Bounty otthon – az igazi gyerekjáték

Otthon készíteni bolti édességet? Nekem ez az első, de ha ilyen könnyen megy, jöhet a többi is!

Őszinte leszek: a gyerekemmel én úgy játszom, hogy együtt főzünk, az apukája pedig rendesen leül vele a földre és építenek. Vekerdy Tamás összes jótanácsa ellenére nem hagyom a mosatlan ruhát és a koszos edényt másnapra, sőt, a két és félévesemet is bevonom a házimunkába, aki ujjongva fontoskodik a teregetnivaló ruhával. Lassan haladunk, de egyrészt legalább elvégezzük, másrészt együtt vagyunk. Így vagyok a főzéssel is. Még beszélni sem tudott, mikor megtanulta, hogy a piros az tilos, azaz sem az úttesten nem megyünk át, sem a kerámialaphoz nem nyúlunk, ha ég a piros. A sütő az forró, a vízforralónak már a hangja is ijesztő, és így tovább. Ismétlés a tudás anyja, de meglepően gyorsan tanult. Így aztán mostanra be tudom őt vonni egy-egy étel egyszerűbb fázisaiba, például a tésztanyújtásába, a keksz kiszaggatásába vagy a KitchenAid bekapcsolásába. Ez utóbbiig csak most jutottunk el, mert nem könnyű a kapcsolót állítani, ráadásul félt a robotgép hangjától is, de ma már harsányan nevet, ha begyorsít a keverő. Alig egy hete volt, amikor is meglepve vettem észre, hogy miután leállítottam a robotgépet, spatulát ragadott, és a tőlem látott mozdulatokkal lekaparta a tál széléről a cukros vajat, majd a spatulán maradt keveréket rákente a habverőfejre. Szóval már edzett kis szakács, és persze napról napra ügyesebb. Nem mondom, hogy kezdetben a kényszerességem miatt nem szenvedtem, amikor tésztadarabok csüngtek a csilláron, vagy liszt borította mindkettőnk ruháját, de igyekeztem nem ennyire szigorúan közelíteni a témához, és mostanra nagyokat nevetünk - tényleg idilli egy ilyen fél óra.

A legutolsó kalandunk a Bounty volt. Hű vagyok az elveimhez, nem veszünk meg semmit a boltban akkor sem, ha hiszti lesz belőle, mert nem akarom, hogy ez később szokássá váljon. Nem tömöm édességgel sem a gyereket, és magamat sem, de most vendégeket vártunk, ráadásul kicsit nagyobb gyerekeket, és valamivel szerettük volna megkínálni őket. A Bounty pedig valahogy bekattant a gyerekemnél, mindig kiszúrja a boltban, pedig még sosem evett, kókuszt is csak kókusztej formájában látott. De gondoltam, akkor próbáljuk meg itthon, nem lehet egy nagy ügy. Beleszórtuk a kókuszreszeléket egy tálba, a kis kezecskék nagy szakértelemmel belenyomták a sűrített tejet, aztán boldogan elkezdték keverni, gyúrni az egyveleget. Kicsit besegítettem, hogy valóban jól elkeveredjenek az alapanyagok, de végül csak a formázásba szálltam be igazán, a csokiba mártogatást pedig teljesen ráhagytam. Amellett, hogy szerintem több csoki landolt a bendőjében, mint a házi Bounty-kon, meglehetősen professzionális kis bonbonok születtek. Sajnos a fotókon nem a gyerekkel készült darabok láthatók, de azok sem különböztek nagyon ezektől (ami nem tudom, hogy engem vagy a kisfiamat dicséri-e…).

A lényeg, hogy ezt a házi csokit valóban gyerekjáték elkészíteni, és az alapanyagok megvásárlásába sem rokkanunk bele. Ráadásul, mint minden otthon készült finomságnál, pontosan tudni fogjuk, mi kerül az ételbe.

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek