Hogyan lakjunk jól Bangkokban?

Te is imádod a pad thait? Bangkokban eszméletlen olcsón kóstolhatod az utcai árusok megannyi finomságát. Ezekről kapsz most egy kis ízelítőt a Beférek a bőröndbe? szerzőjétől.

Az ázsiai országok híresek arról, hogy az utcákat járva ételek hatalmas választékával találkozunk, és most nem a gyorséttermekre gondolok, hanem azokra az utcai árusokra, ahol egy-két ember üzemeltet egy standot, és ahol fillérekért tudunk jóllakni. Itt Hainan szigetén teljesen normális, hogy polipot vagy rákot veszünk egy ilyen helyen, a hot pot-osok is nagyon népszerűek. Pekingben, Sanghajban és Hongkongban nagyobb a választék mint itt a szigeten, kicsit nyugatiasabb is, főleg az utóbbiban, nem véletlenül, hiszen Hongkong 1997-ig brit fennhatóság alá tartozott. Kambodzsában szélesebb a paletta, a khmer fogások olcsók és laktatók, már másfél-két dollárért kapunk egy nagy tál finom tésztát. Azonban ha győztest kell hirdetnünk nálam egyértelműen Bangkok a befutó, mert itt ha van tíz árus egymás mellett, akkor bizony mind a tízen más árulnak. Ilyen sokszínűséggel még sehol nem találkoztam, de beszéljenek helyettem a képek, melyek így is csak egy kis részletét tudják bemutatni annak mi mindent láthatunk Thaiföld fővárosában az utcákat járva.

Valószínűleg a leghíresebb és legnépszerűbb thai étel a pad thai, amit én is nagyon szeretek, így mikor másodszorra mentem Bangkokba első utam rögtön egy ilyen tésztás utcai árushoz vezetett. Azonkívül hogy nagyon finom nagyon olcsó is, általában tojással 30 baht (1 thai baht hozzávetőlegesen 8 Ft-ot ér, így ez körülbelül 240 Ft), csirkével 50-60 baht, garnélával 70-80 baht szokott lenni. Elmondjuk melyik változatot kérjük melyik típusú tésztával, és pár perc alatt már kapjuk is frissen.

Ez a kép tökéletesen igazolja azt a szót, ami először eszembe jut Bangkokról: kaotikus. Ezt nem negatív értelemben mondom, hanem úgy értem hogy az utcán folyamatos a pezsgés, jönnek-mennek az emberek, minden második lépésnél vehetünk valamit enni, hihetetlen hangulata van.

Össze lehet hasonlítani a középiskolai menzával, nem tudom melyik nyerne (de az biztos, hogy a kínait előzi).

Igen tudom, a KFC-t nem mondanám utcai árusnak így ez kakukktojás, de muszáj megemlíteni a fekete hamburgert, ami Ázsia több országában is elég népszerű (Kínában például a Burger King-ben lehet venni). Ízre egyébként semmi extra, nekem jobban bejön a hagyományos változat. Amúgy ha gyorsétteremben szeretnénk enni Bangkokban, akkor viszonyításképpen egy sajtburger 65 baht, egy Big Mac 120 baht, a szénsavas üdítők pedig 50-60 baht-ba kerülnek.

Bevallom a lod chong-ot – ami egy kókuszos-tésztás thai desszert – nem kóstoltam meg, egyrészt mert külsőre nagyon emlékeztet a tökfőzelékre ami nem a szívem csücske, másrészt azokra a „levesekre” is emlékeztet amiket én csináltam gyerekként a kertben, és azokat bizony senki sem ette meg (nem véletlenül).

Ez egy teljesen normális kép Ázsiában, az utcán kilószámra lehet venni a sült skorpiót, kígyót, tengeri csillagot, mindenféle bogarakat és amit még eszükbe jut nyársra szúrni. Nagyjából már mindet végig kóstoltam és így utólag úgy gondolom felesleges ilyenekre költeni, mert semmi különleges ízük nincs, akkor már inkább egy finom pad thai!

A naem disznó thai különlegesség, egy savanykás, erjesztett kolbászszerűség, amit hagyományosan napokig szobahőmérsékleten tárolnak, hogy elérje a végleges ízét. Eredetileg előételként eszik meglehetősen nyersen, és bár ez a rész nem hangzik valami bizalomgerjesztően, a thai emberek oda vannak érte.

Amit többek között nagyon imádok a trópusi éghajlatban, az a sokféle gyümölcs. Elég kimenni az utcára és máris bagóért vehetünk mangót, dinnyét, papayát és még sok mindent. Ha inni szeretnénk, akkor nagyon népszerűek a gyümölcsből készült zacskós italok, amit a jobb oldalon álló kalapos néni kezében is látni.

Ha egész nap az utcát járod a 35 fokban akkor nagyon jól fognak esni ezek a 100% gyümölcstartalmú italok is, 20-30 baht-ért cserébe. Ha valami erősebbet innánk, akkor a Chang, a Singha és a Leo nagyon népszerű hazai sörök.

Ugyancsak népszerű és gyümölcsös a mango sticky rice, ez az általában 50 baht-os étel finoman ötvözi a mangót és a kókuszt, utóbbiból sűrű, pudingszerű levet csinálnak, és azt öntik a rizsre.

Bár nem thai eredetű a szusi, de hát Bangkok a sokszínűségéről is híres, így nem csoda ha ilyen remekeket is láthatunk az utcán.

Ha valaki hirtelen feladná a fogyókúrát, akkor a saláta helyett egyből válthat a grillezett virslire.

Ha kicsit ráuntunk az utcai választékra akkor bemehetünk a kismillió 7-Eleven valamelyikébe, ahol vagy választhatunk egy előcsomagolt hamburgert, amit helyben megmelegítenek, vagy veszünk egy doboz tésztás ételt és felöntjük forró vízzel a boltban, majd pár perc várakozás után már lehet is enni a levest.

Desszertnek jöhet egy kis kompót (nem találtam rá jobb szót), bár némelyik úgy néz ki, mintha egy Harry Potter díszletből hozták volna ide.

Mindössze 5 baht-ért, azaz 40 Ft-ért megkóstolhatjuk a thaiföldi minipalacsintát, ami a hagyományossal ellentétben nem édes hanem sós ízű, belülre pedig kerülhet zöldség vagy akár tengeri herkentyű is.

A kanom krok is egy desszert jellegű étel, alapjáraton lisztből, kókusztejből, cukorból és sóból áll (azért ez nem egy boeuf bourguignon), kókusz pudingnak (vagy palacsintának, tortának stb.) szokták nevezni.

A kókusz iszonyat népszerű Délkelet-Ázsiában, nem véletlen, egymást érik a pálmafák, melyeken tonnaszám csüng a sok kövér kókuszdió. Nem a Magyarországon kapható kis barna golyóbisokra kell gondolni, hanem háromszor-négyszer akkora, hatalmas zöld- és aranyszínű példányokra. Ahogy a korábbi képeken láthattuk sok helyen visszaköszön ez a gyümölcs, de nekem ez a kedvenc felhasználási módom: a kókuszfagyi. Itt a kisebb méretű zöld kókuszokat fagyikehelynek használják, és ebbe kerül a sok-sok gombóc kókuszfagyi, mogyoróval megszórva, mindössze 50 baht-ért. Számomra ez az étel fejezi ki legjobban a délkelet-ázsiai életérzést, hiszen mi lehet jobb annál, mint fagyit enni egy kókuszból, miközben trópusi hőség tombol körülöttünk?

Ha tetszett a cikk és még többet érdekességet szeretnél megismerni Ázsiáról és úgy általában a világról, akkor keress meg Facebook-on, vagy less bele Youtube-on a vlogomba, ahol izgalmas receptekkel is találkozhatsz!

Ezeket olvastad már?

Ó, azok a kínai alapanyagok!

Kínai tudósítónk, Laci ismét a billentyűk közé csapott. Most a kínai alapanyagokról hozott nekünk egy csodás bemutatócikket. Tudtad, hogy a legtöbb olyan édes, mint a méz?

aragorn

Címlapról ajánljuk

További cikkek