A nyaralás egyik legnagyobb veszélye: a hasmenéses betegség. 5 tipp, hogy mielőbb túllegyél rajta!

Mindannyian szenvedtünk már hasmenéses betegségben. Ha megfogadod tippjeinket, hamarabb túl lehetsz rajta. (x)

Bizonyára sokan jártunk már úgy, hogy várva várt nyaralásunk kellős közepén elkapott minket (vagy gyermekeinket) a hasmenős vírus, tönkretéve így gondtalan pihenésünket. Elkerülni szinte lehetetlen, mert "bárhonnan" ránk törhet. Én felnőttként már kétszer is így jártam, egyszer egy bécsi halas gyorsvendéglő tejszínes kagylósalátája volt a ludas (ez valószínűleg inkább ételfertőzés volt, mint vírus), egyszer pedig az augusztusra gyógyvíz hőmérsékletűre melegedett Balatonban duhajkodó kórokozó volt a tettes. Mindkét esetben napokra kidőltem a pihenés kellős közepén, ezzel az egész baráti, családi programot felborítva. Erre jöttek még ráadásként a gyerekeim hasonló történetei, amiből szintén akadt szép számmal az elmúlt évek során.

A tünetek

A (hányós-)hasmenéses betegség idején a gyomor, a belek nyálkahártyájának heveny gyulladása áll fenn, amelyet okozhat baktérium vagy vírus, étel, esetleg stressz. Tünetei lehetnek étvágytalanság, fáradtság, rossz közérzet, fejfájás, hasi, alhasi fájdalom, görcs, hányinger, hányás, hasmenés, láz. A betegség lehet gyors lefolyású is, de ha nem figyelünk oda, akár 1-2 hétig is eltarthat, ami adott esetben az egész évre jutó pihenésünket nullázhatja le.

Mit tegyünk, hogy minél hamarabb túl legyünk rajta? Mivel készüljünk: a "népi gyógyászat" szerinti ropival, kólával vagy inkább korszerű probiotikumokkal? A cikk végére kiderül, én melyik pártján állok!

1. Nem mindegy, hogy mit eszünk!

Pirítós, főtt krumpli, üres rizs, másnapos zsemle. Mindenkinek ismerős, ugye? Jelenlegi orvosi protokollok szerint gyomorrontás esetén nem kell speciális étrend, hanem mielőbb vissza lehet térni a normális étrendhez. Ezzel az ajánlással szemben nekem vannak fenntartásaim, hiszen kérdés, hogy ki mit ért normális étrenden. Bár a felesleges korlátozásoknak én sem vagyok híve, azt azért fenntartom, hogy egy beteg gyomornak, bélrendszernek nincs szüksége rántott húsra, pörköltre, de még csak egy 3 órán át főtt marhahúslevesre sem. Ha türelemmel kíméljük a gyomrunkat, sokkal hamarabb regenerálódik, mintha idő előtt újra- és újra nehéz ételekkel terheljük - és így valóban sokkal hamarabb visszatérhetünk a normális étrendünkre. Velem is előfordult már, hogy gyorsabbra vettem a tempót és aztán jött a visszaesés, és így az egész jóval tovább tartott, mintha türelmesebb lettem volna.

