

 

kapcsolódó cikkek

Káposztasaláta tavaszi frisskáposztábólhozzászólások (18)

2012.04.30 11:04

Kedves Ildikó!

Szombaton elkészitettem a salátát,citromos- és kókusztejes-zöldhagymás pácban sütött csirkehús mellé,harsogó volt,nagyon finom és ahogy én is féltem az egész köménytől - de egy előző válaszod miatt mégis azt használtam - szinte az adta meg az egésznek az értelmét,az újhagyma mellé apróra vágott salotta-hagyma is került bele a férjem kérésére! Büszke vagyok arra,hogy - még ha csak itt is - "ismerhetlek" Téged! Köszönöm! Bea

2011.08.06 20:08

Próbáljátok ki tökmagolajjal. Isteni finom.

2011.07.24 05:07

Télire elrakható ?..

2011.07.26 14:07

ebben a formában nem, Faluska!

2011.07.05 13:07

Próbáljátok ki hagyma helyett vékonyra szelt citromkarikákkal,pici citromlével! Még frissebb,izgalmas csudafinomság!

2011.05.22 22:05

Én is köszönöm a receptet, a vendégeim imádták a káposztasalátát, nagy sikert arattam vele! :D

2011.05.22 14:05

Elkészítettem a káposztasalátádat, Isteni finom lett. Köszi a receptet Ildikó!!! :)

2011.04.04 15:04

Kedves Ildikó!
Közeledik a frisskáposzta szezon. Végre kipróbálom a káposztasalátareceptedet. Szerinted nem rontom el, ha egész helyett, őrölt köményt használnék?
Rózsa

2011.04.04 19:04

Szerintem az örölt köménynek 'fáradt' íze van, Rózsa, jobb az egész. Felpuhul az olajtól és remek ízt ad.
Üdv: Ildikó

2010.09.09 18:09

olyan káposztasaláta receptjét kérném amit vendéglőbe kapunk.

2010.05.10 17:05

Bocsánat, természetesen nem lesz belőle "babb", csak fínomabb lesz!

valy

2010.05.10 17:05

Egy kis kapor is kell hozzá, sokkal finombabb!

2010.04.23 02:04

Köszönöm, hogy ezzel is bővűltek az ismereteim. Éppen vettem káposztát, a mai nap ki is próbálom!
Üdv; Marianna.

2010.04.12 13:04

Kedves Ildikó!

Amióta elolvastam a receptet, arra vártam, hogy mikor tudok végre ilyen káposztát venni:)) Tegnap a zöldségesnél sikerült, és ma elkészítettem a salátát!
Fantasztikusan finom, egyszerű és lenyűgöző, friss és igazi tavaszi zöld étel!

Köszönöm a receptet!

2010.03.18 18:03

Mmmm, ínycsiklandó! :-) Neked vannak a legjobb receptjeid itt, az oldalon, Ildikó. Mondd, kb. mikor van szezonja a káposztának abban az állapotában, ahogy leírod, hogy ideális? Ja, légyszi' úgy válaszolj, hogy a hozzászólásnál alul, jobbra, a válaszra nyomj, különben nem kapok róla értesítést, pedig csak ritkán jutok gép elé. :-) Köszönöm szépen!!

2010.03.18 19:03

Szia Zit!
Ismételten kösz a bókot!
Látni fogod, ha megjelennek a tavaszi friss káposzták: sötétzöld a levele és laza a feje, nem olyan tömött, mint a télire tárolt káposztának.
Üdv: Ildikó

2010.03.18 20:03

Nagyon szépen köszönöm! :-)

2010.03.18 10:03

A strorytól egészen meghatódtam. Éhes vagyok :)))