Mutáns műanyagzabáló enzimet fedeztek fel a tudósok, ami megeszi a PET-palackokat

Mit szólnál, ha azt mondnánk, hogy van egy enzim, ami úgy fest, megeszi a PET-palackokat? A tudósok ráadásul merő véletlenségből még hatékonyabbá tették.

A Guardian tett közzé egy hírt egy tudományos áttörésről, ami az egyik legkomolyabb környezetszennyezési probléma kezelésében hozhat megoldást: egy kutatócsapat olyan mutáns enzimet hozott létre teljesen véletlenül, amely lebontja a műanyag italok palackjait.

via GIPHY

Na de kezdjük az elejéről:

2016-ban egy japán szeméttelepen olyan baktériumot fedeztek fel, amelynek a műanyag természetes módon a tápláléka. Egy nemzetközi csapat természetesen azonnal foglalkozni kezdett a műanyagevő baktériummal, hiszen a műanyagszennyezés globális probléma, az óceánokban elképzelhetetlen méretű szemétszigetek tornyosulnak, az előrejelzések szerint pedig 2030-ra annyi szemét lesz a vízben, mint hal.

A tudósoknak két év alatt sikerült azonosítaniuk a baktérium által termelt enzimet, aztán, ami ez után történt, az minden elképzelésüket felülmúlta:

a munkálatok közben véletlenül módosították a molekulát, amitől az még hatékonyabban bontja le a PET-palackok anyagául is szolgáló műanyag polietilént.

“Elég nagy sokk volt, amikor kiderült, hogy továbbfejlesztettük az enzimet. Ez nagy és valódi felfedezés” – nyilatkozott a sikerről a kutatásvezető John McGeehant, a Portsmouthi Egyetem professzora.

A mutáns enzimmel néhány nap alatt megindul a lebontási folyamat, ami természetes úton több száz évbe telik az óceánokban. A kutatók viszont optimisták, szerintük ezt még tovább lehet gyorsítani, olyannyira, hogy ebből nagyüzemi működés legyen a jövőben. Az elképzelés egyáltalán nem tűnik lehetetlennek: az ipari enzimeket széles körben használják már például mosóporokban és bioüzemanyag-előállításban, és ezekben az esetekben pár év alatt ezerszeres gyorsítást is el tudtak érni.

Ez is érdekelhet!

Ez a lány nem komplett...vagy igen? 500 szobanövénnyel él együtt!

A cél egyébként az, hogy az ominózus enzimmel lebonthatják a műanyagot eredeti komponenseire, így pedig újra lehet majd hasznosítani, és azon is dolgoznak, hogy ne legyen szükség nagy mennyiségű további szénhidrogén felhasználására. További lényeges fejlesztés lenne, hogy a mutáns enzimet extremofil, vagyis magas hőállású baktériumokba transzplantálják, a PET ugyanis akár 100-szor is jobban bomlik le a 70 fokos olvadáspontja fölött.

Ezeket olvastad már?

Még több érdekes cikk a Gardenistán.

Címlapról ajánljuk

Így készítsd el otthon a kínai kifőzdék gyöngyszemét, a gong...

Szégyen, nem szégyen, időnként mindannyian betérünk egy-egy ázsiai büfébe, hogy gyors komfortkaja gyanánt vegyünk egy kis adag csirkét rizzsel. Persze mindenkinek más a kedvence: ki a szezámos csirke, ki az édes-savanyú rajongója, vannak tofu- és bambuszrügyfanok, és ott vannak az olyan mindig megbízhatóan egyforma fogások, mint a mogyorós csirke, azaz a gong bao. Na, most azt mutatjuk meg, hogyan készíthetitek el házilag, autentikus módon!

Rosanics Petra

5 kockás abroszos óbudai vendéglő, ahol a Krúdy-nosztalgia ma is...

A Krúdy-év emlékezetes volt. 2013-ban reflektorfénybe került Óbuda vendéglátása, az ihletadó pedig az író születésének 135. és halálának 80. évfordulója volt. Ekkor még több legendás hely működött a Krúdy-negyedben: egy évre rá zárt be a Lajos utcai Régi Sipos Halászkert, aztán a Mókus Söröző, majd a Fő téri Új Sipos is. A kultikus vendéglői negyed fénye mára kissé elhalványult, pedig most is van hová mennünk, ha egy kis vendéglői nosztalgiára vágyunk. 5 jó helyet ajánlunk Óbuda szívében!

Nosalty

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?