Be akarják tiltani a vegán virsliket és kolbászokat Magyarországon

Az új tervek szerint a vegán virslik, kolbászok, párizsik ezeken a neveken nem kerülhetnek a fogyasztók elé, mert megtévesztőek lehetnek. 

Nem elfogadható, hogy húsmentes élelmiszereket olyan elnevezésekkel forgalmazzanak, amelyek eredendően húskészítményeket jelölnek – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, aki teljesen egyetért német kollégájával, Christian Schmidt mezőgazdasági miniszterrel a húskészítmények neveit viselő húsmentes termékek elleni fellépésben – mondta a hirado.hu-nak.

A politikus szerint a fogyasztókat pontosan kell tájékoztatni, tehát nem szerepelhet a virsli, párizsi, kolbász, a szalámi vagy éppen a hús kifejezés egy hús nélküli termék elnevezésében.

Viszlát tofuvirslik és gabonaszalámik!

A német agrárminiszter tavaly év végén nyilatkozta, hogy minden erejével azon lesz, hogy betiltassa a vegetáriánus bécsi szelet, a vegán currys kolbász és a tofukebab elnevezéseket. Christian Schmidt szerint az, hogy húsételek nevét használva kínálják a húsmentes fogásokat, “teljesen félrevezeti és megzavarja a fogyasztókat”.

Fazekas Sándor arra is felhívta a figyelmet, hogy az előírások idén júliustól tovább szigorodnak, és a még jobb minőség érdekében a korábbinál is magasabb hústartalma kell, hogy legyen több készítménynek – például a virslinek és a párizsinak is.

Ezeket olvastad már?

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

7 imádnivaló teraszos hely Budapesten, ahol jót is ehetünk

Egyre inkább kikívánkozunk a négy fal közül. Ha szeretnétek a szabad ég – vagy épp egy napernyő – alatt lazulni, annyi sok jó lehetőség van a fővárosban! Ajánlunk helyet a pesti flaszteren, a budai és a pesti Duna-parton is, hiszen a terasz is sokféle lehet a csupazöld kerthelyiségtől a belvárosi kiülős helyekig. Teraszra fel!

Nosalty

További cikkek

Így készítsd el otthon a kínai kifőzdék gyöngyszemét, a gong...

Szégyen, nem szégyen, időnként mindannyian betérünk egy-egy ázsiai büfébe, hogy gyors komfortkaja gyanánt vegyünk egy kis adag csirkét rizzsel. Persze mindenkinek más a kedvence: ki a szezámos csirke, ki az édes-savanyú rajongója, vannak tofu- és bambuszrügyfanok, és ott vannak az olyan mindig megbízhatóan egyforma fogások, mint a mogyorós csirke, azaz a gong bao. Na, most azt mutatjuk meg, hogyan készíthetitek el házilag, autentikus módon!