Tízezer kilométer a Bátrakért – támogasd te is a beteg gyermekeket!

Klinikánk munkatársai azt a célt tűzték ki, hogy november végéig lefutnak tízezer kilométert és ezzel egymillió forintot gyűjtenek a Bátor Tábor javára.

A Rózsakert Medical Center (RMC) munkatársaiként minden nap az egészségért dolgozunk, nemcsak a pácienseinket ösztönözzük egészséges életmódra, hanem mi magunk is mindent megteszünk egészségünk érdekében. Összetartó csapat vagyunk, szeretjük a közös munkát, és munkaidőn kívül is sok időt töltünk együtt.

Idén februárban eldöntöttük, hogy szeretnénk egy csapatként, közösen dolgozni az egészségünkért egy jó cél érdekében. Elhatároztuk, hogy részt veszünk a Bátor Tábor Alapítvány Élménykülönítmény nevű kezdeményezésében, és novemberig csapatszinten - minimum - 10 000 km lefutásával segítjük a Bátor Tábor Alapítványt.

Mivel foglalkozik a Bátor Tábor Alapítvány?

A Bátor Tábor Alapítvány terápiás táborokat szervez súlyosan beteg gyerekek számára, akik így biztonságos közegben szereznek sorsfordító élményeket, kitágítják saját határaikat és erőt gyűjthetnek a betegség elleni küzdelemhez.

4000 kilométeren túl

Az RMC közössége február végén vágott bele a 10000 km gyűjtésébe, és mára átléptük a 4000 kilométert. Sok munkatársunk vesz részt aktívan a futásban, vannak köztünk rutinos futók, de sokan most, a cél érdekében futották le életük első kilométereit. Futunk napsütésben, esőben, hóban, sárban, kint a szabadban és futópadon is.

Az RMC csapata túl a 4000. kilométeren

Kihívásokkal motiváljuk egymást

Időről időre különböző kihívásokat tartunk, hogy még jobban motiváljuk egymást. A kategóriák változatosak, hogy mindenki megtalálja a neki legmegfelelőbbet. Díjazzuk a legtöbb megtett kilométert, a leggyorsabb átlagkilométert, de legszebb környezetben futás, legcukibb futótárssal futás, legjobb szelfi kategóriánk is volt már.

Hogyan tudjátok támogatni az RMC Élménykülönítményt?

Az RMC csapatát Élménykülönítmény profilunkon keresztül tudjátok támogatni, ahol a történetünket is végigkövethetitek. Ha támogatni szeretnéd a célunkat, akkor ezen az oldalon nyomj a „Támogass” gombra, töltsd ki az adatokat és kattints a „Támogatom” gombra!

Az adománygyűjtéshez bármekkora összeggel hozzájárulhatsz, minden felajánlott pénzt a Bátor Tábor kap. Minden támogatást nagyon köszönünk!

Olvasd el korábbi cikkeinket is!:

Ezeket olvastad már?

Címlapról ajánljuk

Édes és sós gofrireceptek

Egy gyümölccsel, édes krémmel vagy csak fagyival tálalt édes gofrinak senki sem tud nemet mondani, sőt, sós gofritársai sem maradnak szégyenben, ha a kedvencekről van szó.

Nosalty

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?