Vidd te a legmenőbb vacsorát az idei Diner en Blanc-ra - Mutatjuk, mivel érdemes készülnöd!

A Diner en Blanc másodszorra kerül megrendezésre Budapesten - idén a webshopjukiból is rendelhetjük a vacsorát, de hoztunk két receptet a menüből, így ti is elkészíthetitek!

A világ egyik legnagyobb gasztronómiai pop up eseménye kétség kívül a Diner en Blanc. A Franciaországból indult eseményt először 1988-ban rendezték meg, teljesen véletlenül. Egy játékos kedvű párizsi, Francoise Pasqulier egy nagyobb kerti partit szervezett, ahová annyi vendég érkezett, hogy végül már nem fértek el a kertben. A népes társaság egy köztéren folytatta a vacsorát, a helyzet pedig annyira megtetszett nekik, hogy következő évben már direkt köztérre szervezték a vacsit, bár az helyszínt csak az utolsó pillanatban árulták el a vendégeknek.

A vacsorára érkezőknek tetőtől talpig fehérben kell megjelenni, és eredetileg az asztalokat, székeket, sőt magát az ételt is a vendégeknek kellett magukkal hozni. És mivel a kiegészítők - abrosz, étkészlet, asztali díszek - is mind fehér színben pompáznak, a rendezvény hamarosan a világ legelegánsabb szabadban megrendezett pop up vacsorájává nőtte ki magát.

Az esemény az elmúlt 29 évben világméretűre nőtt. Ma már ugyanúgy rendeznek Diner en Blanc-t Párizsban, mint New Yorkban, Bangkokban, Barcelonában vagy éppen Nairobiban. Budapesten tavaly rendezték meg először hivatalosan az eseményt, idén pedig augusztus 31-ig lehet regisztrálni, ha ti is kedvet kaptatok, hogy szeptember 9-én egy csomó fehérbe öltözött emberrel együtt vacsorázzatok és mulassatok.

A bbq marhaszegy, a sóban sült krumpli, a céklás coleslaw és a chimichurri receptjét itt találod

Az eredeti koncepció sokat változott a kezdetek óta, ma már, ha valakinek nincs fehér asztala és széke kikölcsönözheti, ha pedig nincs arra ideje, hogy valami különleges fogást készítsen a vacsorára, meg is rendelheti az esemény webshopján.

A KIOSK sajttorta mennyei receptjéért ide kattints!

Mi viszont megkértük Márton Adrienn és Tóth Márton Diner en Blanc nagyköveteket, hogy mutassák meg nekünk hogyan készülnek a webshopból rendelhető fogások - a négy választható menüből egy főételt körettel, és egy desszertet mutattak meg nekünk.

A bbq marhaszegy készítéshez ugyan smokert használnak, de egy sima gáz vagy villanysütőben is elkészíthetjük otthon - csak egy kicsit időigényes. A köretekkel pedig igazán könnyű dolgunk lesz. A sajttorta is egy fokkal bonyolultabb, mint egy sima átlagos sajttorta, de az íze annyival jobb is. A videóban láthatjátok, ahogy Adrienn és marci elkészítik a négy menü két fogását, a teljes receptet pedig a képre kattintva találjátok!

A Diner en Blanc-ra a hivatalos honlapon, szeptember 4-ig regisztrálhattok!

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?