Szik Mátyás másodszor lett Magyarország sommelier-bajnoka

Szik Mátyás másodszor nyerte el a Magyarország Sommelier-bajnoka címet a vasárnap Budapesten megtartott Magyar Sommelier-Bajnokságon.

A Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) évente rendszeresen biztosít szakmai megmérettetési lehetőséget a hazai sommelier-szakma kiválóságainak. A bajnokság célja ezúttal is a magas szintű, nemzetközi szabályoknak megfelelő versenyzési lehetőség megteremtése volt a magyarországi sommelier-szakmában dolgozóknak.

A bajnokságot ebben az évben is a Kávébár Bazár keretein belül rendezték meg a Hotel Corinthia Rendezvényközpontban, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter fővédnökségével. A döntőn személyesen is megjelent Gál Péter helyettes államtitkár mint a zsűri tiszteletbeli elnöke - közölte a Masosz.

A verseny a zártkörű középdöntővel kezdődött, a résztvevők tesztlap kitöltésével szőlészeti és borászati tudásukról adtak számot, valamint a sommelier munkájára és az étteremben felszolgált egyéb italokra vonatkozó kérdésekre feleltek. Mindezek mellett párlatokat és borokat kellett írásban jellemezniük, majd egy bort dekantáltak és mutattak be szóban egy választott idegen nyelven.

Az elméleti és gyakorlati feladatok alapján a legjobb eredményt elért három versenyző jutott a 15 órakor kezdődött döntőbe.

A döntő előtti szünetben adták át öt kategóriában a 2014-ben alapított Par Excellence a magyar borkultúráért díjat: idén Alkonyi László a szakíró, Bándoli Attila (Gundel étterem) a vendéglátás, Heimann Zoltán szekszárdi borász a termelő, Káli Ildikó az oktató, Szalay Péter (IFDT) pedig a kereskedő kategóriában vehették át a plakettet.

Káli Ildikó, a Magyar Sommelier Szövetség elnöke előadó kategóriában nyerte el a "PAR EXCELLENCE" a magyar borkultúráért díjat.

A nyilvános döntőbe jutott versenyzők éttermi körülmények között, a sajtó és a közönség előtt mérték össze tudásukat. Felkészültségükről a pezsgő felszolgálásától a hibás borlap javításán és az italajánláson keresztül a dekantálásig adtak számot, ezután borokat és különböző párlatokat jellemeztek. A versenyt közös meglepetés feladat zárta, melynek során fűszereket kellett felismerniük a versenyzőknek illatuk alapján.

Olvastad már?

A pékné, ha csülköt süt

A szakmai zsűri munkájában részt vett Nagy Judit, Csizmazia László, Gianni Annoni és Niklai Ákos, a zsűri elnöke Fabók Mihály Örökös Magyar Sommelier-bajnok volt.

Az első helyezést és egyben a Magyarország Sommelier Bajnoka 2015. címet Szik Mátyás, a Prime steak and wine sommelier-je nyerte el, a második helyen Vagra Norbert (Onyx), míg harmadikként Angerman László (Innio) végzett.

A három sommelier, aki a döntőben vívott meg egymással a 2015. év sommelier bajnoka címért
És megvan az idei év sommelier bajnoka, aki nem más, mint Szik Mátyás

Olvastad már?

„A lustaság a legnagyobb ellenfelem" - interjú D. Tóth Andrással

(via MTI)

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?