Emlékszem, mikor 2012-ben megjelent Stahl Judit Enni jó című első szakácskönyve, valami megmozdult a magyar gasztronómiában. Hirtelen bárhová mentem, mindenki muffint sütött - nyilván szerepe volt benne annak is, hogy ugyanezen hölgy minden hétvégén másfajta muffint készített egy bizonyos tévécsatornán, és akkor még nem volt ám éjjel-nappal főzőműsort közvetítő tévécsatorna, sem hetvenkét online gasztromagazin, abból gazdálkodtunk, ami volt. A céges névnapokat, iskolai rendezvényeket, házibulikat, vasárnapi családi ebédeket elöntötte a muffin minden verziója.
Egy-két évvel később a brownie vette át a helyét - ha van valami, ami még a muffinnál is egyszerűbb, akkor az a folyós közepű, elronthatatlan amerikai csokis süti. Mindkettőben közös volt, hogy Angliából származtak el eredetileg, de az amerikaiak adták hozzá azt a marketinget, amitől hirtelen a világ összes háziasszonya nagyüzemben kezdte gyártani őket. Az egyetlen, amit nem értettem soha, az az volt, hogy ha ez a két darab ennyire népszerű lett, akkor mi történt a morzsasüti, vagyis a crumble PR-jával?
A crumble ugyanis szerintem a világ legegyszerűbb sütije, egy ügyesen rajzoló nyolc évest is meg mernék bízni az elkészítésével. Tulajdonképpen semmi más dolgunk nincs vele, mint egy adag tetszőleges, kimagozott, megtisztított, felkockázott gyümölcsre szórni a vajból, lisztből és cukorból álló keveréket. Lehet cifrázni zabpehellyel, különleges cukrokkal, mandulával vagy más csonthéjassal, de az alapreceptet talán még spanyolul is el tudnám mondani, holott évek óta olyan szinten van a spanyoltudásom, hogy néha még a tapasrendelés is nyögvenyelősen megy.
Az ominózus desszert, ami nálunk morzsasüti néven fut, egyébként háborús pótkaja - bármilyen hihetetlen is. A pitefaló angolok nagyon szívükre vették, hogy a világpolitikai helyzet miatt a boltok kínálata súlyosan megcsappant, és a mindennapi kenyérnek számító pitéket nem is olyan egyszerű összeállítani. A crumble egyfajta pótlék lett helyette - kicsit hajaz a pitére, de mégsem kell hozzá annyi liszt, vaj és cukor. Mondjuk a történet itt kicsit sántított nekem, a vaj ugyanis pont nem az az alapélelmiszer, amit a II. világháború alatt téglákban vagdostak az emberhez, de aztán megtudtam, hogy a crumble a pályafutását margarinnal kezdte. Más források szerint sokkal régebbi a története, és már a XIX. század közepén megjelent pár amerikai receptkönyvben. Az igazságot nem most fogom kideríteni - mindenesetre szerezzetek egy nagy adag cseresznyét, essetek túl a magozás idegtépő részén, majd dobjatok össze egy crumble-t, és élvezzétek, akárhonnan is jön az alaprecept.
