Helló tavasz, helló medvehagyma!

A raviolikészítés halogatását egy hirtelen beszerzett "nem-is-tudom-mit-kezdjek-vele" medvehagyma-csokorral győztem le. Csináljátok utánam, egyáltalán nem nagy kunszt!

Az olasz gasztrót valószínűleg az édes anyatejjel együtt szívtam magamba - bár 1986-ban még vastag pizzát sem nagyon lehetett itthon kapni vagy bármit, ami igazán olasz. De anyám kedvenc szülőszobai anekdotái közé tartozik, hogy a friss nagymamaságtól hirtelen megszelídült anyósa egy nappal a szülés után egy óriási adag saját gyártmányú tiramisuval lepte meg. A nélkülözhetetlen mascarponét minden bizonnyal a nagypapa csempészte át neki az egyre kevésbé szorosan záródó határon pár szempillaspirállal és bőrcipővel együtt - lényeg a lényeg, anyám szerint már az első falat vérré vált benne, a pozitív változásokat meg nyilván én is érzékeltem a fél órával később esedékes szoptatás alatt. 

Az első olyan olasz kajás emlékem ami nekem is megvan, na az a raviolihoz fűződik - bár tény és való, hogy magára a raviolira nem emlékszem, csak a páternoszterre, amit megbabonázva figyeltem valamelyik pesti rakparton lévő szálloda halljában. Úgy kerültem oda, hogy nagyapámék olasz barátja/üzletfele/fene-se-emlékszik-kije látogatóba jött, és ott kellett vele találkozni. Rejtély, hogy én miért kellettem oda, de tudtam, hogy ez jó lesz nekem, a pasas ugyanis minden alkalommal hozott néhány jópofa dolgot, többek között a mandulás csokiba bújtatott, rózsaszín papírba csomagolt marcipán-félgömböt, a Fiorettót, ami nagyon ritka kincsnek számított, illetve az itthon akkor még szintén beszerezhetetlen Giorgio tésztát, vagyis előre csomagolt raviolit vagy tortellinit.

A sonkás vagy sajtos raviolikat általában nagyanyám vastagon meglocsolta olvasztott vajjal, és úgy kerültek a tányéromra, így a műanyagba csomagolt, E-számokkal vastagon töltött olasz tészta úgy vonult be az emlékezetembe, mint Proustnak a madleine - ha meglátom bármelyik boltban, azonnal eszembe jut az íze mellett Marék Veronika Kippkopp és Tipptopp című mesekönyve, amit a nagymamám olvasott nekem mellé szórakoztatásul.

Ettől függetlenül, ha ma raviolira vágyom, inkább megcsinálom magamnak vagy beugrok egy olasz étterembe - be kell valljam, az utóbbi azért jellemzőbb. Most, hogy itt a tavasz, és megvettem az első csokor medvehagymámat, rámjött az amúgy nem túlságosan jellemző ravioli-készíthetnék. Tényleg nem túl bonyolult, úgyhogy próbáljátok ki bátran. Elvégre itt a tavasz, kellenek az új kihívások, nem igaz?

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!