Aszaltszilvákat kóstoltunk a Nébihhel - ezért fontos neked és az országnak az aszalt szilva!

Az ágazat szakértői ültek pénteken egy asztalhoz, hogy az aszalt szilva hazai helyzetéről beszéljenek. Mi is ott jártunk, aszalványokat bíráltunk, és új híreket is hoztunk!

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) mai szakmai napján gyümölcstermesztési kutatók, szakemberek, egy faiskola vezetője, a miskolci polgármesteri hivatal osztályvezetője és egy őstermelő adtak röviden betekintést saját szakterületükről. Mi most azokat a részeket emeltük ki nektek, amelyek titeket is érdekelhetnek:

Lukács József tenyésztési és növénytermesztési elnökhelyettes; igazgató nyitotta meg a beszélgetést, majd elmondta, hogy a termőföldi és szántóföldi bemutatók elég gyakoriak az intézményben. Ezekkel szeretnék segíteni a termelőket és fogyasztókat egyaránt. A mostani aszalványkóstolás először fordult elő, de más gyümölcsökkel is tervezik a folytatást.

Igen, mazsolából aszalnak a legtöbbet, a szilva a harmadik helyen áll.

Az aszalt szilva érési idejétől függően – korai vagy késői érő – eltérő cukor- és savtartalmú. Hiába hatalmas és szép egy gyümölcs, beltartalmi értékei lehetnek alacsonyak, íze pedig kevésbé jó – tudtuk meg Dr Nádosy Ferenctől a NAIK Ceglédi kutatóintézet állomásvezetőjétől. Az összejövetelen a legnagyobb érdeklődésre számot tartó téma az aszalványok élettani hatásai voltak. Az aszalt szilva polifenol-, vas, rost-, kálium-, kalcium- és szorbittartalma ismeretes – mondta Dr Abrankó László Péter a SZIE Élelmiszertudományi karának habilitált egyetemi docense. Az emésztőrendszerre gyakorolt jótékony hatásán kívül általánosságban a csontozat egészségének megőrzésére és a szív- és érrendszeri problémák kialakulása ellen ajánlják. Vannak legendák és vannak tények. Kire milyen hatást gyakorol, az teljesen egyedi. A termék csomagolására felírható egészségmegőrző hatások köre szigorúan szabályozott.

Tudtad?

Az aszalt szilva csontritkulás ellen is hatásos, mivel csökkenti a kalcium- és magnéziumionok kiürülését a szervezetből. Rendkívül magas az antioxidánstartalma, kb. 2,5-szerese az áfonyáénak.

Itt várnak az aszalványok a kóstolásra

Mi a tudományos álláspont? – hangzott el a nézők sorából a kérdés. A fáma szerint: napi 100 gramm aszalt szilva elfogyasztása ajánlott, ami körülbelül 10-12 db. A gyümölcsfogyasztással kapcsolatban pedig a napi 3–5 alkalom, ami teljesen országfüggő. Nálunk a régi módi az volt, hogy magyar ember naponta háromszor étkezik, ezért lehet, hogy nálunk a háromszori alkalom ajánlott. De például a franciáknál ez 5 alkalomra bővült. Az 5 alkalom tulajdonképpen azt jelenti, hogy a napi gyümölcsmennyiséget osztjuk el öt részre – mondta el egy szakmabeli hozzászóló. A WHO ajánlása szerint ez 400-800 gramm. Sajnos mi magyarok idénytől függően csak 290-400 grammot fogyasztunk átlagban.

Megyünk is értékelni!

Az esemény egyik résztvevője, egy magántermelő, aki aszalóüzemmel rendelkezik, felvetette: a hazai szilvatermesztés nem gazdaságos olyan kisüzemeknek, mint az övé. A piacon ott lévő amerikai, török és a nagyon finom szerb szilva mellé nagyon nehéz bejutnia termékével. Mindenki kifejezte abbéli törekvését, hogy minél több magyar fajta és termék kerülhessen a kereskedelembe. Aztán a kóstolás előtt még egy új bejelentés született. A Mezőgazdasági Minisztérium képviseletében jelenlévő hölgy elmondta, hogy elindult egy eredetvédelmi sorozat, melyben Európai Uniós eredetvédelmi oltalom alá kerülnek majd bizonyos gyümölcsfajták. Ehhez pontosan meghatározzák majd a lehatárolt földterületeket, hogy az ott termő növényfajták a minisztérium főosztályának segítségével oltalom alá kerülhessenek.

Az érzékszervi bírálat - a pölöskei és ceglédi állomásról érkezett minták vak kóstolásának - eredményét még nem tudjuk, ha lesz információnk frissítjük a cikket.

Ezeket olvastad már?

25 falnivalóan szilvás étel

A szilva igen népszerű a magyar gasztronómiában. Fogyasztjuk önmagában az ízéért, de lekvárok, befőttek, gombócok, és szilvás sütemények is színesítik a magyar konyhát.

Nosalty

Szilvák a dunyhában

Julia Child cseresznyés pitéje után szabadon készült ez a csodás, pihe-puha szilvás süti. Rém egyszerű recept. Gyorsan rákap a család, de nem baj, akár naponta elkészítheted!

Gréti

Címlapról ajánljuk

További cikkek