Már magyar származású tojásban is találtak fipronil-szennyeződést

Az augusztus elején indult tojás és tojástermék célellenőrzés során fipronilt mutatott ki egy magyar származású friss tojás tételben a NÉBIH laboratóriuma.

Az augusztus elején indult tojás és tojástermék célellenőrzés során fipronilt mutatott ki egy magyar származású friss tojástételben a NÉBIH laboratóriuma. Az érintett tétel tojáson feltüntetett azonosítója: „3HU1503T03/4”. A hatóság haladéktalanul megkezdte annak vizsgálatát, hogy hogyan történhetett a szennyezés, illetve, az eset kapcsolódik-e az Európán átívelő állatgyógyászati szerhamisítási ügyhöz. A hatóság elrendeli a tétel forgalomból történő kivonását - írja a nébih.

A termék fogyasztása gyermekek számára nem ajánlott.

Tekintettel arra, hogy a fipronil-szennyezettséggel kapcsolatban feltárt hamisítási ügy szinte egész Európára kihat, ezért az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság az „import” tételek mellett a hazai tojások ellenőrzésére is kiemelt figyelmet fordít.

Múlt héten már beszámoltunk róla, hogy szintén fipronilt mutattak ki egy német vállalat Tamago Ei-Omelett-Block nevű, ázsiai jellegű fagyasztott félkész termékében, amelyből Magyarországra is szállítottak egy magyar vállalkozáshoz, az Ázsia Gastro Élelmiszer Kft.-hez - a cikket itt olvashatjátok.

Ezeket olvastad már?

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

Édes és sós gofrireceptek

Egy gyümölccsel, édes krémmel vagy csak fagyival tálalt édes gofrinak senki sem tud nemet mondani, sőt, sós gofritársai sem maradnak szégyenben, ha a kedvencekről van szó.

Nosalty

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?