Mostantól nyilvánvaló, hogy ezekkel a háztartási gépekkel is megsüthetünk egy szelet húst

Ez a két YouTube-vlogger megmutatja, miért járt le a klasszikus grillezés ideje. Húst sütnek háztartási gépek felhasználásával, majd kiderítik, melyik a legjobb módszer.

  • A Jó reggel Vietnam című filmből ismert módon, csak úgy mint Robin Williams, a két komikus fiú, Rhett és Link is beköszönnek a nézőknek, az ő műsoruk címe viszont: Jó mitikus reggelt!
  • Ők más műsorokkal ellentétben nem lerombolni kívánják az egyes ételek köré épült mítoszokat, hanem megélni, kipróbálni, a szerzett tapasztalatokat pedig átadni a rájuk kíváncsi embereknek.
  • Húsokkal már korábban is próbálkoztak, állati szíveket is teszteltek, most azt szeretnék bebizonyítani, hogy semmi szükségünk a sütőnkre, a serpenyőnkre, mert más konyhai eszközökkel is el tudjuk készíteni a marhasültet.

  • Tudjátok, hogy az amerikaiak élnek-halnak a marhasteak-ért, nincs olyan összejövetel– főleg a déli államokban, ahol az időjárás is kedvez neki – , hogy ne kerülne sor egy kis grillezésre.
  • A fiúk most bebizonyították, hogy nem csak a grillen lehet tökéletes húst sütni. Követőik megírták nekik, hogy melyek a kedvenc elkészítési módok: például a sous vide-olt hús, vagy ahogy Gordon Ramsey süti, sok vajjal kakukkfüvesen, aztán jöhetettek az ővadabb módszereik.
  • Nézzétek, milyen konyhai eszközöket vontak be a sokszor nagyon humoros műveletbe!
  • Vasaló

Vasalt csirkemellről már hallottunk, és tudjuk, hogy ezt jobb helyeken tényleg szénnel töltött, ezer éves vasalókkal lapítják, de erről a fiúk szerintünk mit sem tudnak. Még a húst is vasalóformájúra vágták, hogy megmutassák, ők elszántak a kihívásban. A multifunkcionális vasaló minden adottságát kihasználva estek neki a húsnak. Először a tartályba töltött páclével spriccelték be, majd a forró kerámialappal lenyomták, és még a gőzölő funkciót is bedobták a siker érdekében. A végső döfést az adta, hogy a másik oldalról egy másik vasalóval támasztották meg. Az innentől számított ajánlott sütési idő 6 és fél perc.

  • A módszer abszolút bevált, a steak jól készült, de a kipróbálását – hacsak nem vesztek erre a célra külön két vasalót – mégsem ajánljuk.

Ahogy láthattátok, a vasalónak nem tesz jót a dolog, és valljuk be, nem csak veszélyes, de elég hülyén fest egy vasaló a konyhaasztalon. Egy jó elképzelés azért mégiscsak született: vasaló szinte minden szállodai szobában van, tehát, ha nagy utazó vagy és nem akarsz egy csomó pénzt éttermekre költeni, akkor tudod, mit kell tenned!

  • Kenyérpirító

Ez az eszköz szinte minden háztartásban megtalálható, csak még senki sem próbált steak-et sütni benne. A fiúk megtették: a legmagasabb fokozaton kb. négyszer olyan hosszú időn keresztül pirították benne a formára vágott húst, csak úgy, mint egy szelet kenyeret. A végén alig tudott felugrani szegény szerkezet a nehéz súly alatt. A kész húst megkenték vajjal, mint a pirítóst. A fiatalemberek egyöntetűen jobbnak találták a pirítós-husit: Rhett szerint nincs szükség többé grillezőre, Link szerint a kenyér is a múlté, ha van ilyen “húskenyér”, de ezt a verziót végképp nem ajánljuk otthoni kipróbálásra, mivel:

  • a húsból kisült nedvek akár rövidzárlatot is okozhatnak, és a végén még egy szelet sült hús miatt kigyújtjuk a lakást!
  • Mosogatógép

Az új sous vide eszközünk a mosogatógép! Eleve kívülről is úgy néz ki, mint egy sütő, ezért a két vlogger próbára tette, milyen élményt nyújt a benne elkészített hús. Zárható műanyag zacskóban, vákuumozva tették a szelet húst a mosogatógépbe két órára “nagymosásra”. A kész étel külleme maximálisan alulmúlta az előző húsokét, Rhett szerint úgy nézett ki, mint egy éppen eltávolított emberi máj. Készítettek hozzá egy mosogatószerre hajazó citromos öntetet is, aztán megkóstolták, és nem dobtak tőle hátast.

  • A módszer viszont csalhatatlanul működik, a mosogatógép is elvégzi a rábízott feladatot.
  • Csirkében főtt marhacsíkok

Az utolsó próbálkozást nem tudjuk mire vélni. Nem értjük, miért kell ehhez egy egész sült csirkét egy tálban fejére állítva, a fenekén keresztül megtölteni marhacsíkokkal és lelocsolni forró csirkealaplével. Azt mindenki tudja, hogy az ilyen vékonyra szelt hús elkészül egy pho-ben vagy húslevesben, nem kell hozzá csirkebendő. Ezt a módszert csak az érzékien sózó török hentes bemutatójának parodizálása mentette meg.

  • És akkor jöjjön a konklúzió is

Ha bedöglik az összes hússütésre korábban használt eszközöd, akkor sem kell lemondanod a húsok királyáról, a közepesen átsütött, szaftos steak-ről, más úton-módon is elkészítheted.

  • A leggyorsabb a vasalós módszer,
  • a legcélravezetőbb a kenyérpirítós változat,
  • és a legizgalmasabb felfedezést a mosogatógép nyújthatja számodra.

Ezeket olvastad már?

(via foodbeast)

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?