Elhunyt F. Nagy Angéla gasztronómus szakíró, újságíró

A Magyar Konyha egykori főszerkesztője teljes generációkat tanított meg a polgári konyha alapvető fogásaira.

Kilencvenedik életévében, szerdán elhunyt F. Nagy Angéla Aranytollas újságíró, gasztronómus szakíró, a Magyar Konyha egykori főszerkesztője, aki teljes generációkat tanított meg a polgári konyha alapvető fogásaira.

Az MTI felidézi, hogy életművének minden darabja az arisztokrata-polgári étkezéskultúra és a magyar gasztronómia legnemesebb hagyományaihoz kötődik.

Kultúrtörténeti fűszerezéssel tálalt írásait elsőként a Magyar Nemzet közölte, majd rövid kitérővel az Újítók Lapjánál helyezkedett el, később második, orvos férje révén a Medicina Kiadóhoz került.

A hetvenes évek végétől 16 éven át volt főszerkesztője a Magyar Konyhának és saját rovata is volt a Nők Lapjában. Több milliós példányszámban eladott 25 szakácskönyvéből generációk tanultak meg főzni, különösen a Család szakácskönyve az, amelyet mindenki ismer.

A szegénységet és a gazdaságot is stílusosan kell megélni - vallotta meg ars poeticáját F. Nagy Angéla az Isten fizesse meg! című kötetben korábban megjelent interjúban.

A Magyar Konyha egykori főszerkesztőjének, Örkény István volt feleségének a gazdagságot sosem a pénz jelentette, hanem a család, az ízlés, a műveltség, a barátok, a gyökerek, a kitartás és a kultúra - olvasható a család közleményében.

Ezeket olvastad már?

Írófeleségek a konyhában

Örkény István, Móra Ferenc, Mészöly Miklós mind XX. századi magyar írók, de még mi bennük a közös? Mindhármuk felesége híres szakácsnő volt, saját szakácskönyvvel!

Dacota
Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így készítsd el otthon a kínai kifőzdék gyöngyszemét, a gong...

Szégyen, nem szégyen, időnként mindannyian betérünk egy-egy ázsiai büfébe, hogy gyors komfortkaja gyanánt vegyünk egy kis adag csirkét rizzsel. Persze mindenkinek más a kedvence: ki a szezámos csirke, ki az édes-savanyú rajongója, vannak tofu- és bambuszrügyfanok, és ott vannak az olyan mindig megbízhatóan egyforma fogások, mint a mogyorós csirke, azaz a gong bao. Na, most azt mutatjuk meg, hogyan készíthetitek el házilag, autentikus módon!