
- előkészület: 45 perc
- sütés: 50 perc

hozzávalók 8 főre
story
Régebben azt gondoltam, hogy az aranygaluska készítése valami ördöngős dolog. Bebizonyosodott, hogy egyáltalán nem az. Sőt, közben annyi szabad ideje van az embernek (a kelesztések alatt), hogy egy csomó minden mást lehet csinálni.
elkészítés
- Az élesztőt 100 ml cukrozott (1 tk cukor), langyos tejben megfuttatjuk. Egy nagy tálban a lisztet összegyúrjuk az élesztővel, tejjel, tojássárgájával és cukorral (5 ek cukor). Addig dolgozzuk a tésztát, amíg selymes állagú nem lesz. Belisztezzük a tetejét, tiszta konyharuhával lefedjük és meleg helyre téve duplájára kelesztjük.
- A megkelt tésztát nyújtódeszkán körülbelül fél centiméter vastagra kinyújtjuk. A 3-4 centiméter átmérőjű pogácsaszaggatóval szaggatott tésztakorongokat elkezdjük sorban lerakni a vajjal kikent kuglófforma alján. Amikor egy sort leraktunk, megkenjük olvasztott vajjal majd megszórjuk a 150 g kristálycukorral elkevert dióval. Így folytatjuk, amíg a tészta el nem fogy. A legfelső sort is vajazzuk és megszórjuk dióval.
- A sütőt előmelegítjük 200 ºC-ra, légkeverésen. A kuglófformát letakarjuk, félretesszük meleg helyre és még egyszer kelesztjük. Fél óra elteltével a forró sütőbe dugjuk és aranyszínűre sütjük.
recept adatok
- Beküldve:2008.04.19
- Nézettség:39 988
- Receptkönyvben:274
- Elkészítve:85
- Elküldve:22
- Megosztva:3
ajánlat
Vanília szósszal tálalava az igazi.

hozzászólások (26)
Szia Petra!
Ez egy nagyon jó Aranygaluska recept! Hihetetlen puha, ráadásul így kuglófformában sütve, rendkívül dekoratív is! Vendégeknek készítettem, nagyon dícsérték! Elkérték a receptet! Én is köszönöm neked!
Szintia
Örülök!
Nem hiába, a Nagymamám receptje:-)) Imádjuk mi is!!
Megcsináltam a receptet, és nagyon jól sikerült. Finom lett, a férjem és a fiam is evett belőle nagyon dicsérték. Köszi
nagyon örülök:-)
mi lehet az oka annak,hogy nem kel meg a tészta? :(
lehetséges okok:
1. nem volt elég friss az élesztő
2. nem langyos tejben futtattad
3. cukor nélkül futtattad az élesztőt
4. nem elég meleg helyen kelesztetted a tésztát
Legvalószínűbbnek azt tartom, hogy az élesztő lehetett a ludas:-(
az élesztőt tegnap vettem,úgyhogy elvileg friss volt,követtem a receptet,úgyhogy a köv.kettő pont is jó volt. lehet hogy nem volt elég meleg a tésztának.
nem baj,azért megsütöttem,nem lett az igazi,de azért finom lett. azt mondtam,hogy rakott palacsinta vanília öntettel :D
köszi a receptet,remélem legközelebb sikerül megcsinálnom :)
Szia Manna!
Azért van még egy lehetőség, amiért nem kelt meg a tésztád, és ez a türelmetlenség.
Borzasztó régen készítem pontosan, de hajszál pontosan ugyanígy az aranygaluskát, ahogy Petra, sok kalandom volt már vele!
Egyszer pl. elkezdtem éppen sütni a tésztát, amikor kifogyott a gázpalack. Hajnali 3 volt, vagy ilyesmi. Kapolcs, nulla esély az azonnali gázpalack cserére. Nagyon sajnáltam volna kidobni a sok fáradsággal összehozott tésztát pont a cél előtt. Kattogott az agyam, mit tehetnék.
Kikotortam a hamut a cserépkályhából és ott sütöttem meg a tésztát.
Ennek a történetnek nem sok köze van a Te problémádhoz, csak azt akartam demonstrálni, hogy a szükség nagy úr!
Azaz: ha meg akarod oldani a problémádat, akkor meg fogod oldani! Ha hűvösebb a konyha annál, amit a tészta kelesztése szeret, akkor:
a.) tovább kell keleszteni – a tészta megmutatja Neked, mikor mehetsz tovább: általában a duplájára nő a kelesztésben.
b.) a kályhához/radiátorhoz/fűtőtesthez közelebb teszed, meg fog kelni.
Megint elmondom, mert Surci lányomnak is sokszor gondot okoz: tényleg van olyan, hogy az élesztő gázos, akkor is, ha tegnap – vagy ma! - vetted. A cukros-lisztes-langyos tejes futtatás éppen azért van, hogy lássa az ember lánya: él-e az az élesztő! Először ’habos’ lesz, aztán besűrűsödik, ezt nevezzük futtatásnak. Kvázi: az élesztó tömbben vásárolt, szunnyadó élesztő gombák a megfelelő táptalajon újra élni (futni) kezdenek, hogy aztán segítsenek nekünk a tészta állagának javításában. Sajnos néha elhalnak a kereskedelmi ide-oda pakolásban, és nem lehet őket életre (futásra) kelteni.
Ha nem habosodik, akkor ott kell abbahagyni az egészet ( a további károk megelőzése érdekében), és másik élesztővel kezdeni.
