Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Mikor adjunk a gyerek kezébe telefont? - a pedagógiai szakértő válaszol

Mikor legyen mobilja a gyereknek? Miért? Milyen? Ki fizesse? És hogy használja a közösségi odalakat? Az Európai Szülők Egyesületének elnöke válaszol.

Minden családban előbb-utóbb előkerül, hogy kell-e már mobiltelefon vagy sem a gyereknek. A telefon ma már, főleg a gyerekeinknek, nem a telefonálás vagy az SMS-ezés eszköze, hanem a közösségi portálokhoz való hozzáférés kulcsa, de játékokat, könyveket is töltenek rá. El kell tehát döntenünk nemcsak azt, mikor adunk a gyereknek saját készüléket, hanem hogy okostelefont veszünk vagy hagyományos, ún. butatelefont – írja friss könyvében Salamon Eszter, az Európai Szülők Egyesületének elnöke.

A régi jó vonalas

A gyerekek legnagyobb része ma már úgy nő fel, hogy vezetékes telefont nem is lát. Dán kolléganőm egy ismerős kamaszlányról mesélt, aki nem is értette, hogyan kell letenni a hagyományos készülék hallgatóját. Neki ez épp annyira egzotikum volt, mint nekünk az, hogy a mobillal a hívás előtt nem kell várni a tárcsahangra. Igaz, közben felnőtt egy szülőgeneráció, gyaníthatóan az van most telefon-vagy-nem-telefon döntéshelyzetben. Nekik az egzotikum egész más – én vagyok öreg.

A gyerekek belenőnek a mobilhasználatba

A telefon használatát, mint minden más eszközét, meg kell tanulni. Ez nyilván egészen kicsi korban elkezdődik. Egyre több az olyan gyerek, akinek apu, anyu vagy a nagymama, nagypapa csak telefonon vagy az okostelefon képernyőjén látható, videohívással elérhető, mert éppen egy másik országban dolgozik, él, lakik. A gyerekek nagyon hamar megértik, hogy ez más, mint a mellettük ülővel beszélgetni. Persze ez a virtuális kapcsolat is lehet rendszeres és nagyon is élő.

Van ismerősöm, aki minden nap esti mesét olvas Ausztráliában élő unokájának – ott este van, itt még reggel.

Ha a család nem él szanaszét a világban, egészen kis korban meg lehet tanulni, hogy a telefon rövid információközlésre való, a hosszú beszélgetésekre inkább személyesen kerítsünk sort. A telefon egyfajta biztonsági kötél szülő és gyerek között. A gyereknek tudnia kell, hogy a szülőt vagy valamelyik nagyszülőt bármikor elérheti, ha bajban van. Gyorsan ki lehet alakítani a szabályokat, hogy mikor kell telefonhívást választani, és mikor elég egy sms vagy egyéb szöveges üzenet (pl. Facebook Messenger), amire valószínűleg nem kap azonnali választ. A gyereknek és a szülőnek egyaránt biztonságot jelent a telefon.

Arra kérdésre tehát, hogy mikortól legyen a gyereknek telefonja, a válaszom az, hogy amikortól már jár-kel, elvan egyedül, azaz általában elsőben-másodikban már indokolt (ahogy az önállósodás is).

Itt is legyenek szabályok 

Természetesen le kell fektetni a használati szabályokat, amelyek egyformán vonatkoznak a gyerekre és a szülőre. Legyen alapszabály, hogy jelezzük a másiknak, ha a megbeszélt időpontnál később érünk haza vagy késünk egy találkozóról. Ez a szülőre nézve is kötelező, ha elvárja a gyerektől, és várjuk is el egymástól. Az én gyerekkoromban a szüleink legfeljebb halálra tudták aggódni magukat, ha késtünk, akkoriban még működő nyilvános telefont sem volt egyszerű találni, de hazaszólni egyszerűen képtelenség volt, ha buszon vagy vonaton ragadtunk. Ma elég elővenni a telefont.

Ugyanakkor fontos abban is megállapodni, hogy ha nem vagyunk együtt, akkor tényleg nem vagyunk együtt, a telefon nem köldökzsinór. Ha már a 6-8 éves gyerek is tudja, hogy okkal hívod, ha hívod, kevesebbet fogja a szemét forgatni 13 évesen, ha megint hívod. Ugyanígy, néhány fölösleges hívásfogadás után biztos lehetsz benne te is, hogy ha munkaidőben, moziban, a barátaiddal beszélgetve megszólal a telefonod és a gyerek hív – akkor valami rendkívüli dolog történt. Ennek tisztázása már csak azért is fontos, mert ha nem tartjuk kordában azonnali közlés- és kérdezéskényszerünket, nem marad téma a soha meg nem válaszolt ’Mi volt ma a suliban?’ kérdésen kívül akkorra, amikor megint együtt vagyunk.

Ha még többet olvasnál a témában:

Olvasd el Salamon Eszter: Szülő-megőrző című kötetét, amely szerteágazóan mutatja be a gyereknevelés, -oktatás megválaszolandó kérdéseit, sőt még a jogi környezetre is kitekintést nyújt, pl.: Gyerekjogok gyereknyelven; ENSZ Gyermekjogi Egyezménye. Itt megveheted!

Ki fizeti a telefonszámlát?

Mint a gyereknevelés minden elemében, a telefon kérdésében is fontos a bizalom. Együtt kell felállítanunk szabályokat, és bíznunk kell benne, hogy mindenki betartja. Ez vonatkozik a költségekre is. Nálunk első perctől, pontosabban első osztálytól kezdve előfizetéses telefonja volt a gyereknek. Megbeszéltük, mik az elfogadható keretek, megegyeztünk abban is, ha ezt nem sikerül betartani, jön a feltöltőkártya. Nem jött. Persze az előfizetés kiválasztásánál nagyon is célszerű figyelembe venni, mire lesz szükség – hívások, csak a családnak vagy másnak is, adatforgalom – , és meg kell hozni az okos- vagy butatelefon-döntést is.

