Ezekre a gyerekekre rákényszerítették szüleik azt, amitől rettegtek

Nézegessetek gyerekeket, akik teljesen kikészülnek attól, hogy zöldséget kénytelenek lenni. Szomorú és nevetséges egyszerre.

A viccvideón zokogó, hisztiző, undorodó, üvöltő gyerekek, én meg csak nézem és igazából nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek. Bár vannak vicces részletei (az 1 db répa, könyörgöm!), több ponton is bele lehet kötni a lenti videóba.

Receptajánló:

Először is tisztázzuk, hogy nem valami borzalmas dologról, hanem zöldségekről van szó, bár a lenti gyerekek szerint pont hogy ezek "A" borzalmas dolgok. Párolt, főtt, nyers zöldségek, főzelékek és társaik azok, amikkel az ezeket sosem evő (?) gyerekeket kínozzák.

Kezdjük azzal a mindentől független alapvető dologgal, hogy ha egy gyerek undorodik valamitől, akkor nem erőltetjük bele. Ez szimpla erőszak, ráadásul ettől biztosan nem lesz egészségesebb és helyesebb táplálkozási szokásokkal élő felnőtt belőle.

Folytassuk azzal, hogy a zöldséget ugyanúgy, mint az összes ehető dolgot, el lehet készíteni finoman is, meg rosszul is. Ha finom: megesszük, ha rossz: nem esszük. Egy zöldséggyűlölő elé nem biztos, hogy egy natúran párolt brokkoli rózsát kell lerakni kezdésnek. Nem is értem.

A kisbabák viszont külön téma, az először érzett íz lehet furcsa is, aztán megszeretik, megszokják, vagy keverjük hozzá valami máshoz, ahogy már jobb és kész is vagyunk. A később bekövetkező ovis rosszul evésen is túl lehet lendülni, csak ne legyen erőszak meg szülői szigor. Kipróbáltam, működik, van egy zöldségevő 8 évesem, aki imádja a pizzát, de a rakott brokkolit is és tudja, hogy mi egészséges és mi nem.

De azért félek, hogy némelyik gyerek mirelit sültkrumplin, csirkefalaton, pizzán és ki tudja min nőtt idáig, ezért nem érzi ezt a zöldség dolgot. Ez pedig csak a szülő hibája, ne őket hibáztassuk és büdöskölyközzük le érte, eleget fognak még szenvedni a felnőtteknek köszönhető rossz szokásaiktól.

Ezeket olvastad már?

Még több hasonló cikk a Gardenistán!

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek