Teljes razziát rendeltek el a magyar "élelmiszerbotrány"-ügyben

A múlt heti NÉBIH-vizsgálat szerint az élelmiszergyártó-multik jóval silányabb minőségű termékekkel látják a hazai boltokat. Most egy újabb, átfogó vizsgálatot rendeltek el.

  • A hazai és a külföldi kiskereskedelemben kapható azonos élelmiszertermékek átfogó vizsgálatát rendelte el Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.
  • Körülbelül 100 terméket vizsgálnak meg.
  • A vizsgálat az élelmiszer-ágazat szinte valamennyi termékkörét érinti – jelentette be Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára.
  • Az ellenőrzéskor mintegy 100 termék összetevőire vonatkozó összehasonlító vizsgálatot, valamint érzékszervi analízist végez a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
  • Ezen kívül a feltüntetett összetevők közötti különbségeket, és az ebből adódó esetleges minőségi eltéréseket keresik a hatóság szakemberei.
  • A munka már elkezdődött, a vizsgálat első eredményei várhatóan március közepére lesznek nyilvánosak.

Ahogy korábban megírtuk, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a közelmúltban 24-féle azonos, vagy nagyon hasonló termékmintát hasonlított össze érzékszervi tulajdonságaik, összetételük és a jelölésük alapján. A vizsgálat eredményeként derült ki, hogy az élelmiszergyártók multik eltérő, de jóval silányabb minőségű termékekkel látják el kelet-közép-európai régió boltjait.

A vizsgálat eredményeire vonatkozóan megszólalt a Coca-Cola, az ALDI, és a Spar magyarországi képviselete is.

Ezeket olvastad már?

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?