Tapas-tald meg, milyenek a spanyolok!

Ha nem mész mostanában körutazásra, akkor itt az alkalom, hogy megkóstold egy falatban Spanyolországot - és most még csak repülőre sem kell ülnöd hozzá!

Talán hazánkban még kevesen tudják, de a világon már 30 országban ünneplik a tapas világnapját. Szerencsések vagyunk, hiszen idén a közép-európai régióban Budapest a kiemelt helyszíne a világnaphoz kapcsolódó kéthetes eseménysorozatnak. A Budapesti Spanyol Nagykövetség és a Spanyol Idegenforgalmi Hivatal (Turespaña) kezdeményezésére létrejött, hét budapesti spanyol éttermet összefogó együttműködés célja, hogy minél többen ismerkedhessenek meg Spanyolországgal és a spanyol gasztronómiával.
,,Nagy öröm számunkra, hogy az elmúlt években népszerűbbé vált a spanyol gasztronómia Budapesten. Azt tapasztaljuk, hogy a magyarok nyitottak és érdeklődőek, szívesen ismerkednek meg új ízekkel. Tizennégy évvel ezelőtt nyitottuk meg a főváros első tapas bárját a Kálvin téren, ami akkor még újdonságnak számított, de ma már természetes, ha valaki tapasozni indul. Büszkék vagyunk rá, hogy mi is hozzájárulhatunk Spanyolország hazai népszerűsítéséhez. Megtiszteltetés számunkra, hogy A tapas világnap budapesti záróeseménye az El Asador de Pata Negrában lesz, bízunk benne, hogy hagyományt teremtünk és jövőre is a többi étteremmel közösen ünnepelhetjuk mindannyiunk közös szenvedélyét a spanyol gasztronómiát" - mondta Losits Vilmos, a Pata Negra éttermek egyik tulajdonosa.

Tapasozni egyet jelent a jó társasággal, a finom falatokkal és az élet élvezetével. Most pedig Budapesten is eljött a tökéletes alkalom.

Ha a nemzetközi gasztronómia szerelmese vagy, vagy ennél valami nagyon finomat, most megízlelheted Spanyolország konyhaművészetének miniatűr műremekeit. Hogy ne kelljen a kóstolást egy napba sűríteni, június első két hétében a budapesti spanyol éttermek mindegyike ajándék falatokkal kedveskedik a fogyasztás mellé, ahogyan az Spanyolországban szokás.
A tapas világnapja-rendezvénysorozat záróeseményére június 15-én a nemrég nyitott Asadorban, hazánk első hagyományos spanyol grill-éttermében kerül sor, a budapesti spanyol nagykövet, a spanyol idegenforgalmi tanácsos és számos más díszvendég zártkörű bankettjének keretében. Az eseményen részt vesz és bemutató látványkonyhát tart Javier Estévez spanyol séf, a 2016-os Madridi Nemzetközi Gasztronómiai Kongresszus (Madrid Fusion) első díjának győztese.
Ha részt veszel a tapas világnapon a szerencsédet is próbára teheted, hiszen ha kitöltöd a tapas bárokban a számla mellé automatikusan kapott promóciós nyomtatványt, részt veszel az eseménysorozat nyereményjátékán, amelynek fődíja egy 2 személyes madridi út repülőjeggyel, 4 csillagos szállodában 3 éjszakára.
A tapas világnapja-rendezvénysorozatban részt vevő éttermek: El Asador de Pata Negra, Bontxo Basque Bistro, La Nube, Padrón, Pata Negra Buda és Pest, Vicky Barcelona

Mi az a tapas?

A tapas ma egyet jelent egy étvágygerjesztő falatkával, amit sör, bor vagy spanyol almabor mellé fogyasztanak. Léteznek hideg és meleg tapasok, ropogós bagetten vagy agyagedénykében kínált változatok, és sok vendéglátóhelynek van saját “specialitása” is. Eredetileg arra szolgálnak, hogy meghozzák az ember étvágyát az ebéd vagy a vacsora előtt, azonban néhány tapas megkóstolása után a főétel bizony könnyen feledésbe is merülhet - hacsak nem kifejezetten tapasozni indultunk.

Hogyan hódította meg a tapas a világot?

Számos legenda él a tapas eredetéről, köztük a XIII. században élt X. Alfonz királyé, aki egy alkalommal úgy rendelkezett, bora mellé egy kis adag ételt is szolgáljanak fel neki kísérőnek. Más elképzelések szerint a kocsmárosok találékonysága indította el a hagyományt, akik a pohár italt gyakran kenyérrel és felvágottal „fedve” (spanyolul: tapada) kínálták, hogy a bogarak ne mászhassanak bele. Akárhogy is volt, a tapas azóta mindannyiunk szívét meghódította.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?