A közösségi oldalak problémája:

Azt gondolom, a legtöbb családban negyedikig nem merül fel a gyerekekben, hogy nagyon aktívak legyenek a közösségi hálókon, felső tagozatba lépve azonban már szükség lehet internetkapcsolatra, és nem csak a közösségi hálóhoz. Alsóban az okostelefon akkor megfontolandó, ha az iskolában rendszeresen használnak online vagy offline elektronikus eszközöket, bár ebben az esetben is hasznosabb lehet egy olcsó tablet és butatelefon kombinációja. A tabletre már lehet jól olvasható méretben mesekönyveket is telepíteni, de unaloműző lehet egy letöltött film, ha sokat kell várni, mert mondjuk épp beragadtál be egy dugóba, és nem tudod felvenni őt az edzés után. Alsósoknak már csak azért sem javaslom az okostelefont, mert a pici képernyőhöz szükséges finommotoros mozgások még gyakran hiányoznak.

Ne posztoljuk a gyerek képét ész nélkül

10-12 éves kor körül mindenképpen elérkezik a közösségi média iránti igény. A legtöbb szülő számára a legnagyobb problémát az jelenti ebben, hogyan tud korlátokat állítani, hogy a gyerek ne posztoljon nem kívánatos tartalmat. Ezt is egészen kicsi korban kell megalapozni, mégpedig azzal, hogy mi sem rakosgatjuk ki ész nélkül gyerekeink fotóit mindenhová. Viszont minden egyes esetben egyeztetünk: vagyis tiszteletben tartjuk, ha a gyerek nem akarja valamelyik képét nyilvánosságra hozni, sőt letöröljük azt, ami néhány évvel korábbi, és ma már vércikinek tartja. Nyilván ennek ellenére előfordulhat, hogy később meggondolja magát, ahogy az is, hogy mások tesznek ki róla képeket, posztokat. Ez pedig szükségessé teheti, hogy a szülő segítsen a gyereknek. Ehhez is fontos a bizalom, a gyereknek mernie kell megosztani velünk a legkínosabb dolgokat is, hogy segíteni tudjunk.

Biztonságos viselkedés az interneten

Ez is olyan terület, ahol jobb korán megengedni a hozzáférést, de meg kell kérni a gyereket, hogy minden poszt, megnyilvánulás előtt lehetőleg beszélje meg velünk. Így aztán mire elérkezik a kamaszkor, már megalapoztuk biztonságos viselkedését a hálón. Persze a legnagyobb óvatosság mellett is előfordul internetes zaklatás (cyberbullying). (Ennek őse volt a mobil előtti korban a telefonbetyárkodás, ám sokkal kisebb nyilvános hatással.) E témáról egész könyvtárnyi irodalom született, itt csak annyit említek meg, hogy...

...a bizalomra és valódi érdeklődésre épült szülő- gyerekkapcsolatban a szülőnek észre kell vennie, ha a gyerekét zaklatják.

Ez a zaklatás nem csak virtuális lehet, bár mostanában arra fókuszál a világ. Vígan és változatlanul virágzik a hagyományos lelki és testi zaklatás. Ha valami erre utaló jelet veszünk észre, azonnal beszéljük meg a gyerekkel, és tegyük meg a szükséges lépéseket a zaklatás leállítására. Arra is fontos felfigyelni és reagálni, ha a mi gyerekünk válik zaklatóvá. 

Joguk van a nethez?

Tudomásul kell vennünk, hogy a mai gyerekek életük nem jelentéktelen részét a világhálón töltik. Ott szervezik meg a személyes találkozókat, ott játszanak, akár buliznak, a gyerekek számára nincs éles határ a virtuális és valódi lét között. A hozzáférés az internethez ma már sok helyen teljesen ingyenes, gyorséttermekben, plázákban, de még a vonaton is lehet így csatlakozni. (Eközben persze az iskolában a tanításhoz is a szülők által fizetett mobilnetet használják a gyerekek telefonjáról.) Az a tény, hogy a gyerekek közösségi élete részben virtuálisan zajlik, azt is jelenti, hogy a hozzáférés teszi lehetővé az egyesülési és gyülekezési jog gyakorlását. Ezt a jogot az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye életkori korlátozás nélkül minden gyerek alapjogának jelöli meg, így szülőként meg kell tennünk, amit tudunk, hogy megvalósítsuk. Az ingyen wifi egyébként a legolcsóbb kommunikációs kapcsolat, ha esetleg nincs pénz telefonra, jó megoldás egy olcsó tablet az okostelefon helyett. Bizonyára ez sem mindenki számára elérhető, bár az online tankönyvek használhatóságáról készült iskolai felmérések alapján ma már nem nagyon akad olyan gyerek, akinek ne lenne valamilyen eszközhöz hozzáférése.
 

Ha ellopják a telefonját...

Nem közvetlen jogi kérdés, ám kapcsolódó téma a rablás kérdése. Mindenképpen érdemes olyan alkalmazást telepíteni a gyerek telefonjára, amivel lopás esetén a készülék megtalálható. Akkor járunk el helyesen, ha az első telefonnál megtanítjuk a gyereknek, ha valaki – fenyegetéssel, erőszakkal – el akarja venni a telefonját (és megtanítjuk arra, hogy ez a rablás), inkább adja oda önként, és szaladjon el, a telefon értéke nem összemérhető a testi épségével.

...és ezeket láttad?

Forrás: Salamon Eszter: Szülő.megőrző c. könyve

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!