Én vagyok az a haver, aki az egész vacsit felpakolja az Instára

Kata nem csak eszi és issza a gasztrót, de marketingeli is. Ha éppen nem a legújabb headline-okon pörög, akkor foodie életének mindennapjait osztja meg veletek.  

A gasztronómia mindig jelen volt az életemben, és egy néhány éves időszakot leszámítva, amikor extrém módon válogattam, mindig szerettem enni. Szerencsére gasztrotudatos családba születtem, már egészen korán Jamie Oliver ment a háttérben, majd a szüleim ráfüggtek az éppen induló TV Paprikára.

Eközben sokat utaztunk, főként Olaszországba, ahonnan vonaton hoztuk haza a cserepes bazsalikomot.

Valahogy így kezdődött, nem éppen tudatosan - ebben nőttem fel. Aztán 18 évesen egy évre Franciaországba költöztem, ahol életemben először ettem avokádót és normandiai cideres gyöngytyúkot. (Uramisten!) A francia életstílusból mégis az maradt meg leginkább, amilyen könnyedén összedobta fogadó anyukám a vacsorát az előző napi maradékból és a kertben éppen érő zöldségekből.

A francia hatás leginkább akkor ütött be, amikor egyedül is elkezdtem főzni - a telefonon távból receptet diktáló anyukámmal.

Ahogy nőtt az önbizalmam egyre kevésbé mértem le a hozzávalókat vagy követtem a receptet, ma már teljesen érzésből csinálom. Az aktuális egészséghype-nak megfelelően voltam már paleó, nyers vegán, de az utóbbi években inzulinrezisztenciám miatt figyelek az egészségemre. Az ideális étel nálam legalább 40%-ban egészséges, pont ezért imádom a vietnámit, a japánt, a mexikóit.

Klasszikus magyar ételeket továbbra is a nagymamám konyhájában fogyasztom legszívesebben.

A hétköznapokban a gasztrót marketinges szemszögből élem: az egyik legnagyobb kávézó franchise-nál felelek a teljes kommunikációért, emellett kisebb gasztrós szerelemprojekteket is nevelgetek. Szakmai ártalom, de egy étteremnél mindig megnézem a designt, azt, milyen stílusban kommunikálnak szóban, de a fotókat és a közösségi média aktivitást meggusztálom.

Őszintén fáj a szívem, amikor egy csodás hely esetlen kommunikáció miatt botladozik. És igen, én vagyok az az idegesítő haver, aki az egész vacsit felpakolja az Instára.

Hogy mire számíthattok tőlem az ízHUSZÁRon? Az állandó gasztrotrend-radarozáson kívül kíméletlenül megmondom hol egyél és hol ne, hogy melyik éttermeket érdemes Instán is követni, megmutatom melyik Netflixes gasztrosorozatra függj rá és hogy mik a legmenőbb - és legalább 40%-ban egészséges - hazai streetfoodos megmozdulások.

Hamarosan találkozunk!

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Van, aki szerint az avokádó nem vegán!

Címlapról ajánljuk

Bárányhúsos receptek húsvétra

Karakteres, nem mindenki által kedvelt ízük és enyhén borsos áruk miatt az utóbbi időben sokat veszítettek népszerűségükből a bárányhúsos ételek. Azonban, ha mégis adnánk nekik egy esélyt, tegyük az alábbi receptekkel.

Nosalty

További cikkek