Brokkoli csőben sütve recept

Brokkoli csőben sütve
  • előkészület:
  • főzés:
  • sütés:
hozzávalók 3 főre
  • 45 dkg brokkoli (én fagyasztottat használtam)
  • 10 dkg sajtos felvágott
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 ek olívaolaj
  • 5 dkg vaj
  • 2-3 ek liszt
  • annyi tej , amennyit a rántás felvesz
  • bors
  • 10 dkg trappista sajt
story

A sajtot variálhatjuk ízlésünk szerint, nagyon finom, ha keverünk hozzá egy kis füstölt sajtot is!

egyéb elnevezések

besameles-sajtos-hagymás-felvágottas rakott brokkoli, besameles rakott zöldség

elkészítés
  1. A brokkolit sós vízben megfőzzük.
  2. A hagymát apró kockákra vágjuk, és az olajon megpirítjuk. A felvágottat vékony csíkokra vágjuk.
  3. Amikor megfőtt a brokkoli, lecsepegtetjük. Egy tűzálló tál aljára kanalazzuk a pirított hagymát, ráhelyezzük a brokkolikat és a felvágottat.
  4. A vajat lassú tűzön felolvasztjuk, beleszórjuk a lisztet (mintha sima rántást készítenénk), és kis adagokban hozzáöntjük a forró tejet. Ha elértük a megfelelő sűrűségű besamel mártást, sóval, borssal ízesítjük, majd ráöntjük a zöldségre.
  5. Tetejére sajtot reszelünk, majd előmelegített sütőben készre sütjük.
kapcsolódó cikkek

Brokkoli csőben sütvehozzászólások (29)

2012.05.05 18:05

Én is csak ajánlani tudom mindenkinek! Nagyon finom és nagyon gyorsan elkészithető :) Köszönjük :)

2012.03.16 21:03

Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a fincsi és igazán könnyű receptet.

2012.01.27 21:01

A sajtos felvágottat helyettesítettem sonkával és a sajtot pedig felkockázva tettem bele. Isteni lett!!! :D Köszönöm szépen a receptet!!

2012.01.15 16:01

Nagyon finom lett, köszönöm a receptet!

2012.01.04 21:01

Kedves Kinga!
Nagyon tetszik a recepted, valami gyors vacsit akartam összedobni, és emellett döntöttem!
Hát mondanom sem kell, milyen nagyon fincsi lett és még ráadásul gyorsan is elkészül!
Legközelebb biztos, hogy dupla adagot készítek, mert tutira el fog fogyni, most sem volt ideje kihűlni, még melegen megkóstoltuk!

Még egyszer köszi!
Üdv: Noémi

2011.11.24 18:11

Igazan fincsi recept, erdemes kiprobalni. Koszi Kinga.

2011.08.30 17:08

Kedves Kinga!
Ma elkészítettem, nagyon finom! Imádjuk a brokkolit, de ebben a formában még nem készítettem. Nem bántam meg, hogy kipróbáltam! Kicsi fiam duplán ebédelt! :-))) Üdv: Angi

2011.06.19 12:06

Most sül :-) alig várom már. Köszönöm

2011.02.22 14:02

Kedves Kinga!

Egy kisvárosban ahol én lakom, ott az egyik étteremben készitik ezt az ételt és ez az én kedvencem! Csak azért szerettem volna veled megosztani és persze a többi olvasóval is! Mert ott ugyan igy készül azzal a kivétellel, hogy az egész étel alatt natur sült csirkemel szeletek találhatóak, tehát kisütnek két szelet natur csirkemellet, a tál aljára helyezik öket és rá az általd leirt brokkolis ételt, mellé köretként egy kis rizst kinálnak! Próbáljátok ki, nagyon egészséges, és mennyei! Üdv. egy férfi rajongótok!! :D

2011.01.05 11:01

Nagyon szeretem a "csoben sult"eteleket,ezert sokkal egyszerubb modszerrel keszitem el.Nem csinalom meg a besamelmartast,tepsibe/uvegtalba lerakom amit eppen kesziteni szeretnek, es kikeverem a lisztet a tejjel fuszerezem,a tetejere ontom es vajat tordelek az eppen adott etel tetejere..........a tovabbi eljaras ugyanaz.

2010.12.08 22:12

Remélem, hogy ízleni fog Tmeahoz hasonlóan. :) További szép estét kívánok :)

2010.12.08 22:12

Kedves Kinga!Tetszik a recepted!Felvettem.Elkészíteni pénteken fogom.Akkor kap friss zöldségeket és gyümölcsöket a Zöldségesem.:-)))Alig várom:-))!!Nekem is tetszik a csodákat mutató oldalad!Szép napot holnapra:Éva-Anyóca

2010.12.08 14:12

Nagyon fini! Felvettük a kis házi étlapunkra! :-)

2010.09.20 15:09

bevallom, én azért nem szoktam köretet hozzá főzni, mert inkább csinálok több brokkolit, eléggé laktat, nem akarjuk "pazarolni" a pocakban a helyet a köretre :D

2010.09.20 14:09

 
Nagyon köszi a receptet, fincsi volt! Én készítettem hozzá krumplipürét, nekünk elfért mellé! Imádom a brokkolit, ez lesz az egyik új kedvencem :-)
Gratula hozzá!

2010.04.06 16:04

Isteni!!! Köszönöm a receptet! :)
Én a besamellbe tettem szerecsendiót is, és felvágott helyett a húsvéti főtt sonkát használtam fel. Ezzel is nagyon finom lett!

2010.03.30 14:03

Szia!
Nagyon finom!!! Egyszerű, mégis nagyszerű!:-)

2010.03.25 20:03

mi magában szoktuk, elég laktató a besamel miatt :)

2010.03.25 20:03

Szia!

Milyen köretet ajánlanál hozzá? Vagy ezt magában is lehet enni?
Köszi

2010.03.25 19:03

Egészségetekre! =)

2010.03.25 19:03

Ma ez volt az ebédünk, nagyon finom volt. A páromnak is nagyon ízlett, pedig nem egy "zöld párti", a gyerekem meg egyszerűen falta. köszi a receptet!!! üdv

2010.03.25 19:03

Ma ez volt az ebédünk, nagyon finom volt. A páromnak is nagyon ízlett, pedig nem egy "zöld párti", a gyerekem meg egyszerűen falta. köszi a receptet!!! üdv

2010.03.24 23:03

Sajnos nagyon kezdő vagyok, a szerkesztés , sőt egyéb ismeretek híján valószinű nem sikerült
a Web/URL " megalkotása sem.
Mindenesetre Kinga brokkoli receptjére " rácsaptam,"holnap kipróbálom.

Ellenőrző kérdés: maradjon az első 2 karakter!

2010.01.29 14:01

Kedves Kinga!
Nagyon fincsi recept, vacsira teszteltem, pont 2 felnőtt és egy ínyenc kis 2éves adagja lett ;) (bár dupla adag sajtos felvágottal és sajttal készítettem a kedvéért!)
Szóval köszi érte, ja és nagyon tetszik a blogod, kellemes kis oldal, jó volt rajta böngészni!
Üdv:
mignon

2010.01.29 14:01

Örülök, hogy ízlett, és köszönöm a kedves szavakat! :)))

2010.01.28 17:01

Jó étvágyat hozzá! ;)

2010.01.28 13:01

Szia!
A lehető legjobbkor raktad fel a receptet, mivel volt maradék főtt brokkolim.:)
Tegnap este el is készítettem. Épp most eszem ebédre és nagyon finom!!!!
köszi a receptet!

2010.01.27 09:01

2010. január 26-án ez a recept volt a legnépszerűbb!

2010.01.27 09:01

ejha :O
köszönöm nektek! :)