Fény derült az igazságra a betűtésztával kapcsolatban

Valószínűleg ti is gondolkoztatok már azon, hogy a betűtésztában minden betű szerepel-e. Egy férfi most megválaszolta a nagy kérdést.

Közel négy óra kellett hozzá, de kiderült, szerepel-e minden betű a betűtésztás levesben, és ha igen, akkor hány darab van belőlük összesen. John Stitch nem a hagyományos, nálunk is kapható betűtésztát vásárolta meg, hanem egy betűtésztás konzervlevest.

Két paradicsomleves-konzervet vásárolt, és mind a kettőt hosszas vizsgálat alá vetette. A tésztát egy szűrővel választotta szét a levestől, majd egy csipesz segítségével egymás mellé rakta a betűket. Kiderült, hogy az első és a második konzervben is körülbelül ugyanannyi betű van (179 és 180 db).

John mindkét levesben megtalálta az angol ABC összes betűjét. Eloszlásuk viszont nagyon eltérő volt, mivel A betűből például csak egyetlen darab volt a második konzervben, míg az elsőben csak két R betű.

Johnt többen azzal vádolják, hogy ő a világ legunalmasabb embere, ha ilyen kísérleteket végez, de a férfi megnyugtatott mindenkit, hogy a számolás csak egy kósza ötlet volt.

Ezeket olvastad már?

via Metro

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

Édes és sós gofrireceptek

Egy gyümölccsel, édes krémmel vagy csak fagyival tálalt édes gofrinak senki sem tud nemet mondani, sőt, sós gofritársai sem maradnak szégyenben, ha a kedvencekről van szó.

Nosalty

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?