2. Csak fokozatosan!

  • A hasmenéses betegség első időszakában (ez lehet 0,5-2 nap is) általában étvágytalanok vagyunk - ilyenkor nem is kell erőltetni az étkezést. Ha azonban van étvágyunk, akkor szándékosan semmiképpen ne koplaljunk!
  • A beteg állapotának, étvágyának javulása, a tünetek enyhülése esetén bővítsük a menüt: adhatunk reszelt almát, almapürét, vizes burgonyapürét (saját főzőlevével pürésítve, így a főzés során kioldódott ásványi anyagokat visszanyerjük), főtt burgonyát, főtt sárgarépát, pirított fehér kenyeret, zsemlét, főtt rizst, háztartási kekszet, ropit. Cukrot, illetve sót mértékkel használjunk.
  • Az emésztőrendszer kímélése továbbra is cél, a beteg naponta sokszor (akár 7–8x), keveset étkezzen, egy-egy falatonként is kínálhatjuk az étellel.
  • Ha nem történik visszaesés, akkor adhatóak a sovány húsfélék (például csirke-, pulykamell) főzve (például levesben, a zöldségekkel együtt), kevés olajon párolva, sütve. Kínálhatjuk a beteget zsírszegény savanyított tejtermékekkel (például joghurt, kefir), illetve zsenge zöldségekből készült, főtt, habart főzelékekkel (például tökfőzelék, cukkini, zsenge zöldbab stb.) Azonban továbbra is kerülendőek az emésztőrendszert megterhelő nyersanyagok és ételek – mint például a füstölt, fűszeres felvágottak, sajtok.
  • Ha ezt a lépést is megugrottuk, akkor fokozatosan visszatérhetünk a könnyű, kímélő, normál étrendre, amiben még továbbra is kerülendőek a füstölt, fűszeres, zsíros élelmiszerek, a bő zsírban sült ételek
  • Az új ételek bevezetésének üteme mindig a beteg állapotának függvénye. Ha enyhülnek a tünetek, akkor sem érdemes még magas zsírtartalmú, nagy mennyiségű ételeket fogyasztani, hiszen az épp regenerálódó szervezetünk nem fog tudni megbirkózni velük.

3. Folyadékpótlás - kardinális kérdés

Gyermekeknél, időseknél egyértelműen, de akár egészséges felnőtteknél is egy napokig tartó (hányós-) hasmenéses betegség egyik legkomolyabb, és teljesen valós veszélye, a kiszáradás. Akármennyire is étvágytalanok vagyunk, folyadékot (vizet, gyenge teát, gyenge zöldségleveseket) muszáj magunkhoz venni, igyunk nagyon gyakran, apró kortyokban.

Kevesen tudnak róla, de ebben az időszakban "életmentő" az ún. ORS – Oral Rehydrating Solution – egy elektrolitokat, ásványi sókat tartalmazó hidratáló folyadék, ezt érdemes beszerezni, fogyasztani (szükség esetén fogyasztásáról konzultáljunk orvossal, gyógyszerésszel)

4. Pihenjünk!

Ez persze nehéz, ha aktív nyaralást terveztünk, de inkább hagyjunk ki 1-2 napot, hogy aztán újult erővel vethessük magunkat a programokba, minthogy szervezetünket túlerőltetve jóval hosszabb ideig küzdjünk a betegséggel.

Ha a tüneteink 3-5 napon belül nem enyhülnek (gyermekeknél hamarabb), keressük fel háziorvosunkat, mert lehet, hogy olyan kórokozó áll a háttérben, ami már egyéb gyógyszeres kezelés is igényel.

5. Segítsük a bélflóránk mielőbbi regenerációját probiotikummal!

A betegség során a bélflóránk egyensúlya felborul. Nagy mértékben gyorsíthatjuk a felépülésünket a beleinkben található baktériumkultúrákat támogató probiotikumokkal. A probiotikumok fogyasztását a tünetek megjelenésétől kezdve kezdjük meg, és a tünetek megszűnését követően is tartsuk fent még pár napig.

Minél előbb helyreáll a beleink egyensúlya, annál hamarabb leszünk túl a betegségen!

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ezeket olvastad már?

Címlapról ajánljuk

Bárányhúsos receptek húsvétra

Karakteres, nem mindenki által kedvelt ízük és enyhén borsos áruk miatt az utóbbi időben sokat veszítettek népszerűségükből a bárányhúsos ételek. Azonban, ha mégis adnánk nekik egy esélyt, tegyük az alábbi receptekkel.

Nosalty

További cikkek