Elképesztő módon drágult a tojás egy év alatt - Itt vannak a legfrissebb adatok

Nem is merünk abba belegondolni, mi lesz húsvét előtt. 18 éve nem ugrott ekkorát a tojás ára.

2018. januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,1%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Ezen időszak alatt a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt - derül ki a KSH legfrissebb adataiból. 12 hónap alatt, 2017. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 4,4%-kal emelkedett, ezen belül a tojás 48,0, a vaj, vajkrém 13,6, a száraztészta 8,7, a tejtermékek 7,9, a kenyér 7,1, a tej 5,8, a kávé 5,1%-kal drágult.

Idén januárban átlagosan 54 forintot kellett fizetni egy tojásért, ami másfélszer több a tavalyi árnál. A Napi.hu azt írja,az elmúlt 18 évben mindössze 5 olyan hónap volt, amikor a jelenleginél nagyobb éves alapon számolt drágulást kellett "elszenvedniük" a fogyasztóknak.

Mint arról korábban beszámoltunk, a tojás drágulásáért a fipronil-botrány a felelős, amelyben elsősorban Hollandia volt érintett, de a szert tartalmazó termékekből 17 országba, köztük kis mennyiségben Magyarországra is került.

Az élelmiszerek mellett, átlagosan 6,5%-kal a szeszes italok, dohányáruk ára is nőtt. A háztartási energia 1,6, ezen belül a tűzifa 13,7, a palackos gáz 10,4%-kal drágult, az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés ára nem változott.

Ezeket olvastad már?

Így buggyan a tojás a vízben

A konyhában sok folyamat nem a szemünk előtt zajlik, vagy csak a szakács szemszögéből látunk mindent. Mi lenne, ha alkalmunk nyílna a vízből nézni, hogyan buggyan a tojás?

admin
Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

Így készítsd el otthon a kínai kifőzdék gyöngyszemét, a gong...

Szégyen, nem szégyen, időnként mindannyian betérünk egy-egy ázsiai büfébe, hogy gyors komfortkaja gyanánt vegyünk egy kis adag csirkét rizzsel. Persze mindenkinek más a kedvence: ki a szezámos csirke, ki az édes-savanyú rajongója, vannak tofu- és bambuszrügyfanok, és ott vannak az olyan mindig megbízhatóan egyforma fogások, mint a mogyorós csirke, azaz a gong bao. Na, most azt mutatjuk meg, hogyan készíthetitek el házilag, autentikus módon!

Rosanics Petra

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?