Kiderült, hány csésze kávét ihatsz meg naponta nyugodt szívvel

Már egy ideje köztudott, hogy a kávé nem hogy nem káros, de kifejezetten jótékony hatásai vannak a fogyasztásának.

A naponta három csésze kávét fogyasztó embereknél alacsonyabb a korai halálozás és a szívbetegség kialakulásának kockázata, mint a nem kávézó társaiknál – állapították meg brit kutatók. A több mint kétszáz korábbi tanulmány eredményeire épülő vizsgálat során az is kiderült, hogy a kávéfogyasztás a diabétesz, a májbetegség, az időskori elbutulás (demencia) és bizonyos ráktípusok kialakulásának alacsonyabb kockázatával is összefügg.

A szakemberek szerint napi három csésze kávé elfogyasztása van a legjobb hatással az egészségre, kivéve az állapotos vagy a csonttörésre fokozottan hajlamos nők esetében. Naponta több mint három csészényi kávé elfogyasztása sem káros, ám a jótékony hatás ekkor már kevésbé szembetűnő.

Az angliai Southamptoni Egyetem közegészségügyi szakértőjeként dolgozó Robin Poole és kollégái különböző országokra kiterjedő 201 megfigyeléses, valamint 17 klinikai vizsgálaton alapuló tanulmány eredményeit összegezték.

A British Medical Journal (BMJ) című brit orvosi folyóiratban közölt tanulmányuk összefüggést mutatott a mindenfajta okból, köztük a szívbetegség miatt bekövetkező halálozás, a prosztatarák, a méhbelhártya rák (endometriális rák), a bőr- és a májrák, a májzsugor (cirrózis), a 2-es típusú cukorbetegség, az epekő, a köszvény kialakulásának alacsonyabb kockázata és a rendszeres kávéfogyasztás között.

A kutatók elismerték, hogy mivel a tanulmányuk nagy részt megfigyeléses adatokra támaszkodik, ezért nem lehet biztos ok-okozati következtetéseket levonni belőle, ugyanakkor hozzátették, hogy vizsgálatuk alátámasztja közelmúltbeli tanulmányok eredményeit a kávéfogyasztás hatásairól.

És ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

(NOSALTY/MTI)

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

Édes és sós gofrireceptek

Egy gyümölccsel, édes krémmel vagy csak fagyival tálalt édes gofrinak senki sem tud nemet mondani, sőt, sós gofritársai sem maradnak szégyenben, ha a kedvencekről van szó.

Nosalty

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?