Ezen lehet malackodni!

Újabb egyszerű, olcsó, kreatív és egyedi dekorációt mutatunk, melyhez egy kis kézügyességre és papírokra lesz csak szükség.

Sokszor hívok vacsoravendégeket, és ilyenkor szeretek az étel mellett valamilyen dekorációt is az asztalra tenni.

Számtalan módon díszíthetjük az asztalt, most mutatunk is egy egyszerű példát, amit nem csak „ünnepnapokra” célszerű elkészíteni, hiszen legalább annyira funkcionális, mint amennyire dekoratív.

Unokabátyám szokta mondani, hogy neki félpucéran kellene ennie, mert folyton leeszi magát, így naponta többször is lehet mosni a ruháit. Na, mi így vagyunk az asztallal, illetve a terítővel. Rendszerint, ha a hétvégéken hazalátogatok anyukámhoz – és ő felteszi a 100 éves terítőt az asztalra –. na, akkor nővéremmel tuti jól leesszük. De nemcsak mi, általában a vendégek is.

Nem vagyok híve a textil alátéteknek, hiszen azt ugyanúgy ki kell mosnunk, mint a terítőt, így sok értelmét nem látom. A boltban kapható műanyagok és fóliák pedig kiverik nálam a biztosítékot. A papírra esküszöm.

A papírt azonban, ha valami véletlen folytán nem ennénk le azonnal, többször is felhasználhatjuk. Ha pedig nem így lenne, meg tudunk válni tőle. Ilyen egyszerű…

Elkészítése

Készítsünk a mintákhoz sablonokat, mert így pontosabban tudjuk majd megrajzolni a mintát a kartonon. Ha szimmetrikus a minta, hajtsunk félbe egy papírlapot, rajzoljuk rá a mintát, vágjuk körbe, majd hajtsuk szét. Fogjunk meg egy A/3-as fotókartont, majd a lap alján a papír szélétől, illetve a mintától függően hagyjunk pár cm helyet, és rajzoljuk körbe a sablonokat.

A vonal mentén rajzoljuk meg a kivágni való mintát, majd snicerrel vágjuk körbe, úgy, hogy hagyunk neki egy „talapzatot", amivel továbbra is a papírhoz illeszkedik majd a mintánk. Ha kivágtuk, hajtsuk fel, és kész is.

Ugye milyen egyszerű?

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

Édes és sós gofrireceptek

Egy gyümölccsel, édes krémmel vagy csak fagyival tálalt édes gofrinak senki sem tud nemet mondani, sőt, sós gofritársai sem maradnak szégyenben, ha a kedvencekről van szó.

Nosalty

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?