Van tehát olyan, hogy halott az élesztő, semmi kétség, de – tapasztalatom szerint – elég ritkán. És ezt a kezdetekkor (a futtatáskor) gyorsan észre is vesszük.
Sokkal gyakoribb eset, hogy hidegebb van a konyhában a kelleténél, és ilyenkor a.) vagy b.)
Hál’ Istennek, nem vagy egy feladós típus, úgy látom, lesz még neked ’igazi’ aranygaluskád!
Majd adj hírt róla!
Ildikó
Kedves Manna!
Szerintem ott rontottad el a tésztát, ahol először én is. Van egy nagyon félrevezető mondat az elkészítésnél: "Egy nagy tálban a lisztet összegyúrjuk az élesztővel, tejjel, tojássárgájával és cukorral." Nekem itt teljesen evidens volt, hogy az élesztőben levő cukor az élesztőnél belekerül és a mondat végén levő cukor a 150 g-ra vonatkozik. Nem is kelt meg a tésztám, úgyhogy gyorsan végigolvastam megint a szöveget és rájöttem, hogy a dióhoz nem is maradt cukor, így előről kezdtem az egészet. A 2. tésztám gyönyörűen megkelt és állítólag nagyon finomra sikerült. :) Persze lehet, hogy csak én rontottam el ennél a lépésnél, de még a nagyon kezdő szinten tartok, így nem tűnt fel az állagáról sem, hogy nem stimmel. :) De tegnap is okosodtam. :)
Kedves Kriszti,
Köszönöm észrevételed, ki is egészítettem a recept elejét, hogy biztosan világos legyen mindenki számára.
Nagyon kedves vagy Petra, köszönjük :)
Az elmúlt 30 napban ez a recept volt a legnépszerűbb.
Nagyon fincsi lett, ráadásul nem volt nehéz elkészíteni :-)
Jó a recept, meg az oldal is!
Tökéletesre sikerült! Könnyű volt, finom és egy pillanat alatt elfogyott. Köszi a receptet..András
Hadd kérdezzem meg, hogy az első kelesztésnél, mikor duplájára kell nőnie, kb. mennyi ideig tart a kelesztés? És mennyire meleg helyen kell? Égő sütő fölött vagy ilyesmi? Köszi!
kedves Durcs,
a kelesztés ideje többtényezős dolog, így nem igazán lehet megmondani, hogy éppen mennyi idő szükséges hozzá
függ az élesztő frissességétől, a liszttől, a hőmérséklettől stb
langyos helyen pihentesd a tésztát, semmi esetre sem kell égő sütő felett
látni fogod, h mikor kelt duplájára
sok sikert!
aztán küldhetnél egy kicsit belőle fénypostán, úgy megenném most én is:-))
üdv
Petra
megcsináltam én is a receptet,de tévedésből a tésztába tettem az olvasztott vajat. Utánna a korongocskákat azért bekentem még olajjal, nagyon finom lett! Legközelebb teszek a tésztájába egy kis rumot és reszelt citromot is! Üdv
Kedves Petra!
Ezt lehet csinálni rendes tepsiben is? Akkor a sütési idő mennyire változik?
Az ugy nevezett finom tésztákba a tésztába bele kell gyúrni a zsiradékot. Ebbe meg még többet mint más kelt tésztákba,pl izes bukta, attól lesz könnyű,habszerű a tészta. Azt kell mondanom, hogy a helyes recept a Tiéd! Gratulálok !
Kedves Pista bácsi!
Köszönöm a kedves szavakat, de Petrának hihetetlenül sok jó receptje van, a dicséret őt illeti!
Azért jól esett, hogy ügyetlenségemből jó dolog sikeredett, sokszor így születnek jó receptek!
Én elég sokszor módosítok az eredeti recepten, de ez most nem volt szándékos! Üdv: zsildabil
kedves gyümölcs,
persze, el lehet készíteni tepsiben is
a sütési idő pedig a tepsi méretétől és a magasságtól függ!
Isteni finom lett én borsodoval csináltam. Méghozzá vörös borból, jól lehűtve.
Üdv mindenkinek: kispircsi
Most sül a tepsiben dupla adagbol:)Én elsőnek úgy gondoltam beleteszem a margarint a tésztába,és plusz olvasztottam a kenéshez.A tetejéböl "csentem" egy darabot,nagyon finom lesz:) A keléssel sem voltak gondjaim,pedig 18 fok van a lakásban.Sztem ha az megfelelő hőmérsékletü tejben van megfuttatva az élesztő..és persze nem rossz ...akkor mindenképp megkel.Mert nagyon fontos ugye az is h ne legyen sem hideg...sem pedig nagyon meleg a tej.Köszönöm szépen a receptet.Ezt már tuti kiírom a kis füzetembe:)
Imadom amikor lendületbe jövök és nöket megszégyenittő modon sütök fözök.Mindenki aki ismeri készitményem :EZ IGEN!
Szia!
Köszönöm a receptet ..eddigi életembe kb.3x sütöttem. és ezt a sütit elsőre a család szerint tökéletesre megsütöttem..nagyon örülök neki de tényleg tisztára nagy kedvet kaptam hogy elkezdjek sütögetni..megyek is és bevásárolok mindenféle tepsiből:-)))
Nagyon finom lett!!!!!!!Köszi a receptet.
szólj hozzá!