Csak a külső számít, de az nagyon!

A Gastro&Hotel Design Award Magyarország egyetlen olyan megmérettetése, melynél a külső megjelenés szempontjából értékelik a hazai vendéglátó- és szállodaipari szereplőket.

A Turizmus & Vendég, a PPH MEDIA szaklapja, idén nyárra is meghirdeti az ötödik éve indított, és azóta már nemzetközi branddé vált, az egész szakma területét átfogó designversenyét aGastro&Hotel Design Award-ot.

A 2017-es verseny óta a szervezők eszközöltek néhány változtatást. A korábbi, Gastro Design Award elnevezést kiegészítették, így a bővített név idén: Gastro&Hotel Design Award.

A szállodák designjai, megjelenései mostantól ugyanolyan kiemelt fókuszt kapjanak, mint a vendéglátóhelyek.

Vendéglátóegységek 40 fő felett kategóriában a 2017-es verseny aranyérmese: Deák St. Kitchen / Adria Palace – Budapest

Másik fontos új elem idén, hogy a tematikusságon alapuló tervezés, megjelenés, a tematikus szemlélet kiemelt hangsúllyal szerepel. Aki e kategóriába nevez annak lényegesen kevesebb a nevezési díj, mint a többi pályázati lehetőségnél.

Nyitott vendégtér kategóriában 2017-ben az aranyérmet a Babérliget Kúria rendezvénypavilon vitte

A korábbi évek tapasztalatai alapján idén alapvetően megújítják a teljes kategóriarendszert a pályázati kiíráson belül.

Jóval egyszerűbbé, érthetőbbé tették a nevezést, emiatt lényegesen kevesebb időt vesz igénybe egy pályázat beadása, mint az előző években.

Berendezés és belsőépítészet díj 2017: GoodSpirit Whisky & Cocktail Bar / WhiskyNet – Budapest

Amiből viszont jottányit sem engednek a szervezők, azok a nemzetközi szakmai zsűritagok. Rangos bírák díjazzák a minőséget, a legszebb, leghatásosabb, akár meghökkentő pályamunkákat.

Solinfo szállodaipari berendezés aranyérmese 2017-ben: Homoki Lodge Nature Quest Resort – Ruzsa tanya, Mórahalom

A díjkiosztó gálaestre ismét nagyon extravagáns, elegáns körülmények közt kerül majd sor október 4-én, a Larus rendezvényközpontban. A mostani, megújult versenyre június 29. a nevezési határidő. Nem kell mást csinálnia egy-egy vendéglátóhely, vagy szálloda tulajdonosának, üzemeltetőjének, vagy az adott hely belső építészeti munkáit végző stúdióknak, designereknek, minthogy átnézik az itt elérhető idei, részletes pályázati kiírást, és induljon a verseny!

És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

Bezár a bulinegyed legrégibb kocsmája, a Wichmann

Címlapról ajánljuk

Így készítsd el otthon a kínai kifőzdék gyöngyszemét, a gong...

Szégyen, nem szégyen, időnként mindannyian betérünk egy-egy ázsiai büfébe, hogy gyors komfortkaja gyanánt vegyünk egy kis adag csirkét rizzsel. Persze mindenkinek más a kedvence: ki a szezámos csirke, ki az édes-savanyú rajongója, vannak tofu- és bambuszrügyfanok, és ott vannak az olyan mindig megbízhatóan egyforma fogások, mint a mogyorós csirke, azaz a gong bao. Na, most azt mutatjuk meg, hogyan készíthetitek el házilag, autentikus módon!

Rosanics Petra

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?