Végre rászántad magad az edzésre? Itt az öt leggyakoribb tévhit, amit most kell elfelejtened!

Ma már Dunát lehet rekeszteni a portálokról, magazinokból folyó edzésekkel kapcsolatos tanácsokkal - amelyeknek egy része teljesen haszontalan. Lássuk, melyek ezek!

Ma már nem lehet olyan női portált vagy akár magazint találni, ahol ne lenne szó a fogyásról és az edzésről. Egy laikus számára nagyon nehéz feladat ebből az óriási információhalmazból kiszűrni a valóban hasznos tanácsokat, és figyelmen kívül hagyni azokat a tévhiteket, melyek kevésbé hasznosak, sőt sokszor sajnos inkább ártalmasak a test számára.

Éppen ezért összegyűjtöttem azokat a legnépszerűbb tévhiteket, melyeket ha felismersz, magad is jobban meg tudod majd szűrni, hogy milyen tanácsok lehetnek valóban hasznosak számodra, és mik azok, amelyeket jobb, ha soha nem fogadsz meg.

1. Óriási fogyás rövid idő alatt

Természetesen, ha csak a kilókat nézzük, lehet fogyni akár rövidebb idő alatt is, de az egészen biztos, hogy ez nem minőségi fogyás lesz - vagyis nem a zsírtartalékokból fogsz veszíteni, hanem nagyrészt az izomzatodból. A tíz napos vagy akár egy hónapos csodamódszerek egyszerűen nem hoznak valódi eredményt, mert a szervezetünk nem így működik.

Egy olyan fogyókúra, amiben megvonod magadtól a legfontosabb tápanyagokat, kimondottan keveset eszel, és közben a mozgáshiányból hirtelen intenzív edzésekre váltasz, minden lesz, csak eredményes nem. Legalábbis hosszú távon biztosan nem. A szervezetedet ezzel ugyanis arra figyelmezteted, hogy baj van, ezért csak még jobban elkezd majd tartalékolni. A már lelassult anyagcseréd még jobban lelassul, a zsír pedig marad, és ahogy vége a kúrának gyarapodik szépen tovább, még gyorsabban, mint a fogyókúra előtt. Ez a valódi hatás. Ennek ellenére a fogyókúrád során tapasztalhatsz fogyást minden további nélkül, hiszen szükséged van energiára a sporthoz és a mindennapi élethez, de ha koplalsz, akkor ez az energia egészen biztosan nem a zsírraktárakból lesz mozgósítva, hanem például az izmaidból. Egy csodadiéta során tehát valóban elérhetsz gyors fogyást az izmaidból, de a zsírréteg bizony ott fog maradni.

Sokkal jobban jársz, ha kiegyensúlyozott étrendet követsz, és hetente háromszor edző felügyelete mellett sportolsz. Ha minőségi fogyásra vágysz, az étrendedből nem hiányozhat semmilyen létfontosságú tápanyag. Mivel nem vagyunk egyformák sem a testalkat, sem pedig az egészségi állapot tekintetében, ezért a leghasznosabb, ha a diéta kérdésében dietetikushoz fordulsz, aki az esetleges ételallergiák vagy egyéb egészségügyi problémák figyelembe vételével tud számodra megfelelő étrendi tanácsadást adni.

Az optimális fogyás heti 0,5 – 1kg, de ahhoz, hogy biztos legyél a dolgodban a súlyod mellett érdemes a testzsírszázalékod változásait is figyelemmel kísérni.

2. Csak hasizomgyakorlat kell a kockás hashoz

Ha ez valóban így lenne, szinte mindenkinek szép kockás hasa lenne, de sajnos a helyesen kivitelezett hasizomgyakorlatokon kívül másra is szükség van. Ugyanis attól, hogy az izomzat erősödik, a zsírréteg egy része még ott marad a pocakon, és eltakarja azokat a szép kockákat.

Ezért is - és persze a keringési rendszer javítása érdekében is - szükség van megfelelő étrendre és persze zsírégető edzésekre is. Az, hogy ez kinek milyen intenzitást jelent pontosan, függ az egészségi állapottól (pl. vérnyomás, különböző hormonális problémák, egyéb betegségek jelenléte, ízületi problémák, szívpanaszok...stb.), a testsúlytól,és persze az állóképességtől is. Ezért jó, ha van melletted egy szakember, aki mindezek figyelembevételével tud segíteni neked az edzésben, és persze a fogyásban is.

3. A súlyzós edzésektől testépítőket megszégyenítő alkatom lesz

Sok nő fél a súlyzós, erősítő edzésektől, attól tartanak, hogy az izomtömeg növekedésével csak még nagyobbak lesznek, vagy férfias izmokat növesztenek - de ezszinte képtelenség. Én megértem ezeket a félelmeket, mert tudom, hogy egy olyan ember, aki évek óta küzd a túlsúlyával és a sok szélmalomharcban rengeteg kudarc érte már, nem akar újra és újra csalódni, de ha van valami, ami a valódi fogyás számára kifejezetten hasznos dolog, az bizony az izomépítés.

Azok a testépítők, akiket a magazinokban látsz, életvitelszerűen űzik ezt a sportot. Rengeteg edzésmunka, diéta és tudatosság van mögöttük. Teljesen felesleges attól tartanod, hogy az izomzatod a súlyzós edzésektől hirtelen így megnő majd. Nem fog, viszont erősebb leszel tőle, szebb lesz a tartásod, tónusosabbak lesznek az izmaid, gyorsabb lesz az anyagcseréd, és több energiára lesz szükséged egy-egy edzés során, ergo több zsírt is fogsz égetni. Éppen ezért az izmok erősítése fontos része egy fogyasztó edzésprogramnak is.

4. A kardió hülyeség, kivéve a magas intenzitású edzéseket

Ez pont ugyanannyira nem állja meg a helyét, mint az a gondolat, hogy nincs szükség súlyzós edzésekre. Az igazság az, hogy a kiegyensúlyozott fejlődéshez mindkettőre legalább ugyanakkora szükség van, csak hát mindenkinek megvan, hogy melyik az az edzésforma, amit jobban szeret és ezért szívesebben csinálja.

A kardió edzések lényege hogy a szívet, a keringési- és légzőrendszert, vagyis az általános állóképességet fejlessze. Ameddig a szíved rossz állapotban van, vagy például magas a vérnyomásod, addig az intenzívebb edzések kockázatosak, ezért nem is végezhetők. Nagyon fontos, hogy ezeket a problémákat is megfelelő intenzitású kardió edzésekkel lehet javítani.

5. Csodagyakorlatok, csodamódszerek melyek varázslatos módon formálnak

Az a fájdalmas igazság, hogy ilyen csodagyakorlatok sajnos nem léteznek. Persze vannak olyan feladatok, melyek valóban hatékonyabban formálnak, komplexitásuk vagy a súly mérete miatt (például saját testsúlyos gyakorlatok), de olyan gyakorlat, ami önmagában csodás hasat, feneket, combot…stb. varázsol, sajnos nem létezik. Szükség van hozzá egy jól összeállított edzéstervre is, amiben testalkatodhoz és a céljaidhoz igazítva, megfelelő arányban szerepelnek a törzsizomzatot és a felületes izmokat is erősítő, valamint nyújtó gyakorlatok, és megfelelő intenzitású kardió edzések egyaránt.

Amennyiben bizonytalannak érzed magad egy egy edzéssel, gyakorlattal, vagy diétás módszerrel kapcsolatban, mindig érdemes kikérni egy szakember véleményét, mielőtt bármibe is belefognál.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ezeket olvastad már?

Címlapról ajánljuk

További cikkek