Feketeribizli lekvár
Egy otthoni ismerős néni nemrégiben megkért, hogy vigyek egy szál virágot Oxfordban élő apáca unokahúgának. Tettem is látogatást az anglikán konventben, ahol Judith nővér él, és remek egy órában volt részem nála. A nővér édesapja vándorolt ki az Egyesült Királyságba, angol hölgyet vett el, és ugyan Judith hallotta szintén emigráns nagyszüleit magyarul beszélni, ő maga már nem tudja a nyelvet, bár nagyon vágyna rá. Ha a finnugor szerkezetekkel nem is bír megbirkózni, lelkesen ápolja a magyar hagyományokat: többször járt otthon, s a konvent hatalmas kertjében nemcsak magyar magból növelt napraforgót ápol, hanem két sárgabarack fát is nevelget - kitartóan dacolva a brit éghajlat viszontagságaival, amit a barack köztudottan nem annyira kedvel. A végigbeszélgetett látogatás végére nemcsak egy tortarecepttel lettem gazdagabb (remek sztori is van hozzá, hamarosan jön!), hanem egy meghívással is: térjek vissza a fantasztikus gyümölcsösbe, ahol a baracknál vidámabban éldegél nemcsak harminc fajta almafa, de jónéhány málna-, ribizli-, feketeribizli-, és egresbokor, zöldségek és miegymás. Végre sor került a második vizitre is, gyümölcsöt szedni már Jannt is magammal vittem. Szépen betáraztunk ribizliből, feketeribizliből és egresből, ma pedig igazi manufaktúrát létrehozva megalkottuk a fantasztikus feketeribizli lekvárt! Jann hihetetlen ügyes segítség volt, mesteri szintre fejlesztette a második körös passzírozást (ajánlom mindenkinek, hogy ha kéznél van egy csemete, vesse be!), s rettentően belelkesedett, hogy a konyhában "lekvárgyárat" csináltunk, milyen jó a csapatmunka és milyen tutik vagyunk ketten együtt! Tényleg azok voltunk! ;) A képen látható üvegben (melyet természetesen manufaktúránk saját címere díszít!) rejlik maga a lekvár, a mellette lévő kis edényben a félretett, magokkal teli paszta található. Azt se dobjuk ki! A recept forrása Chili & Vanilia blogja, ő pedig Christine Ferber-től szerzeményezte az ötletet.
