12 féle baromfivirslit teszteltünk - Az ízük mellett a hústartalmukra is kíváncsiak voltunk

Két termék a hústartalma, egy pedig az íze és állaga miatt bukott el a teszten.

A virsli nemcsak szilveszterkor, de nyáron is nagy népszerűségnek örvend. A strandokon hot dog készül belőle, de a grillen is jól mutat, főleg ha egy korsó sör is van az elfogyasztásához. De nem csak a népszerűsége miatt döntöttünk a baromfivirslik tesztelése mellett.

Augusztus elsején hatályba lép a Magyar Élelmiszerkönyv húskészítményekre vonatkozó változtatása. E szerint a virsliknek minimum 51% húst kell tartalmaznia.

Ha ennél kevesebb hús van egy termékben, az nem nevezhető virslinek. A boltokban már meg is jelentek a különböző fantázianevekkel árusított termékek, például a "Hot Dog", a "rudacska" és a mindenféle "készítmények". Fontos változás még, hogya csontról mechanikusan lefejtett hús (MSM)mennyisége nem haladhatja meg a 10 százalékot.

A teszt során tehát nemcsak a virslik ízét és külső jegyeit vizsgáltuk, hanem azt is megnéztük, mennyi az egyes termékek hústartalma. Összesen 12 féle baromfivirslit vásároltunk, van köztük bécsi, frankfurti és füstölt is. A vakteszten hatan vettünk részt, és 0-5-ig pontoztuk a termékeket, így a maximálisan elérhető pontszám a 30 volt.A végeredmény szubjektív, a lenti táblázatban látható.

A most következő részletes felsorolás nem a végső sorrendet tükrözi:

1. S-Budget füst ízű pulykavirsli 18/30

Hústartalom:42% pulykahús, 20% csontról mechanikusan fejtett pulykahús

Állag, külső jegyek:kemény külső réteg, szép szín, kocsonyaszerű belső, kemény és roppanós, jó illata van

Íz:fűszeres, fura mellékíze van, pépes, enyhén sós

Hol vettük: Spar

Ár: 189 Ft / 140 g

2. Hercsi füstölt bécsi virsli 15/30

Hústartalom:75% csirkehús, víz, csirkebőr

Állag, külső jegyek:kicsit sápadt, gumis, fakó, rágós héj, túl világos, látszódnak a paprikaszemcsék, roppanós

Íz:krinolinos-párizsis íz, löncshúsra emlékeztet, íztelen, gyenge

Hol vettük:Spar

Ár:499 Ft / 350 g

3. Sága Füstli 28/30

Hústartalom:65% pulykahús, sertésszalonna

Állag, külső jegyek:gusztusos, egészséges szín, nem annyira roppanós, héj erős, húsos, kellemes illatú

Íz:füstös, sajtos utóíz, finom pulykaíz, ízletes, magas hústartalom érződik az ízén

Hol vettük:Tesco

Ár:299 Ft / 140 g

4. Orsi baromfi virsli 23/30

Hústartalom:63,4% baromfihús, baromfibőr

Állag, külső jegyek:parizerállag, sötét, kicsit pirosas színű, puha, nincs jó illata

Íz:paprikás íz, elmegy, sós, nagyon finom, parizeres íz

Hol vettük:Tesco

Ár:399 Ft / 240 g

5. Tesco Pulykavirsli 22/30

Hústartalom:41% pulykahús, csontról mechanikusan lefejtett pulykahús, csibebőr

Állag, külső jegyek:nagyon gumis, kicsit kemény, semleges, rózsaszín külső és belső, csirkés illat, roppanós

Íz:finom, kellemes utóíz, száraz íz, füstös, húsos

Hol vettük:Tesco

Ár:189 Ft / 140 g

6. Kaiser Arany Pulyka virsli 21/30

Hústartalom:63% pulykahús, csontról mechanikusan lefejtett hús 27%

Állag, külső jegyek:szép a színe, illata kellemes, roppanós, lyukacsos, nagyon sötét

Íz:valamiért érezni rajta egy kis disznóhúsízt, füstös, finom, porcos, kicsit fura fűszerezésű

Hol vettük:Tesco

Ár:259 Ft / 140 g

7. Pikok Frisli 28/30

Hústartalom:65% pulykahús, sertésszalonna

Állag, külső jegyek:szép, roppanós, egészséges színű, gumis kicsit, nagyon jó

Íz:füstölt íz, hús íz, finom füstös, éppen jól fűszerezve, kellemes, pont olyan, amilyennek egy virslinek lennie kell

Hol vettük:Lidl

Ár:189 Ft / 140 g

8. Ponnath bécsi baromfi virsli 19/30

Hústartalom:72% pulykahús, pulykazsír

Állag, külső jegyek:halvány belső szín, húsos, erős héj, roppanós külső és puha belső, krinolinos jelleg

Íz:nincs sok íze, semleges, rossz, szójás íz, krinolinhoz hasonló, nyers hús ízű

Hol vettük:Aldi

Ár:999 Ft / 400 g

9. (Minek nevezzelek) Pulykavirsli 8/30

Hústartalom:56% pulykahús, baromfibőr

Állag, külső jegyek:szörnyű, szétomlik a szádban, petyhüdt, paprikás szín, mű, nagyon nem szép, borzalmas illat

Íz:konzerves mű íz, löncsös íz, nagyon rossz paprikás íz

Hol vettük:CBA

Ár:189 Ft / 200 g

10. CBA füstölt frankfurti baromfi virsli 19/30

Hústartalom:67,9% baromfihús, baromfibőr

Állag, külső jegyek:pont jó vastagságú, puha, kicsit gumis, furcsán sötét, nagyon szemcsés

Íz:nagyon erős utóíze van, édeskés és fűszeres egyben, borsos, sós, avas utóíz

Hol vettük:CBA

Ár:219 Ft / 140 g

11. Orsi hámozott füstölt virsli 14/30

Hústartalom:62,3% baromfihús, baromfibőr

Állag, külső jegyek:keményebb, roppanós, homogén, szép húsos

Íz:nagyon borsos, erős mellékíz, löncshús ízű, műíz, májkrém jellegű, szegfűszeges

Hol vettük:CBA

Ár:265 Ft / 140 g

12. Dárdás füstölt ízű virsli 20/30

Hústartalom:65% pulykahús, sertésszalonnát is tartalmaz

Állag, külső jegyek:jó állagú, roppanós, a belsejében szétroppant valami, amiben víz volt, kellemes színű

Íz:érezhetően magas a hústartalma, édeskés, enyhén fűszeres és sós

Hol vettük:Penny

Ár:189 Ft / 140 g

A teszt során két termékről - a Tesco és Spar saját márkás pulykavirslijéről - derült ki, hogy nem felel meg az augusztus elsejétől életbe lépő előírásoknak.

A márkajelzés nélkül árusított pulykavirsli egyértelműen elhasalt a teszten. Nem túlzás azt mondani, hogy életünk legrosszabb virslije volt.

Végezetül íme a részletes eredmény:

...ezeket láttad már?

Ezeket olvastad már?

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

Édes és sós gofrireceptek

Egy gyümölccsel, édes krémmel vagy csak fagyival tálalt édes gofrinak senki sem tud nemet mondani, sőt, sós gofritársai sem maradnak szégyenben, ha a kedvencekről van szó.

Nosalty

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?