Egy klasszikus és egy modern lencsés villámrecept az újévre

Egy versenyző a retró vonalról, egy pedig a keleti égtájról, de ami közös Dávid mindkét receptjében, hogy gyorsan összedobhatóak, akár előző nap is!

Nekem ez az újévi lencsézés sosem jön össze. Egyszerűen én nem az előre tervezett főzésre vagyok kalibrálva, pláne nem a szilveszteri éjszaka után, így rendszerint az történik, hogy szépen beáztatom a lencsét és az ott is marad, egészen addig amíg ki nem csírázik.

Úgyhogy idén nem bíztam a véletlenre és két olyan receptet hoztam nektek, amit nem kell áztatni és elég gyorsan össze lehet rittyenteni őket a konyhában, akár másnaposan is, de az sem gáz, ha akár előző nap megfőzitek, összeállítjátok őket.

Az egyik inkább a hagyományos, mondhati retró vonalon támad. Jó kis savanyú kápi, a szerencsetúró malacvirsli és persze lencse. Hogy elég tartalmas legyen ez a korhelysaláta, én nyomtattam hozzá kevés főtt burgonyát is, úgyhogy a másnapos gyomornak is tökéletes választás.

A másik már egy extrább változat, de itt sem kell ám túlbonyolítani a történetet, hiszen január első napja nem arról szól, hogy a konyhában álljunk egész nap, hanem hogy bebiztosítsuk a lóvét a következő évre. Szóval ez a vöröslencseleves is hamar összedobható, egyedül arra figyeljetek, hogy ne főzzétek agyon a lencsét. Ehhez azért észnél kell lenni, mert az egyik pillanatban még kemény, két perccel később meg már szétfőtt. Szóval ezt türelmesen várjátok ki, kóstolgassátok, aztán dőljön jövőre a lóvé mindenkinek!

Én ezzel kívánok nektek nagyon boldog új évet!

  1. 1.

    Lencsés korhelysaláta

  2. 2.

    Currys vöröslencseleves buggyantott tojással

És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

Szokatlan húsos falatok, rengeteg zöldség és a filippínó konyha - Melyek lesznek 2018 legdögösebb kajatrendjei?

Címlapról ajánljuk

További cikkek