
4 rúd tésztához:
1 rúdhoz:
Ez a recept, amit a rétestésztához használok, elméletileg 4 rúd rétes készítéséhez elegendő. Azért írom, hogy elméletileg, mert nem biztos, hogy mindenki egyformán, szinte, hártya vékonyra tudja húzni. Én például, mikor rászántam magam a rétestészta projektre, nem viccelek, egy hétig, minden nap rétest készítettem. Igaz, már majdnem ott tartottam, hogy hagyom a csudába az egészet, de mivel tudom, hogy a párom is, és a kicsi fiam is oda van a rétesért, erőt vettem magamon, és addig gyakoroltam, amíg szinte tökéletesre sikeredett. És most már azt is tudom, hogy nyugodtan be lehet tenni a hűtőbe a tésztát, és másnap ugyanúgy ki lehet húzni és megtölteni, csak fel kell langyosítani egy kicsit. Én ezt úgy oldottam meg, hogy a kis tálkát amiben a tészta volt, beletettem egy nagyobb tál meleg vízbe. Tudom, az a legkönnyebb, hogy az ember elmegy a boltba és megveszi a készen kapható rétestésztát és nem nyűglődik vele otthon, pikk-pakk megtölti és megsüti. Igen ám, de ha valaki állandóan azt hallja otthon, hogy a házi rétes az az igazi, annak nincs párja, hogy a bolti rétestésztából készített, az csak a rétes kicsúfolása, akkor elgondolkodom azon, hogy anyáink, nagyanyáink, milyen természetességgel készítették otthon a rétest, mindenféle bolti vacak nélkül. Ha ők meg tudták csinálni, akkor én miért ne tudnám. És már csak azért is megéri vesződni vele, mert az elismerés biztos nem marad el. Ha egyszer ráérzünk a technikájára, onnantól kezdve már gyerekjáték. Az biztos, hogy eleinte sok türelem és kitartás kell hozzá.
Sokféle variációt kitalálhatunk, friss illetve aszalt gyümölcsökkel, túróval, mákkal, dióval, mogyoróval, és természetesen sós töltelékkel is készíthetjük, húsos, halas, zöldséges, zöldfűszeres ragukkal.
mákos rétes, háti rétes, almás rétes
Jelentem elsőre sikerült! Nem tart sokáig, és tényleg nincs párja!
Köszönöm! :)
Kedves Nitetisz!
Nagyon örülök, hogy jól sikerült :-)
Üdv,
Veruss
Nagyon jól néz ki :-)
Köszi:)