Pazar vendéglátás pazarlás nélkül

Az élelmiszer-hulladék formái változatosan tűnnek fel bolygónk palettáján, azonban ugyanannyi a megoldások száma is, amivel apaszthatjuk eme áradatot. Itt egy újabb tipp!

A kereskedelemben és a termelésben keletkező, kereskedelmi forgalomba nem hozható, vagy onnan kikerülő termékekkel a Magyar Élelmiszerbank már évek óta foglalkozik, a jó minőségű árukat partnerszervezetein keresztül az arra rászorulókhoz juttatja.

Aprónak épp nem mondható azonban az a 10,56 millió tonna élelmiszer, amit a vendéglátóipar bocsájt ki, mint élelmiszerhulladékot. Ebbe beletartoznak a feldolgozásra és/vagy felhasználásra nem került áruk, maradék ételek, stb.

A háztartásban keletkező élelmiszer-hulladék megelőzésére már olvashattatok tippeket korábbi cikkeinkben, azonban mi a helyzet, amikor a szűk munkahelyi, családi körön túl, egy nagyobb rendezvényben, konferenciában, esküvőben gondolkodunk? A hely kiszemelésétől a meghívottak elégedett távozásáig sok apróság húzódhat meg a háttérben.

De mit tehetek én?

Létezik egy koncepció, mely utóbbiakat felölelve hivatott lehetőséget teremteni a változtatásra. A Magyar Élelmiszerbank társadalmi célú vállalkozása, a JÓTÉKONYHA, felelős rendezvényszervezést lehetővé tevő szolgáltatásai mellett egy jó ügy közös támogatását is elősegíti.

Amiért a JótéKonyha egy élelmiszer-tudatos catering:

  • A megvalósítás során az Élelmiszerbank ügyel arra, hogy minél kevesebb élelmiszerhulladék keletkezzen, és erre a vendégek figyelmét is felhívja. Egy eseményt úgy szervez meg, hogy minden ponton megjelenneka felelős catering, az az élelmiszer-hulladék csökkentésének különböző módjai.
  • A még fogyasztható feleslegeket a rendezvény után rászorulóknak juttatja el.
  • Bevételét az Élelmiszerbank működési költségeinek fedezésére, így az általuk ellátott nélkülözők élelmezésére fordítja. Minden 1000 Ft nyereség mintegy 30.000 Ft értékű élelmiszeradomány célba juttatásában segít.

Így a JótéKonyha cateringen /rendezvényen keresztül vendégeid ellátása mellett egyúttal lehetővé teszed, hogy sok olyan ember is jóllakhasson, akinek ez csak ritkán adatik meg. A jóízű étkezés biztosításán túl karitatív főzésreépülő csapatépítő, élményalapú programokkal is különlegessé varázsolhatod fontos eseményeidet.

Forrás: hvg.hu

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek