"Nem a méret a lényeg, sokkal fontosabb, hogy jó minőségű csokiból készüljön!"

Ismét rekordot döntött a téli ünnepek szezonális édességeinek a forgalma - más érdekességek között ez is kiderült a Magyar Édességgyártók Szövetségének sajtótájékoztatóján!

Bár még csak a tavalyi eredményeket látják a Magyar Édességgyártók Szövetségnél, az már most kiderül, hogy ismét rekord született.

  • Tavaly 3,4 milliárd forintért vásároltunk karácsonykor 656 tonna édes ajándékot – és ebben a szaloncukrok még nincsenek is benne!
  • Az ünnepi édességekből eddig 7%-kal vásároltunk többet, mint tavaly ilyenkor, pedig már az is rekordnak számított.
  • Minden évben csokimikulásból fogy a legtöbb, tavaly a színes figurák a szezonális csokiforgalom 63%-át fedték le, a második helyezett pedig a hagyományos ajándékcsomag volt. 

  • A legtöbben hipemarketekben vásároljuk meg a csizmába valót a nagyobb választék és a jól látható promóciók miatt, de a korábbi évekhez képest a szupermarketek és diszkontok részesedése is nő. 

Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke szerint nagyon jól indul a szezon, elképzelhető, hogy idén még a tavalyi rekordokat is megugorják. Bár "itt azért érdemes tudni, hogy nagyjából stagnáló piacról beszélünk, a „rekord” valójában mindössze 1-2 százalékos változásokat jelent”- mondta Sánta.

Az egyik hipermarket felmérése szerint nő az a trend, hogy a vásárlók inkább a kisebb kiszerelésű, de jobb minőségű csokoládékat választják. Sánta Sándor szerint ez annak is köszönhető, hogy az elmúlt tíz évben sokat költöttek a valódi csokoládé kommunikációjára.

  • A figurák esetében egyértelmű a minőségi növekedés, és a szaloncukrokon is kimutatható, bár ott még gyakran fordul elő, hogy a csokoládérész bevonómasszából készül.

A kereskedők és a Szövetség emellett egyaránt úgy érzik, hogy nő a kereslet a speciális táplálkozási igényeket kielégítő termékek iránt. Vannak laktóz, paleo, cukormentes és bio mikulások, de szaloncukrok esetében is egyre szélesebb a speciális kínálat.

Az InsightLab piackutató intézet által készített reprezentatív felmérés szerint a magyar vásárlók több dolgot is néznek a Mikulás-figura vásárlásánál:

  • Nem a méret a lényeg, sokkal fontosabb, hogy jó minőségű csokiból készüljön.
  • Második szempont az ízesítés, harmadik pedig az ár.

A szaloncukrok közül – amiből a magyar háztartások 93%-a vásárol az ünnepek előtt – a zselés ízesítésű a kedvenc, majd sorrendben a marcipános, alkoholos, csokikrémes, karamellás és kókusz ízesítést választjuk. 

Az édességipari trendek szerint egyre többen szeretjük az étcsokoládét a tejcsokoládéval szemben, valamint lassacskán nő az igény a csökkentett cukortartalmú, zsírszegény, light-os, „egészségesített” verziók iránt, de egyenlőre főleg a 40 év feletti lakosság körében. 

A sok hasznos tudnivaló mellett a sajtótájékoztatón átadták a Magyar Édességgyártók Szövetségének Édesiparért díját. Ezt a díjat mindig egy olyan személy kapja, aki kiemelkedően fontos a hazai édesipar számára, vagy azért, mert munkájával és tehetségével az elvárhatónál többet tesz közös céljainkért, vagy mert termékeivel segít a hazai édességgyártás ismertségének, jó hírének öregbítésében. A díjat idén a chocoMe kft alapítója és tulajdonosa, Mészáros Gábor kapta. 

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!