
- előkészület: 10 perc
- sütés: 20 perc

hozzávalók 2 főre
story
Amíg nem gazdagította gasztrokönyvtáramat a Szakácsok Könyve (SZK), a palacsintatésztát mindig érzésre kevertem össze és az apukámtól tanultak szerint tettem hozzá szódavizet is.
Rá kellett jönnöm azonban, hogy a SZK-ben található receptben egyszerűen tökéletesek az arányok (nem véletlenül: Dan Lepard mesterszakács keze műve), melyeket érdemes minden alkalommal követni.
elkészítés
- A hozzávalókat egy tálban kézi habverővel simára keverjük.
- A palacsintatésztát fóliával letakarva minimum 2 órára a fridzsiderbe tesszük pihenni. (A tésztának főzőtejszín sűrűségűnek kell lennie, ha szükséges, kevés tejjel hígíthatjuk.)
- A palacsintasütőt pár csepp olajjal felforrósítjuk, és kb. fél merőkanálnyi tésztát öntünk a közepére. Körkörös csuklómozdulatokkal a tésztát egyenletesen eloszlatjuk a serpenyőben. Az első felét kb. 45 másodpercig, a másik felét már csak 30 másodpercig sütjük.
- A kész palacsintát tányérra tesszük és tiszta konyharuhával letakarjuk, míg a többit sütjük (így klasszul meleg marad a tálalásig).
recept adatok
- Beküldve:2008.06.23
- Nézettség:25 124
- Receptkönyvben:301
- Elkészítve:99
- Elküldve:17
- Megosztva:3


hozzászólások (24)
Petra! Ma elolvastam, délben hazamentem, és kipróbáltam. Isteni lett! Eddig én is érzésre kavartam össze az alapanyagokat, de ez így nagyon finom lett! És sokkal jobban szétterült a serpenyőben, mint a "régi" tészta. Köszi a receptet. Bekerült a gyűjteménybe :)
Szia Dóra,
Örülök, hogy Neked is bevált! Pont ezért tettem fel a receptet, mert gyanítottam, sokan vagyunk/ voltunk így a palacsintatésztával, hogy érzésre keverjük:-)
Köszönöm, köszönöm, köszönöm!!!!
Többéves kísérletezgetés (ti. a tökéletes palacsinta receptjének keresése) zárult le ezzel a recepttel ma! Látnotok kellett volna ahogy a konyhában ugrándoztam és sikongattam örömömben :))))) Örök hála érte:))
nagyon örülök!
én is hasonlóképpen éreztem az első sütés után:-))
Nagyon rossz lett!!!!!Senki ne próbálja ki,mert borzalmas!!!!!!!UGH!!!!!!!!!!!!!!!
Szia
Nekem csak egy kérdésem lenne, mert ezzel lehet a legjobban elrontani..milyen sorrendben kavarjam össze a hozzávalókat??? Ugyanis akármilyenben nem lehet, mert nem keveredik el, csomós lesz ... csak ennyit még valaki írjon le! Köszi! Kriszti
Csicsi valamit nagyon elbxhattál... ^^
Fura, hogy ilyen sűrű, én mindig higítani szoktam szódával.
Nagyon fini lett, különösen jó benne a vaníliás cukor íze. Én kicsit hígítottam, nem terült szét az első palacsinta, olyan sűrű volt.
Csicsi!
Hogy lehet egy palacsinta borzalmas????
Ebből hány darab palacsinta lesz?
a palacsintasütő méretétől függően kb. 8-10 db
A hideg tejhez ha hozzáteszem az olvasztott vajat, akkor a vaj csomós lesz! Ezzel mi a teendő?
Ne a tejhez add hozzá a vajat, csak keverd el a tésztával és többi hozzávalóval és öntsd hozzá a tejet lassan adagolva.
Zsuzsi,
Az olvasztott vajat a legvégén szoktam hozzáadni a tésztához, így nem lesz csomós.
Köszi Eszter a te ötleted is!
Nekem nem sikerült :( A tészta teljesen letapadt,nem tudtam megfordítani (dobni szoktam amúgy) ... sokat gondolkodtam, mi lehet a hiba, de azt hiszem rájöttem... 1) nem szimpla finomlisztből csináltam, hanem finomliszt és rozsliszt keverékéből, ill. 2) mivel nem volt épp - márc 15-én du., amikor párom megkívánta a palacsintát - vaj, ezért olivaolajat tettem bele... Nagyon sajnáltam, ment a kukába az egész. Legközelebb finomliszttel próbálkozom és veszek vajat :D, már nagyon kíváncsi vagyok,hogy milyen amikor sikerül :D
Sziasztok!
Próbálj meg a tésztába keverni étolajat 1-2 ek mennyiségtől függően.Így a serpenyőt alig vagy egyáltalán nem kell olajozni,és a lakás sem lesz tele olajszaggal.Nekem ez bevált.De lehet hogy vajjal sokkal finomabb.Üdv: Bogi
Nagyon-nagyon finom és ízlett és megvan az igazi palacsinta recept :) Köszönöm!
Egyetértek az előttem szólóval, nagyon finom és elronthatatlan! Ezentúl, csak így készítem a palacsintát. Köszönöm ezt a fantasztikus receptet! Üdv!
Sziasztok! Kitűnő a recept, végülis azonos a franciák crépes-ével, annyi különbséggel, hogy náluk a tej fele víz, én egy kis bubis ásványvízzel higítottam a tej után. A sorrend szerintem: liszt sóval, van. cukorral elkever, tojások hozzá kever, aztán tej-vaj felváltva apránként kézi habverővel tökéletesen sima lesz. Vaj legyen vaj, ne próbáljuk helyettesíteni, margarinért kötél általi! Sütéshez semleges ízű olajat használjunk, aki nem szereti a napraforgó olajat (megértem), próbálkozzon kukorica vagy legjobb földimogyoró olajjal(tekkóban is kapható pl. Carapelli). Üdv!
Nekem mindig tocsogott a normális tészta a kisütés után, akár milyen csoda szűrős papírra raktam.Az vált be, amelyik élesztős, azaz kelt palacsintatészta.De a család várja ezt a fincsi, leheletnyi vékonyka palacsintát is,(én is), úgyhogy kedvet kaptam.Köszi,megpróbálom.Éva-Anyóca
szia
tökéletes lett elsőre!!! köszönöm! nagyon jó recept!gratulálok hozzá!!!! én is megőrzöm!
Tényleg szupi és nagyon finom lett! Köszi:)
Tegnap a lányom megsütötte, tényleg TÖKÉLETES a recept, nagyon finomak lettek a palacsinták. Dupla adagot készítettünk, így lett 16 db, de mi vastagon szeretjük, több is lehetett volna, ha vékonyabbakat készítünk.
Köszönöm a receptet!!!
szólj hozzá!