Kedves barátaink, van pár dolog, amit újdonsült szülőként el kell mondanunk nektek

Ahogy szülők lettünk, minden megváltozott. Vagyis mégsem minden. És bár baráti kapcsolataink egy kicsit átalakultak, de nem fogjuk elveszíteni egymást! 

Azokhoz szólunk most, akikkel eddig együtt jártunk moziba, étterembe, együtt élveztük a gyerekmentes életet. Persze egy kicsit már akkor átalakult a kapcsolatunk, amikor bejelentettük nektek, hogy babát várunk. Örültetek a mi örömünknek, és mindig meghallgattátok az új híreket a kis jövevény fejlődéséről. Kicsit ritkábban, de továbbra is szerveztünk közös programokat egészen addig, amíg a mi kis utódunk meg nem született…

Fontos, hogy mit érzünk, min megyünk keresztül, és hogy ez hogyan hat a mi baráti kapcsolatunkra. Mert úgy érezzük, hogy ha “szemtől szemben” megbeszéljük, akkor mindannyiunknak könnyebb lesz kezelni a változást.

1. #SorryNotSorry a babaképekért, amivel elárasztjuk az üzenőfaladat!

Ha jobban belegondoltok, eddig is olyan eseményekről posztoltunk képeket, amik fontosak voltak az életünkben. Az esti bulikról a haverokkal, a Valentin-napi vacsoráról a kedvenc éttermünkben vagy az utazásainkról. Merthogy eddig ezek töltötték ki a mindennapjainkat, ezekről akartunk beszámolni nektek. Most, hogy szülők lettünk, egyetlen dolog körül forog a világ: megpróbáljuk ezt a törékeny apróságot életben tartani! Ez most óriási kihívás nekünk, és akár hiszitek, akár nem – van az úgy, hogy még élvezzük is. És miért is ne osztanánk meg veletek a legszebb élményeinket, ahogy eddig? Hiszen fontosak vagytok nekünk!

2. Ugyanazok az emberek vagyunk, akik eddig voltunk!

Beismerjük, hogy külsőre sokat változtunk mostanában. Főleg az újdonsült anyuka. Mostanában nem láthattok kisminkelve, kiskosztümben, új frizurával. Sokkal inkább foltos mackónadrágban, kócos hajjal, kialvatlanul. De legbelül ugyanaz az ember lapul, akit megismertetek. Csak hát most kicsit többet beszélek a sterilizálásról, a babaruhákról és babahordozókról, na és persze a baba-mama tanfolyamokról. Kérlek ne féljetek megkeresni a régi barátot bennem. Csak üljetek le mellém egy turmixszal amikor a baba alszik, és hamar rátalálhattok!

3. Gyakran lerázunk, de ez nem jelenti azt, hogy nem szeretünk!

Ha a barátod friss anyuka, jó eséllyel számíthatsz rá, hogy nemet mond neked. Nem jókor hívod, nem tud veled menni, vagy az utolsó pillanatban lemondja a megbeszélt programot. Pedig semmire nem vágyik jobban, mint hogy néha kimozduljon a négy fal közül… egy igazi felnőtt beszélgetésre egy igazi baráttal. Csak hát gyakran közbejön valami. A baba beteg lesz, a babysitter lemondja, apának meg elhúzódik a tárgyalása. És persze ha igazán őszinték akarunk lenni, az is előfordul, hogy egyszerűen csak hulla fáradtak vagyunk, és nem vágyunk másra, mint hogy a szuszogó babánk hintőpor illatával az orrunkban aludjunk el. Nagyon ijesztően hangzik, ugye?

4. El sem tudod képzelni, mennyire hiányzol!

Annyira, hogy az szinte fáj. És nem csak azért, mert annyira megszoktuk már az évek során egymás társaságát. Az is fáj, hogy valakit, akit nagyon szeretünk azért nem láthatunk, mert van az életünkben egy új szerelem. Nem mintha egyedi eset volna, hogy egy gyerekes és egy gyerek nélküli nő barátai egymásnak. De nekünk új helyzet. És időbe telik, hogy alkalmazkodjunk hozzá, és kialakítsuk a barátságunk új kereteit. De amíg ezen dolgozunk, addig is jó ha tudod, mennyire hiányzol!

5. Ha mi is hiányzunk, látogass meg!

Tudom nem ugyanaz, mint amikor közös programot csinálunk kettesben. De mégis jobb, mintha egyáltalán nem találkozunk. Persze meg kell szoknunk, hogy minden második mondat után történik valami, és dupla annyi ideig tart egy történet elmesélése. Meg azt is, hogy fél füllel és fél szemmel mindig a babára figyelek. És hogy az ő napirendjéhez a vendégeknek is alkalmazkodnia kell. De hidd el örök hálát érzek majd minden alkalommal, amikor beállítasz a kedvenc cukrászdánkból összeválogatott süteményekkel! És nem csak a sütik miatt…

6. Nem tehetünk róla, hogy mindig fáradtak vagyunk!

A hulla fáradt a tökéletes kifejezés. Az újdonsült szülők alig alszanak. Folyamatosan ásítoznak. Néha butaságokat beszélnek, és a kialvatlanságtól úgy néznek ki, mintha a Walking Dead forgatására igyekeznének. Kérlek szeressetek minket így is! És ha valami nagyon értékes ajándékot szeretnétek adni nekünk, akkor gyertek át babázni egy kicsit, hogy mi ledőlhessünk egy fél órára. És kérlek ne sértődjetek meg, ha esetleg beszélgetés közben horkolást hallotok… nyitott szemmel is megtanultunk aludni!

7. Hidd el, hogy ez átmeneti időszak, idővel egyre jobb lesz a helyzet!

Az első év a legnehezebb. Végtelenül hosszúnak tűnő napokkal, amik egybefolynak az éjszakákkal. Esélyünk sincs arra, hogy olyan barátaitok legyünk, mint a baba megszületése előtt. De a tapasztalt szülők már tudják: “A napok hosszúak, de az évek rövidek”. Egyszercsak vége van az első évnek, aztán eltelik még egy, és még egy. És a gyerekünknek egyre kevésbé van szüksége ránk. És mi egyre többször hívunk titeket találkára egy kávézóba, sőt még akár moziba is! Szóval kitartás, hamarosan visszatérünk! Persze ha közben ti is szülőkké váltok, az bekavar egy kicsit!

Ezeket olvastad már?

Forrás: www.sheknows.com

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek