Megsütjük a kétféle piskótát. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd folyamatos keverés közben kanalanként a vizet is hozzáadjuk, majd szintén kanalanként a cukrot, végül egyesével a tojások sárgáját.
Egy kis tálban egyneművé szitáljuk a lisztet a kakaót és a sütőport, majd ezt óvatosan beleforgatjuk a felvert habba.
Sütőpapírral bélelt tepsiben lassú tűzön megsütjük. A sárga piskóta ugyanígy készül, csak értelemszerűen a kakaó és a víz nem kerül bele.
A krém hozzávalóit gőz fölött felforraljuk.
A piskóta lapokat hosszában olyan széles csíkokra vágjuk, amilyen magas a lap (kb. 2 cm).
Egy 5 literes fazékban a sárga és a barna csíkokból váltakozva, koncentrikus körökben elhelyezem a piskótát. (Pl. barna -befelé haladva sárga -barna...).
Ezt a réteget megkenjük a krémmel.
A következő sorban sárgával kezdve ismét a barnával váltakozva befedjük a krémet. Erre újból krém kerül.
Így folyatatjuk, amíg a piskóta el nem fogy. Arra kell figyelni, hogy egymás fölé más színű lapok kerüljenek.
A tetejére teszünk egy akkora fa alátétet (vagy eggyel kisebb méretű edényt), amekkora a fazék, és egy éjszakára pl. 1-2 kg liszttel "leszorítjuk".
Másnap óvatosan kiborítjuk a fazékból, az oldalát megkenjük a maradék krémmel, a tetejére csokimáz kerül.
Sziasztok!
Ez valóban nemcsak szép, de nagyon finom torta is egyben. Remélem Ti is sok dicséretet zsebeltek be, ha elkészítitek.
Jó munkát kívánok hozzá! Szilvia
Sziasztok!
Ez valóban nemcsak szép, de nagyon finom torta is egyben. Remélem Ti is sok dicséretet zsebeltek be, ha elkészítitek.
Jó munkát kívánok hozzá! Szilvia
Hú de klassz torta, és finom is biztosan, köszönöm.:-)
Éva-Anyóca
Szia, ez egy nagyon szép torta :)