Már Sissi is ezt ette – Mennyire ismered kedvenc ételeink történetét?

Tudod honnan ered a császármorzsa és az orosz krémtorta elnevezése? És azt, hogy mi volt eredetileg a Gundel palacsinta neve?

Gyerekkorunk kedvenc süteményeit, ételeit a legtöbben még ma is ugyanúgy szeretjük. De arról, miként látták meg a napvilágot, és miért hívják pont Gundelnek a palacsintát, miközben egy teljesen más névvel indította a gasztronómiai karrierjét, már kevesebbet tudunk.

Császármorzsa

Gyerekkorunkban nem volt olyan alkalom, amikor visszautasítottuk volna ezt a zsiradékban készült tésztadesszertet, amit kis hazánkban tájegységenként különböző néven ismerhetünk: a smarni, a daramorzsa, a grízsmarni és a porozinkó is mind a császármorzsát jelöli.

A császármorzsát az osztrákoknak, pontosabban a bécsi konyhának köszönhetjük, és eredetéhez két legenda is kapcsolódik: az egyik magához, Sissihez köthető, a másik Ferenc Józsefhez. Egyes legendák szerint a császármorzsát Sissi udvari szakácsa készítette el először, míg mások Ferenc József saját találmányának tulajdonítják, és a nevet is innen eredeztetik: kaiserschmarrn, azaz császármorzsa. Bármi is az igazság, a tényen nem változtat: baracklekvárral és porcukorral a mai napig verhetetlen a császármorzsa.

Orosz krémtorta

A hófehér torta rumos mazsolával gazdagított könnyű vaníliás krémje, a tejszínhab és puha piskótája olyan földön túli kombinációt alkotnak, aminek szinte senki nem tud ellenállni.

Az orosz krémtorta nemcsak ízében mennyei, hanem a igen tetszetős is, azonban semmi köze az oroszokhoz.

Ez a főzött krémmel rétegezett torta már a 17. században elindult diadalútjára, és a korabeli európai arisztokrácia közkedvelt desszertjévé vált. Az Angliában trifle-ként ismert torta itthoni változatát egy Oroszi nevű cukrász készítette el a két világháború között, az ’i” betű elhagyása pedig a szájhagyománynak köszönhető, így kereszteltük el akaratlanul a süteményt orosz krémtortára.

Dobostorta

A dobostorta nemcsak a magyarok, hanem az egész világ ízlelőbimbóit rabul ejtetteDobos C. József, a világhírűvé vált magyar szakács és cukrászmester találmánya. A legenda szerint a kísérletező kedvű Dobos éppen a Kecskeméti utcában álló csemegeüzletében felügyelte egy vajat köpülő inasát, aki tévedésből só helyett cukrot tett a tejszínbe.

Így született meg a vajas krém ötlete, ami az akkor divatos főzött krémekhez képest igazi újdonság volt. A dobostortát 1885-ben, a mai Városligetben megrendezett Budapesti Országos Általános Kiállításon mutatták be, ahol a szóbeszéd szerint maga Erzsébet királyné és I. Ferenc József is megkóstolta a tortát. A receptet egy ideig féltve őrizte Dobos, de végül közkinccsé vált, aminek őszintén örülünk.

Gundel palacsinta

A Gundel palacsinta valójában Márai palacsinta néven indult hódító útjára, ami a híres író, Márai Sándor feleségének receptje alapján készült. A palacsintát Márai egy premierje után tartott ünnepségen rendelte meg Gundel Károly éttermében, és mivel Gundel is beleszeretett az édességbe, így felvette az étlapjára Márai palacsinta néven.

A diós, lekváros, csokoládés emeletes palacsinta Márai Sándor disszidálását követően nem viselhette tovább az író nevét, így Gundel adoptálta, és átkeresztelte saját nevére az édességet.

Ezeket olvastad már?

Címlapról ajánljuk

További cikkek