Balatoni hekkezőkre csapott le a NÉBIH - Több mint egymillió forintos bírságot szabtak ki

A balatoni halsütödéket ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). 13 hekkezőből csak kettőben volt minden rendben.

13 Balaton környéki halsütödét ellenőriztek június utolsó napjaiban a NÉBIH felügyelői. Az eredményeket most közölték. A 13 ellenőrzött vendéglátóhelyből 2 esetben minden megfelelő volt. 5 helyen kisebb hiányosságok miatt az üzemeltetők figyelmeztetésben részesültek. 5 üzletben viszont súlyos hibák miatt bírság kiszabására is sor került, melyek közül 1 esetben tevékenységet korlátoztak, két helyen azonnal felfüggesztették a működést, a hiányosságok felszámolásáig.

Két üzletben a NÉBIH Állami Halőri Szolgálata összesen több mint 100 kg halat vont ki a forgalomból nem megfelelő nyomon követés és a származást igazoló dokumentumok hiánya miatt. Az ellenőrzések során összesen 1.175.000 Ft élelmiszerlánc felügyeleti bírságot szabtak ki a NÉBIH felügyelői.

Forrás: NÉBIH

A négynapos akció során vizsgálták az élelmiszerbiztonsági szabályok betartását, többek között a személyi és tárgyi feltételeket, a rendet, a tisztaságot, a személyi higiéniát, továbbá a raktáron lévő halkészletek nyomon követhetőségét, a halfajok és megnevezések azonosságát is.

Mivel az ellenőrzések még a szezon elején, június utolsó hetében zajlottak, így a nyár kiemelt heteiben az ellenőrzött vendéglátóhelyek a hatósági intézkedéseknek köszönhetően a hiányosságok kijavítása után biztonságosan működtek.

A helyszíni szemlék alkalmával a hatóság szakemberei mintát vettek a késztermékekből, a raktárban található fagyasztott halakból, valamint különböző felületekről is, mint például a munkaasztalokról vagy a dolgozók kezéről. Megnyugtató, hogy valamennyi késztermék mikrobiológiai vizsgálata negatív, azaz jó eredményt adott, ugyanakkor a vizsgált 13 halsütőből csupán 2 helyen volt minden felület mikrobiológiai tisztasága megfelelő. A többi vendéglátóhelyen penészvagy baktériumok, egyéb szennyezők jelenlétét mutatta ki a laboratórium.

A NÉBIH elvégezte a frissen sült halak érzékszervi bírálatát is.

A kedveltségi vizsgálat során laikusok két csoportban – északi és déli csapatra osztva – pontozták a halsütödék fogyasztók oldaláról megítélhető felszereltségét, választékát, tisztaságát, a kiszolgálást és az összbenyomást, továbbá a kiszolgált, feltálalt sült hekk külső megjelenését, színét, illatát, ízét és állagát is.

A Szupermenta kedveltségi rangsora a laikus tesztelők összesített pontszámai alapján állt fel, amelybe a hatósági megítélés kivételesen nem számított bele.

Összesítésben a vendéglátóhelyek és azok sült hekk termékeinek pontszáma alapján az északi part legkedveltebb halsütödéje az Alsóörsön található Új Fogas Büfé lett, míg délen a balatonlellei Nádfedeles bizonyult a legjobbnak. Második lett a balatonalmádi Jóbarátok Halsütöde és a balatonszemesi András büfé. Harmadik helyen zárt a Zánkán található Jegesmedve büfé, míg a déli oldalon a siófoki Kremánék halsütője végzett a dobogó harmadik fokán.

...ezeket láttad már?

Ezeket olvastad már?

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?