A derelyék története – a derelyém története

Ha a böjt nem elég ok arra, hogy a húsmentes ételekhez forduljunk, akkor legyen elég a kapros-túrós sós derelye. Még akkor is, ha magas sarkú cipőt kell hozzá húzni.

A derelye klasszikus magyar étel, töltött laska néven már a legrégebbi szakácskönyveinkben is szerepel. A legnépszerűbb fajtája a szilvalekvárral töltött, barátfüle névre is hallgató változat. Gyerekkoromban sosem értettem, hogy miért csinál valaki (a nagyi, természetesen) barátfülét, mikor ugyanezekből az alapanyagokból akár szilvás gombócot is csinálhatna.

A derelyék receptjéért kattints ide!

Azóta persze megértettem, hogy a kettő nem teljesen egyező műfaj, pl. a derelyét többnyire nem krumplis tésztából készítik, hanem olyanból, amelyből a bármilyen más tésztákat is vágják, a metéltet, a csuszát stb. Ezért én úgy képzelem a derelyekészítés múltját, hogy a háziasszony meggyúrt egy nagy adag tésztát, azt a kívánt formákra nyújtotta, vágta, valószínűleg nagy tételben kiszárította, és ha már ott volt ez a jó kis alap, összedobott egy kis barátfülét a gyerekeknek. Tehát egyfajta mellékterméknek gondolom a derelyét, ami attól még lehet nagyon finom, hasonlóan a meggyszószos főtt húshoz, vagy a kenyértészta maradékából sütött perechez.

A derelyék receptjéért kattints ide!

Olvastad már?

SOS gesztenyesüti pillanatok alatt!

Derelyéből azonban nem csak szilvalekváros létezik, hanem pl. túrós is, ami lehet szintén édes, vagy sós, mint esetünkben. Most először készítettem a kapros-túrós fajtát az Ínyesmester receptje alapján. Bár sok más, ennél jóval régebbi szakácskönyvben is szerepel ez a fogás, lényegében nyilván ugyanezt az eljárást mutatják be ezek is, csak épp a „tésztát csinálunk”, vagy a „hagyományos gyúrt tésztát készítünk” utasításokkal kicsit nehezebb nekifogni bárminek is.

A derelyék receptjéért kattints ide!

Én eleve némi hendikeppel indulok a gyúrni, nyújtani való tésztáknál, mert technikailag kicsit nehézkes számomra az elkészítésük. Ennek az a hétköznapi oka van, hogy magas a konyhapultom. Megszoktam már, de ha valamivel hosszan kell pepecselni lefelé irányuló erőkifejtéssel, akkor kifejezetten sok bosszúságot tud okozni. Két éve, karácsony előtt őrült nagy flódni lázban égtem, ami tipikusan az előbbi tevékenységet jelenti: hosszasan kell lefele irányuló erőt kifejteni a tésztája elkészítéséhez. Ekkor jöttem rá, hogy van nekem egy értelmetlenül magas sarkú cipőm, amit az életben egyszer sem vettem fel, mert úgy járok benne, mint egy félnapos őzgida, ami vicces ugyan, de cseppet sem kecses (őszintén, melyik nőnek nincs ilyen sosem hordott cipője?).

Kapros-túrós- és szilvalekváros derelye receptjéért kattints a fotóra!

Na, ez a cipő lett azóta az én tésztanyújtó cipőm. Sötétzöld, velúrbőr, zoknira is feljön és 17 centivel a megszokott magasságom és a megszokott pultmagasság fölé emel. Tökéletes. És egyben iszonyú idétlen látvány is, mert a cipőhöz természetesen nem öltözöm pin-up lánynak egy tésztanyújtás kedvéért. Szóval a derelyekészítés nálam ezzel a viselettel és látvánnyal társul: mackóalsó, kiskötény és a 17 centis sarok. De az eredményen szerencsére ez mit sem változtat.

Olvastad már?

Ribizlis-nutellás sajttorta sütés nélkül – 5 perc alatt!

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek